A magyar filmtermés legújabb alkotásait vetítik a 16. Bukaresti Magyar Filmhéten
Dátum: 2022. november 18., péntek, 18:25

A magyar filmtermés legújabb alkotásait vetítik a 16. Bukaresti Magyar Filmhéten, amely november 20. és 27. között lesz a román fővárosban - közölte szerdán a szervező Liszt Intézet bukaresti központja.

A Filmhét egy mozipremierrel kezdődik, A játszmával Fazakas Péter rendezésében, amelynek előzményét, A vizsgát 2012-ben láthatta a bukaresti közönség. A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programja keretében készült két alkotást is vetítenek: a Legjobb tudomásom szerint című filmet Lőrincz Nándor és Nagy Bálint rendezésében, valamint a Kilakoltatást Fazekas Máté rendezésében.

A Filmhéten bemutatják Bergendy Péter Post Mortemjét, Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című első nagyjátékfilmjét is. A Bukaresti Magyar Filmhét programjában rendszeresen helyet kaptak a Magyar Filmarchívum digitalizációs programjában felújított filmek, az idén Szomjas György Könnyű testi sértés című dokumentarista stílusban készült drámáját vetítik.

A Filmhét utolsó napján két vígjátékot mutatnak be, a fantasy elemekkel dúsított, Rohonyi Gábor és Vékes Csaba rendezte Szia, Életem!, valamint Tiszeker Dániel Nagykarácsony című romantikus vígjátékát.

A fiatal nézőknek szól elsősorban A kuflik és az Akármi című rajzfilm, amelyet Jurik Kristóf rendezett. Lesz kisjátékfilmes összeállítás is, amelybe tartalmilag elütő filmeket válogattak a szervezők. Megtekinthető Engelman Péter Háromszög című filmje, a Magyari Zsolt és Benkő Claudia rendezőpáros 1939 című detektívtörténete, Karácsony Péter Lesen című erdei thrillere, valamint Szabó Márton István Klíma című filmje.

A Filmhét dokumentumfilmes programjában lesz két erdélyi témájú alkotás: a Vargyasi Levente és T. Bányai Péter alkotópáros Keserédes, valamint Csibi László A szocializmus hátsó bejárata című filmje. Szintén a dokumentumfilmes összeállításban lesz látható a Borsody István rendezte Párizs szeme - Brassai című film, valamint Pálinkás Norbert Katinka című alkotása.

A fesztivál nulladik napján bemutatják a Nagylátószög - 120 éves a magyar film című kiállítást, majd levetítik az Iványi Marcell rendezte Örök hűség című musicalt.

A Filmhéten születésének 150. évfordulója alkalmából megemlékeznek a kolozsvári filmgyártás atyjáról, Janovics Jenőről, akiről két új kötet készült: a magyar nyelvű Janovics Jenő pályaképe. Egy élet a magyar kultúra szolgálatában: a színpadtól a mozivászonig című hiánypótló monográfia, valamint a román nyelvű Janovics. Cineast in generatia 1900 című egyetemi jegyzetet, amelynek szerzője Delia Enyedi, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem film és média szakának oktatója.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ Diplomata az,aki megjegyzi egy nő születésapját, de elfelejti a korát."
Szép Ernő
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ