A Magyar Hollywood Tanács Egyesület közleménye
Dátum: 2023. március 14., kedd, 8:02

Miklós Mari kapta az Adolph Zukor díjat.

A Magyar Hollywood Tanács Oscar vacsoráján került sor a szervezet Adolph Zukor díjának átadására. A díjat korábban már megkapta Szabó István, Deák Kristóf, Herendi Gábor, Piroch Gábor, Káel Csaba, L. Simon László, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Szakcsi Lakatos Béla, Horváth Charlie és mások. Idén Miklós Mari filmvágó kapta. 1974-ben végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium fuvola szakán. 1974-1976 között a Mafilm vágóasszisztense, 1976-tól a Balázs Béla Stúdió tagja. 1978-1991 között vágóként dolgozott. 1981-1984 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmvágó szakos hallgatója volt. Vágója volt több mint 50 filmnek, köztük a "Jób lázadása" c. filmnek, melyet Oscar-díjra jelöltek a legjobb idegen nyelvű film kategóriában 1984-ben. Ő vágta a Sose halunk meg című ikonikus filmalkotást is.1991-ben a HSE, a Magyar Film- és Videóvágók Egyesületének egyik alapítója és első elnöke, melynek azóta is tagja. 1995-től Magyarországon szabadúszó vágó.

Bokor Balázs, a Tanács elnöke a kitüntetés átadásakor kiemelte, hogy Miklós Mari filmvágó elismerése egy olyan filmes szakma elismerése is egyben, amely meghatározó jelentőségű a filmkészítésben. Miklós Mari az első hölgy, aki Adolph Zukor díjban részesült.

Kiadó: Magyar Hollywood Tanács Egyesület


(OS)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„Könnyebb az emberiséget szeretni, mint az embert."
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ