Már a jövő héttől a mozikba kerül a Rokonok
Dátum: 2006. február 2., csütörtök, 23:45
Szabó István új filmje, a Rokonok a tervezettnél egy hónappal korábban, már jövő csütörtökön a mozikba kerül - tájékoztatott Ádám Bernadett, a forgalmazó Intercom sajtófőnöke. Az Intercom azért döntött így, mert óriási érdeklődés tapasztalható a Móricz Zsigmond azonos című regényéből készült alkotás iránt.

A 37. Magyar Filmszemle versenyprogramjában szereplő filmet a szemlén csak egyszer vetítik le; a filmszakma képviselői és a meghívott közéleti személyiségek a szemle keddi megnyitóján láthatták a filmet.

A közönség vastapssal köszöntötte a vetítés végén a színpadra lépő rendezőt, aki egy tényfeltáró cikk nyomán a közelmúltban vallotta be ügynökmúltját.

Ádám Bernadett elmondta, a premier óta folyamatosan pozitív a visszhang. Ezért döntöttek úgy, hogy a szakmában szokatlan lépéssel, szinte az utolsó pillanatban megváltoztatták a terveiket, egy egész hónappal előbbre hozzák az országos bemutatót.

A Rokonokat február 9-től 25 kópiában vetítik Budapesten és a vidéki nagyvárosokban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
 
Aforizmák
„ ...amilyen gyakran csak lehetséges, a fiatal lányokkal tartok, akik keveset beszélnek a művészetről, de annál csinosabbak."
Felix Mendelssohn
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ