Két magyar elsőfilm is versenyez a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon
Dátum: 2023. szeptember 16., szombat, 11:44

Két magyar elsőfilm is versenyez a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon: a dokumentumfilmek versenyében lesz a nemzetközi premierje Dér Asia Nem halok meg című alkotásának, Moldovai Katalin Elfogy a levegő című drámája pedig az elsőfilmes versenybe kapott meghívást az október 6-án kezdődő szemlére - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t csütörtökön.

Mint a közleményben kiemelik, a lengyel főváros nemzetközi seregszemléje a berlini, a cannes-i, a Karlovy Vary-i és a velencei mustra mellett egyike a 14, úgynevezett A-kategóriás filmfesztiválnak. "Hatalmas megtiszteltetés az egész stábnak, hogy filmünket beválogatták a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjába" - idézi a közlemény Dér Asiát, a Nem halok meg rendezőjét.

A Nem halok meg főszereplője Einspach Gábor galériatulajdonos és kortársmű-gyűjtő, a budapesti művészeti élet egyik meghatározó szereplője. Amikor megtudja, hogy hasnyálmirigyrákban szenved, nem omlik össze. A betegségben a tragédia helyett a lehetőséget látja a teljes újrakezdésre. Miközben folytatja a fizikailag egyre jobban igénybe vevő kezeléseket, megpróbálja újraértelmezni saját életét, valódi céljait és a gyerekeivel, valamint a teljes környezetével való kapcsolatát - írják a közleményben, hozzátéve, hogy Dér Asia és Domokos Balázs operatőr több éven át követte Gábor mindennapjait, és végigkísérte a hasnyálmirigyrákkal való küzdelme folyamatát.

A Nem halok meg az NFI Inkubátor Programjának támogatásával, a Match Frame Productions gyártásában készült és január 4-én kerül országos moziforgalmazásba.

Moldovai Katalin Elfogy a levegő című drámájának történetét megtörtént események inspirálták. A nemrégiben a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál Discovery szekciójában vetített film főszereplője, Ana (Krasznahorkai Ágnes) irodalmat tanít, diákjaival és kollégáival egyaránt jó a kapcsolata, a gimnázium megbecsült tanára. Azonban az egyik szülő váratlanul feljelenti két 19. századi francia költő, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine testi-lelki kapcsolatáról szóló film ajánlása miatt. A tanárnő fellebbezése láncreakciót indít el, amelynek következtében a kollégái és a gimnázium igazgatónője is fokozatosan ellene fordulnak.

Az Elfogy a levegő az NFI Inkubátor Programjának támogatásával, a Magma Cinema, a Spot Film, a Salamandra Film és a Digital Fiction Studios gyártásában valósult meg. Főszereplői Krasznahorkai Ágnes mellett Skovrán Tünde, Sándor Soma, Dimény Áron, Bölönyi Zsolt és Lőrinc Ágnes. A film november 2-től lesz látható országosan a hazai mozikban.

Mindkét alkotást a Mozinet forgalmazza Magyarországon - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
Aforizmák
„Aki nem kóborol, nem éri el a tengert."
Spanyol közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ