Sajnáljuk, kért cikket eltávolították a rendszerünkből!

Online rendezik meg november 12. és 15. között a 26. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amelyen az erdélyi magyar irodalomra, az erdélyi magyar könyvekre kerül a hangsúly - közölték csütörtökön a szervezők.

Szabó Tibor színművész lesz február elsejétől a Weöres Sándor Színház igazgatója, akinek kinevezését csütörtökön egyhangúlag szavazta meg Szombathely önkormányzatának közgyűlése.

Az Anthony Burgess Gépnarancs című kultikus regényéből készült táncdarabot mutatja be pénteken a Miskolci Balett a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínében.

Tizenkét, televíziós bemutatásra és streaming szolgáltatásra készülő történelmi dokumentumfilm támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI).


Pénteken újabb magyarországi bemutatóval várja a közönséget a budapesti Centrál Színház, a Házassági leckék középhaladóknak 2 című előadás Stohl Andrással, Balsai Mónival, Kovács Patríciával és Schmied Zoltánnal látható.

Hosszan tartó súlyos betegség után szerdára virradóra elhunyt Szalai Attila író, műfordító, újságíró, diplomata, polonista, kulturális programszervező - tájékoztatta az MTI-t a család.

A 20. század végi képzőművészetről ad átfogó metszetet a Szölke-gyűjtemény kortárs alkotásait bemutató válogatás, amely Superman találkozása Miskakancsóval címmel csütörtöktől látható a szentendrei MANK Galériában.

Szinetár Dóra és Ember Márk főszereplésével mutatják be a századelőt idéző Illatszertár című darabot a Thália Színházban pénteken. László Miklós romantikus vígjátékát Béres Attila rendezésében láthatja a közönség.

Online formában folytatódik a Backstage, a Hangfoglaló Program Könnyűzenei Menedzsment Alprogramjának zeneipari előadás- és beszélgetéssorozata. Amíg a pandémiás helyzet az élő előadásokat nem teszi lehetővé, szerdánként hétről-hétre a könnyűzenei menedzsmentet érintő témákban tartanak előadást és workshopot hazai szakemberek. Az előadások nyilvános videó formájában kerülnek feltöltésre.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„ Egy nő még mindig kiszámíthatóbb, mint egy elektron."
Mérő László
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ