A filmszemle díjazottjai
Dátum: 2006. február 7., kedd, 19:04
Pálfi György új filmjének, a szakmát és a közönséget is megosztó Taxidermiának ítélte oda a fődíjat a nemzetközi játékfilmes zsűri a 37. Magyar Filmszemlén. Az indoklás szerint a Taxidermia innovatív és elgondolkodtató film, sikeresen mutatja be világunkról alkotott fiatalos és fantáziagazdag látomását, amelyet kreatívan és nagy szakértelemmel kivitelez. A film alapjául Parti Nagy Lajos novellái szolgáltak, az operatőr Pohárnok Gergely.

A rendezői díjat Hajdu Szabolcsnak ítélték oda a Fehér tenyér című filmért, „egy sors alakulásának életszerű, hiteles, érzelmes ábrázolásáért".

Rendezői látvány-díjban részesült Szemző Tibor Az élet vendége - Csoma-legendárium film rendezője „az útkereső, rendező zeneszerzőnek egy, a hagyományokat tisztelő és megújító, egyéni látványvilág megteremtéséért".

Az operatőri díjat megosztva Nagy András, a Johanna című filmben nyújtott újszerű képi megfogalmazásáért és a Fehér tenyér című film hiteles fényképezéséért, valamint Máthé Tibor a Vadászat angolokra című film képi világának magas szintű megteremtéséért kapta.

Az elsőfilmes rendezői, Simó Sándor-díjat Kocsis Ágnes a Friss levegő című alkotás rendezője kapta „a film konzekvens, képi és dramaturgiai eszközökkel megteremtett hitelességéért, atmoszférájáért".

Forgatókönyvírói díjban részesült Goda Krisztina, Heller Gábor, Divinyi Réka a Csak szex és más semmi című vígjátékért, „a sajátos humorral megírt, fordulatokban gazdag történetmesélésért".

A legjobb női alakításért Tóth Orsit jutalmazták a Johanna és az Egyetleneim című filmben nyújtott kiemelkedő alakításáért.

A legjobb férfi alakítás díját Csányi Sándornak ítélték oda a Csak szex és más semmi című filmben nyújtott alakításáért.

A legjobb női epizodista Stanczel Adél lett, a Taxidermia című filmben nyújtott teljesítményéért.

A legjobb férfi epizódszereplőnek Czene Csabát választották a Taxidermia és a Miraq című filmben nyújtott alakításáért.

A produceri díjat a Fehér tenyér című film produceri gárdájának ítélték oda, a film megvalósulása érdekében végzett tevékenységéért, összefogásáért, az elismerést Angelusz Iván, Kovács Gábor, Pataki Ágnes, Reich Péter kapta.

A legjobb eredeti filmzenéért Tallér Zsófiát jutalmazták a Johanna című operafilm zenéjének megkomponálásáért.

Látványtervezői díjas lett a Taxidermia látványtervezői gárdája, Asztalos Adrien, Szőlőssi Géza, Patkós Júlia, Haide Hildegard és Pohárnok Iván, „a film mikro- és makrovilágának következetes, pontos és érzékletes, megújító megteremtéséért".

Arany olló díjat kapott Politzer Péter a Fehér tenyér vágásáért.

Aranymikrofon díjjal tüntették ki Zányi Tamást Az élet vendége - Csoma-legendárium című filmben végzett hangmérnöki munkájáért.

A dokumentumfilmes zsűri döntése alapján a fődíjas Forgács Péter alkotása, A fekete kutya - történetek a spanyol polgárháborúból lett. Az indoklás szerint ez egy „filmköltemény a spanyol polgárháborúról, ahogy még nem láttuk". A hivatalos történelemkönyvek rideg világából a privát történelem, a személyes szenvedés szférájába repít a film, amely a gondolati és érzéki síkok magas esztétikuma.

Rendezői díjas lett megosztva Dobray György, a Gólyamese és Litauszky János, a Cérnaszálon című film rendezője. Előbbi film a gyermekáldás, a gyermekvárás, az örökbefogadás konfliktusos, drámai folyamatának átélhető, hiteles ábrázolását nyújtja, utóbbi pedig a megélhetésükért küzdő emberi sorsokat a magyar dokumentarizmus nemes hagyományainak szellemében bemutató alkotás.

Operatőri díjas lett Bálint Arthur, az Ikrek, Moszny, Józsi nővér és a sárga bicikli című filmek magas színvonalú, költői látásmódú, dramaturgiai érzékenységű fényképezéséért.

Schiffer Pál-díjjal tüntették ki Szalay Pétert a Határeset című filmért, amely az indoklás szerint jó dramaturgiai- és arányérzékkel jeleníti meg egy keletnémet család l989-es disszidálási kísérletét.

Elismerő oklevelet kapott az Egy ember Munkácsról - Jávori Ferenc portréja című alkotás rendezője, Yale Storm, a klezmer zene, egy sajátosan kelet-európai kultúra élvezetes bemutatásáért.

Esélyegyenlőség díjban részesült Tóth Artin Érintettek II. - Patrik című filmjéért, „egy lelkileg nehezen feldolgozható esemény mélyen emberi, szépséges és tárgyilagos ábrázolásáért".A tudományos-ismeretterjesztő kategória fődíját Lakatos Iván A Casus-Belli ember című filmjének ítélték.

Az alkotás „egy sorsdöntő történelmi esemény okainak és körülményeinek tudományosan pontos és átélhetően megjelenített újszerű feldolgozásáért" részesült az elismerésben.

A rendezői díjat Mosonyi Szabolcs kapta Gyapjaspille - Hernyók a pokolból című munkájáért, egy izgalmas természeti jelenség szemléletes, filmszerű feldolgozásáért.

A kisjátékfilmes kategória fődíját Buvári Tamás Kivégzés című filmje nyerte el „a gondolat tisztaságáért, a forma egyszerűségéért és újdonságáért, a példázat szépségéért". Elismerő oklevélben részesítette a zsűri Török Ferenc Csodálatos vadállatok című munkáját

A kísérleti filmek kategóriájában Halász Péter Herminamező - Szellemjárás című filmjének ítélték a fődíjat. Mint a méltatásban olvasható, a zsűri úgy döntött, hogy az elismerést „egy sokszoros kísérletnek adja: játékos kísérletnek a látvánnyal és provokatív kísérletnek a történelemmel". Pater Sparrow: RECYCLED/Pro-Reo-Neo című munkáját elismerő oklevéllel jutalmazták.

A filmszemlén több különdíjat is odaítéltek.

A diákzsűri Zöld Holló-fődíját Pálfi György kapta a Taxidermiáért.

A Mozisok Országos Szövetségének elismerését a 2005-ös naptári év legmagasabb nézőszámot elért magyar játékfilmjeként Koltai Lajos Sorstalanság című alkotása nyerte el, amelyre tavaly csaknem 450 ezren váltottak jegyet.

Az Országos Rádió és Televízió Testület 25 millió forintos különdíját a Sorstalanság nézőszáma alapján a Magyar Mozgókép Kft., mint a film egyik előállítója kapta egy következő játékfilm megvalósításához. Az elismerést az előző filmszemle óta legtöbb fizető nézőt vonzó, magyar gyártású játékfilm alkotóinak ítélik oda.

A Magyar Filmplakát Kiállítás és Verseny szakmai zsűrijének döntése alapján Az év plakátja a Fekete kefe című, tavalyi fődíjas nagyjátékfilm plakátja lett, amelynek tervezője Herczeg Fanni. A versenyen indult plakátokat magyar alkotók készítették a 2005-ben, hazai mozikban bemutatott filmekhez. A közönség szavazatai alapján 2006-ban a József és testvérei című film plakátja nyerte el a címet, a tervező Mezei Zsolt.

A Nyakkendő-díjban az idén Bárdos András részesült. Az elismerést a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói a mindenkori filmszemlén adják át az előző tanévben, általuk legjobbnak ítélt tanárnak.

A külföldi kritikusok és újságírók szavazatai alapján a Gene Moskowitz-díjat a Fehér tenyér és a Taxidermia megosztva kapta.

A legjobb nagyjátékfilmnek járó közönségdíjat Hajdú Szabolcs rendező veheti át a Fehér tenyér című filmért.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
 
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
Aforizmák
„Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ