A miniszterelnök kiállt Szabó István mellett
Dátum: 2006. január 31., kedd, 9:01
Gyurcsány Ferenc szerint hitelt kell adni Szabó István, Magyarország egyik legkiválóbb művésze szavainak - a miniszterelnök az MTV Az Este című műsorában hétfőn először nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy a filmrendezőről a napokban kiderült, fiatalon titkosügynökként jelentéseket írt az egykori belső reakció elhárítását végző osztálynak.

Gyurcsány Ferenc kijelentette: Magyarország egyik legkiválóbb művészének, a filmvilág megkerülhetetlen csodájának tartja a filmrendezőt.

A kormányfő azt mondta, Szabó Istvánnak, illetve „az ő elmúlt évtizedeinek" van annyi hitele, emberként és művészként, hogy most, amikor vádolják vagy szembesítik, akkor „adjunk hitelt az ő szavainak".

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, nagyon nehéz utólag megítélni azt a helyzetet, amelybe Szabó István annak idején került. Ezt mondaná akkor is, ha nem egy általa rendkívül tisztelt emberről, hanem egy ismeretlenről lenne szó - tette hozzá.

A kormányfő véleménye szerint „talán nem célravezető" a történtek után 40-50 évvel, részigazságok alapján ítélni.

Arra a kérdésre, hogy adóssága-e a magyar demokráciának egy tisztességes ügynöktörvény, Gyurcsány Ferenc úgy válaszolt, „természetesen".

A miniszterelnök - amennyiben egyéb elfoglaltsága nem akadályozza - részt vesz és beszédet mond a 37. Magyar Filmszemle keddi esti nyitó ünnepségén a Budapest Kongresszusi Központban.

A szemlét Szabó István Rokonok című filmje nyitja meg; a Móricz Zsigmond azonos című regényéből készült alkotást a nyitó ünnepségen vetítik le. A szervezők szerint azt nem tudni, hogy a rendező is részt vesz-e filmje premierjén.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
 
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
Aforizmák
„ Felháborodom, tehát vagyok."
Bálint György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ