Hírek
Kárászék egy meggondolatlan felajánlást kihasználva beköltöznek a Kéri villába, ahol ettől kezdve tumultuózus jelenetek játszódnak le, és mindennapi dolog a két család közötti veszekedés.
Hírek
Paczolay Béla első játékfilmje, a Kalandorok a szicíliai Taorminában folytatja fesztiválkörútját, míg Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című rendezését a caubourg-i filmfesztiválon vetítik Normandiában – közölte a Magyar Filmunió csütörtökön.
Hírek
„A Media Mundus programmal akár globális együttműködés is létrejöhet a filmszakmán belül” – jelentette ki Hegyi Gyula, az Európai Parlament Kulturális bizottságának szocialista tagja, a filmipar támogatására vonatkozó európai tervek kapcsán.
Hírek
Pályafutását hivatásos cowboyként kezdte, és Oscar-díjas színészként fejezte be, miközben mindig önmagát adta a kilencven éve, 1918. június 13-án született Ben Johnson.
Hírek
Johnny Depp a britek kedvenc színésze – ez derült ki egy közvélemény-kutatásból, amelyben a Karib-tenger kalózaként körülrajongott színész korra és nemre való tekintet nélkül gyűjtötte be a szavazók voksainak zömét.
Hírek
Idén ősszel immár hetedik alkalommal rendezik meg a Super 8 mm-es technikával készült filmek nemzetközi fesztiválját Szegeden – tájékoztattak a szervezők.
Hírek
Patrick Swayze megkezdi az új krimisorozat forgatását a nyáron, amelynek bevezető (pilot) epizódját tavaly decemberben készítette el, mielőtt kiderült volna, hogy rákbeteg.
Hírek
Az Országgyűlés hétfőn módosította a mozgóképről szóló törvényt, így a jövőben – az európai uniós szabályoknak megfelelően – csak meghatározott kulturális tartalmú filmek juthatnak támogatáshoz.
Hírek
Minden idők legnagyobb dokumentációs filmvállalkozásának előkészületei kezdődtek meg hétfőn Berlinben.
Hírek
„Ez az alak eldugulhat" – mondta a szókimondásáról ismert Clint Eastwood Oscar-díjas filmrendező egy New York-i rendező-producerről, a fekete bőrű Spike Lee-ről, miután az kifogásolta, hogy Eastwoodnak az Ivo Dzsima-i csatáról készült két filmjében nincsenek fekete amerikai katonák.
Hírek
Június 11-én lesz hetvenöt esztendős Gene Wilder amerikai komikus. Jerome Silberman néven született Milwaukee-ban. Színi pályája a világot jelentő deszkákon kezdődött, első nagy lehetősége egy kis szerep volt egy off-Broadway produkcióban.
Hírek
Az Iszka utazása című Bollók Csaba rendezte magyar film kapta a zlíni nemzetközi gyermek és ifjúsági filmfesztiválon a cseh kulturális miniszter különdíját. A díjkiosztásra a szombat esti gálaműsor keretében került sor.
Hírek
Előítélet, ellenszenv, undor. Ki tudná megmondani, hányfélék és honnan erednek? Nestroy bohózatának főhőse is egy homályos gyökerű előítélet áldozata. Egyetlen bűne, hogy vörös hajúnak született. Ám egy szerencsés véletlen olyan talizmánhoz juttatja, amely megváltoztatja egész addigi életét.
Hírek
Kristályglóbusz-díjjal ismerik el Robert De Niro életművét az idei, 43. Karlovy Vary-i filmfesztiválon. A nagy érdeklődéssel várt szemlére július 4. és 12. között kerül sor a nyugat-csehországi fürdővárosban.
Hírek
Kiválasztották a Made in Hungária című musical nyomán készülő zenés film főszereplőit: az ifjú Fenyő Miklóst Szabó Kimmel Tamás, a női főszerepet Kiss Tünde játssza; az alkotást júliusban kezdik forgatni – közölte a gyártó Next Station Produkciós Iroda csütörtökön.
Hírek
„Paul Newman azt üzeni, hogy jól van” – közvetítette a 83 éves sztár közleményét szóvivője azokra az aggodalmakra válaszolva, hogy súlyos rákbeteg.
Hírek
A januárban elhunyt Heath Ledger számos ausztrál pályatársát támogatta a hollywoodi előrejutásban. Egy nevét viselő ausztrál ösztöndíj-alapítvány most ezt a missziót karolta fel.
Hírek
Egy kaszkadőr meghalt és hat társa megsérült John Woo Red Cliff című történelmi filmeposzának pekingi forgatásán.
Hírek
Az Európai Bizottság olyan program elindítását tervezi, amelynek a célja az európai filmipar és a harmadik országok filmgyártói közötti kulturális és kereskedelmi kapcsolatok erősítése.
Hírek
A New York-i Városi Operaház felkérésére Charles Wuorinen operát ír az Oscar-díjas Brokeback Mountain - Túl a barátságon című meleg cowboy-drámából. Az új zenemű bemutatását 2013 tavaszára időzítették – jelentette be vasárnap az operaház illetékese.
Hírek
Garas Dezső a legjobb színész díját kapta a moszkvai Arany Vitéz nemzetközi filmfesztiválon Stock Ede megformálásáért Sándor Pál Noé bárkája című filmjében.
Hírek
Tartuffe-ben, a képmutatók zsarnoki uralmának e pompás torzképében minden idők egyik legnagyszerűbb komikus remekművét tiszteli az egész művelt világ. Remekbe szabott alakjai, eleven, pergő cselekménye, költői nyelve méltán tették a vígjátéki színpad örökké aktuális, élvezetes darabjává.
Hírek
A Kalandorok című magyar filmet ítélték a legjobbnak a színészi alakítás kategóriában a VII. Erdélyi Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), amelynek fődíját egy mexikói dokumentumfilm hódította el.
Hírek
Megkezdődött Dan Brown Angyalok és démonok című bestsellere filmváltozatának forgatása Tom Hanks és Ayelet Eurer izraeli színésznő főszereplésével Rómában, a Vatikán szomszédságában, az impozáns Piazza del Popolón.
Hírek
Meghalt szombaton Dino Risi olasz filmrendező, a háború utáni olasz gazdasági fellendülés keserédes, naposabbik oldalának krónikása.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„ Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell."
Wittgenstein
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ