A magyar filmipar elmúlt 120 évét bemutató film már látható az interneten
Dátum: 2024. február 7., szerda, 10:00

A Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum ingyenesen elérhetővé tette kedden YouTube-oldalán az Elveszett magyar filmek című dokumentumfilmjét, amely bemutatja a magyar filmipar elmúlt 120 évének viszontagságait, a megsemmisült filmek tragikus körülményeit és rég elfeledettnek vélt alkotások újrafelfedezési lehetőségét.

A film kommunikációjával megbízott ügynökség keddi közleménye szerint a negyedórás dokumentumfilm a magyar film történetének korai kihívásairól szól, beleértve a nitrocelluloid filmtekercsek gyúlékonyságát, amelyek számos tragikus tűzesetet idéztek elő a némafilm korszakában. Az épségben megmaradt tekercsek sem voltak biztonságban, ezeket értékes ezüsttartalmuk miatt sokszor inkább újrahasznosították, ennek következtében szintén sok film elveszett. Ezek pusztulása a gépházban is folytatódott, hiszen sokszor maguk a gépészek vágták ki a nekik tetsző jeleneteket, emiatt különösen nagy veszélyben voltak a pikáns részletek.

A dokumentumfilm kiemeli olyan filmstúdiók kulcsszerepét, mint Janovics Jenő kolozsvári műhelye. Itt olyan rendezők kezdték pályafutásukat, mint Kertész Mihály vagy Korda Sándor. Sajnos az ő korai alkotásaik közül is számos darab elveszett.

A hangosfilm megjelenése fordulópontot jelentett a filmek kulturális megítélésében és megőrzésük fontosságában, de elmaradt a filmarchívumok létrehozása, ez vezetett Magyarország némafilmjei több mint 90 százalékának elvesztéséhez. Ez történt a legelső megrendezett magyar némafilmmel, A táncz című alkotással is.

A dokumentumfilm részletesen beszámol a második világháború alatti és utáni kihívásokról, különösen a háború alatt borospincékbe menekített filmek tragédiájáról és a politikai cenzúráról is.

A magyar filmek már az 1910-es évektől kezdve eljutottak a világ minden tájára, így ma is van remény arra, hogy előkerülhetnek külföldi archívumokból és hagyatékokból értékes darabok. Bár a nitro-nyersanyag nem megfelelő tárolása komoly károkat okozhat a régi filmeknek, a digitális technológia és az adatbázisok segítségével ma hatékonyabban azonosíthatók akár a töredékek is.

Ezt a munkát segítik továbbá az archívumok, hiszen 1957-ben mindössze 12 magyar néma játékfilm volt a Filmarchívum gyűjteményében, de széleskörű nemzetközi együttműködésnek köszönhetően ez szám mostanra csaknem hetvenre emelkedett.

Az Elveszett magyar filmek című alkotást Löwensohn Enikő rendezte Weisz Barnabással együtt, aki az animációt is készítette. A zeneszerző Lelkes Botond, a forgatókönyvíró Löwensohn Enikő és Hussein Evin, a narrátor Hegyi Barbara, a producer pedig Ráduly György volt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
Aforizmák
„ Az ördög nem alszik, legalábbis nem akárkivel."
Sándor György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ