Filmajánló: Az elszánt diplomata
Dátum: 2006. január 12., csütörtök, 11:10
Fernando Meirelles, az Isten városa című film Oscar-díjra jelölt rendezője lebilincselően izgalmas új filmmel lép a közönség elé. A kétszeres Oscar-jelölt Ralph Fiennes és Rachel Weisz játssza a főszerepet Az elszánt diplomata című romantikus thrillerben, amelyet John le Carré azonos című regényéből Jeffrey Caine adaptált filmre.

Észak-Kenya távoli vidékén brutális gyilkosság áldozataként találnak rá Tessa Quayle (Rachel Weisz), a régió leglelkesebb, ragyogó képességű és szenvedélyes aktivistájának holttestére. Úgy tűnik, hogy Tessa utazótársa, egy helybéli orvos, elmenekült a helyszínről, és a nyomok szenvedélyből fakadó, erős felindultságban elkövetett bűntényre utalnak. Sandy Woodrow (Danny Huston), Sir Bernard Pellegrin (Bill Nighy), és a Brit Kormány-megbízotti Hivatal más tagjai úgy vélik, hogy Tessa özvegyen maradt férje, a szelíd modorú és ambícióktól mentes Justin Quayle (Ralph Fiennes), aki a Hivatal munkatársa, és így a kollégájuk, az ügyet diszkréten akarja majd kezelni, és teljesen rájuk bízza a dolgot. Nagyobbat nem is tévedhettek volna…

Justin lelki egyensúlyát szétrobbantja és elsöpri annak a nőnek az elvesztése, akihez mély érzelmek kötötték. Ők ketten olyan ellentétek vltak, akik vonzzák egymást, és ez a vonzás tartotta fenn a házasságukat. Házasságuk feltörő emlékei odáig viszik Justint, hogy életében – és diplomáciai karrierje során – most először döntő lépésre, cselekvésre szánja el magát. Lelkiismeret-furdalástól űzve, és a felesége hűtlenségéről szóló pletykáktól megrendülten és sebzetten, Justin szinte saját maga számára is meglepő módon, gondolkodás nélkül beleveti magát egy veszélyes és hosszú, kalandos utazásba.

Eltökélten arra, hogy tisztárra mossa felesége nevét, és „véghezviszi, amit a nő elkezdett”, Justin gyors és intenzív tanulásba kezd, hogy minél többet megtudjon a gyógyszeriparról, amelynek a hátterében zajló bűntények felderítésében Tessa már csaknem célhoz ért, és útra kel, hogy két kontinensen át kutassa az igazságot. Hamarosan kinyílik a szeme, és egy óriási összeesküvés nyomára bukkan, egy összeesküvésre, amely már eddig is ártatlan életeket követelt – és most már az ő életét is fenyegeti…

Színes, feliratos angol-amerikai romantikus thriller

Eredeti cím: The Constant Gardener

Gyártó: 2005, Focus Features

Játékidő: 129 perc

Rendezte: Fernando Meirelles

Írta: John le Carré regénye alapján Jeffrey Caine

Fényképezte: César Charlone

Vágta: Claire Simpson

Zene: Alberto Iglesias

Szereplők: Ralph Fiennes, Rachel Weisz, Danny Huston, Pete Postlethwaite és Bill Nighy

A film eredeti honlapja: http://www.theconstantgardener.com

Tervezett magyarországi bemutató: 2006. január 19.

Magyarországon forgalmazza az SPI International

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ Van...visszavezető út a fantáziától a valósághoz, s ez - a művészet."
Freud
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ