A diákzsűri véleményez
Dátum: 2006. február 7., kedd, 14:36
Az idei, 37. Magyar Filmszemle a játékfilmek tekintetében jobb volt a tavalyinál, több kiemelkedő alkotást mutattak be és kiegyenlítettebb volt a mezőny - mondta a diákfilmes zsűri keddi sajtótájékoztatóján Teszler Tamás elnök. A játékfilmes diákzsűri koordinátora ugyanakkor sajnálja, hogy műfaji szempontból gyökeres változásokat nem észlelt, a legtöbben a „csináljunk vígjátékot" törekvésben gondolkodnak.

Két filmet emelt ki, amelyek esetében nem érzett egy perc üres járatot sem: Pálfi György Taxidermia című munkáját, amely körül nagyon megoszlottak a vélemények, valamint Goda Krisztina Csak szex és más semmi című filmjét. Szabó István Rokonok című alkotását kicsit hosszúnak és zsúfoltnak találta, Bacsó Péter pedig szerinte messze alulmúlta magát a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című új vígjátékában.

A filmszakos egyetemi és főiskolai hallgatókból álló szervezet nyolcadik éve működik a szemlén. A Zöld Holló Egyesület szervezésében működő diákzsűri tizenkét felsőoktatási intézmény delegáltjait tömöríti; célja hitelesen képviselni a fiatal filmrajongók véleményét.

A játékfilmes diákzsűri tagja, Misku Norbert főiskolás szerint az idei szemle jobb volt a tavalyinál, az akkori kettő helyett már öt alkotás - a Csak szex és más semmi, a Taxidermia, illetve Hajdu Szabolcs Fehér tenyér, Bagó Bertalan Vadászat angolokra, valamint Rudolf Péter Üvegtigris 2. című filmje - minősíthető jónak. Néhány munkán, például Tímár Péter A herceg haladéka című filmjén nagyon meglátszott, hogy nem volt elég pénz a filmkészítéshez. A gyertyák csonkig égnek című Márai-adaptáció szerinte pénzkidobás volt.

A dokumentumfilmes diákzsűri tagja, Oláh Gergely azt mondta, a rendezők beleestek abba a csapdába, hogy ismét megtalálták a szokásos sablonokat, köztük a kisebbség, a szegénység és az erdélyi magyarság kérdését.

A tudományos-ismeretterjesztő alkotások körében néhány film nagyon alulmúlta a várakozásokat, egy viszont kiemelkedett a mezőnyből, Mosonyi Szabolcs 26 perces Gyapjaspille című természetfilmje - foglalta össze értékelését Vörös Adrien egyetemista.

A kísérleti és kisjátékfilmes szekcióban kevés, legfeljebb 5-6 kiemelten jó munkát látott a 28 versenybe jutott alkotásból Zalán Tibor zsűritag, akinek nagyon tetszett Buvári Tamás Kivégzés, valamint Deák Péter Kontraszt című filmje. Szita Melinda szerint az idei felhozatal gyengébb volt a tavalyinál; sok volt a jó forgatókönyv, de kevés a jó kivitelezés.

Az elsőfilmes szekció koordinátora, Körösényi Dániel úgy értékelte, a szemle legjobb filmje Szemző Tibor Az élet vendége című munkája. Vodál Vera nagyon jól sikerült alkotásnak nevezte Csak szex és más semmi, valamint a Vadászat angolokra című filmet. Negatívumként említette, hogy a vígjátéknak mondott alkotások jó részén egyszerűen nem lehetett nevetni, ilyen volt a Szőke kóla és a Fej vagy írás című film.

Teszler Tamás elmondta: a tizenhét tagú diákfilmes zsűri ismertséget és elismertséget kíván szerezni; a Janisch Attila vezette szemletanács szándéka szerint a diákfilmes kritikusok tevékenységét a jövőben jobban integrálják a szemle hivatalos programjába.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
 
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
Aforizmák
„ Az állatvilágot számos környezeti veszély fenyegeti. De legalább megkímélik a televíziótól."
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ