Krimi-vígjáték és családi film gyártását támogatja NFI
Dátum: 2022. december 1., csütörtök, 5:51

Csányi Sándor Ma este gyilkolunk címmel készülő krimi-vígjátékának gyártását 950 millió forinttal, míg Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című, magyar-holland koprodukcióban készülő családi filmjének gyártását 800 millió forinttal támogatja a Nemzeti Filmintézet(NFI) - tájékoztatta az NFI az MTI-t hétfőn.

Csányi Sándor filmes és színházi szerepek, valamint színházi rendezések után vág bele első mozifilmje elkészítésébe Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Koltai Róbert, Tenki Réka, Bálint András, Kovács Zsolt, Pogány Judit és Lázár Kati közreműködésével - olvasható az NFI tájékoztatójában.

A Ma este gyilkolunk egy idős színészek lakta otthonban játszódik és egy rejtélyes haláleset utáni nyomozás történetét meséli el. Az Agatha Christie stílusát idéző történetben egy mellőzött öreg színész, akit hajdan egy Poirot-szerű szerep tett híressé, saját szakállára kezd nyomozni. Ahogy egymás után, módszeresen kihallgatja a gyanúsítottakat, azzal szembesül, hogy mesterdetektívi munka lesz ennyi kitűnő színészkollégája között megtalálni a gyilkost - olvasható a tájékoztatóban,

A film producere Lajos Tamás. A közlemény idézi Köbli Norbert forgatókönyvírót, aki elmondta, hogy miután megismert egy színészotthont, rögtön megfogalmazódott benne egy ott játszódó film ötlete. "Arra gondoltam, milyen egyedi lehetne egy olyan zárt térben játszódó krimi, ahol a gyanúsítottak egytől egyig színészek, azaz olyan emberek, akik egy élet munkájával fejlesztették tökélyre a hazudozás művészetét. Milyen nehéz lenne köztük megtalálni a tettest" - hangsúlyozta.

A film operatőre Balázs István Balázs, látványtervezője Verebes Zoltán, jelmeztervezője Benedek Mari, maszkmestere Kund Barbara, vágója Kovács Zoltán, de a rendező Csányi Sándor is a szereplők között lesz. A 38 napos forgatás a tervek szerint jövő nyaron kezdődik, a film várhatóan 2024 februárjában kerül a mozikba.

Annet Huizing többszörösen díjnyertes regényéből készül Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című családi, ifjúsági filmje, amely az írás csodáját jeleníti meg, egyedi vizuális elemekkel, egy 12 éves kislány történetén keresztül. A történet rávilágít arra, hogyan tud átsegíteni az írás a legnehezebb időszakokon is. A holland szerző sikerkönyve több mint tíz országban jelent meg és számos irodalmi díjat nyert.

A Véletlenül írtam egy könyvet filmtervének megvalósulását producerként Sümeghy Claudia, Topolánszky Tamás Yvan rendezővel közös gyártócége, a JUNO11 Pictures segíti már a fejlesztési szakasztól kezdve. A filmet producerként jegyzi még Lakos Nóra, koproducere a holland filmszakma egyik kiemelkedő produkciós vállalkozása, a BIND, amelynek vezetője Joram Willink Emmy-díjas producer.

A film forgatókönyve első magyar alkotásként kapott meghívást a világ egyik legnevesebb ifjúsági filmes workshopjára, a holland Cinekid Script LAB-be, majd koprodukciós eseményére is, ahol megnyerte a legjobb filmtervnek járó projektfejlesztési fődíjat az Eurimages-tól.

A Véletlenül írtam egy könyvet forgatása 2023 első felében kezdődik.

A film forgatókönyvírója és rendezője Lakos Nóra évek óta foglalkozik a fiatal generációnak szóló filmekkel. 2018-ban megalapította a Cinemira - Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált, ahol a világ legkiemelkedőbb, fiatal közönségnek szóló alkotásait mutatják be. 2014-ben létrehozta a Gyerekfilm Akadémiát, amelynek részeként a legfiatalabb generációnak (8-18 évesek) tart filmes workshopokat, gyárt rövid- és animációs filmeket, online sorozatokat - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
Aforizmák
„ Sohasem hazudnak annyit, mint esküvő előtt, háború alatt és vadászat után."
Bismark
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ