Filmvágást tanuló diák nyerte az országos filmes versenyt
Dátum: 2023. március 14., kedd, 8:02

Szabó Levente, a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmvágó hallgatója több mint 23 ezer induló közül nyerte meg a hatodik alkalommal megrendezett Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak versenyt.

A DUE Médiahálózat által és a Nemzeti Filmintézet támogatásával szervezett megmérettetést korábban azzal a céllal indították, hogy a 14-20 év közötti fiataloknak szórakoztatva adjanak képet és tudást a magyar filmekről, sorozatokról, alkotókról - közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.

A háromfordulós játékba a filmteszt.hu oldalon lehetett bekapcsolódni, majd a több mint 23 ezer résztvevőből a második fordulóba az online tesztkitöltésen legjobb eredményt elérők kaptak meghívást. A több száz középdöntős Budapesten, az UP Rendezvénytérben mérkőzött meg egymással, és közülük a legjobb 10 került a döntőbe.

A fináléban filmjeleneteket, képkockákat kellett felismerniük és villámkérdésekre válaszolniuk a játékosoknak. A kvízműsorban az újra megfilmesített A helység kalapácsa Petőfi Sándor-költemény stábtagjai tettek fel kérdéseket a versenyzőknek.

A nyertes Szabó Levente lett, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem elsőéves hallgatója filmvágás szakon. Heti két filmet néz, a magyar alkotások közül a Mephisto és A besúgó a kedvence. Jelenleg az iskolai filmes feladatok mellett további kisfilmek gyártásán dolgozik.

A verseny második helyezettje Csenki Csongor, a harmadik Kovács Karina lett.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„Mit nem adunk föl, azt sohasem veszítettük el."
Friedrich Schiller
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ