Hírek
Oliver Stone amerikai filmrendező társaságában indította el az „Emmanuel küldetés" túszszabadító akciót Hugo Chavez venezuelai elnök.
Hírek
Mit jelent a bal szem pislogása? Ha a test összes többi része teljesen mozdulatlan:mindent! A kapcsot az külvilághoz. Julian Schnabel három Arany Glóbuszra jelölt életrajzi drámájáért Cannes-ban a legjobb rendezőnek járó díjat kapta meg.
Hírek
Craig Murray volt üzbegisztáni brit nagykövet Gyilkosság Szamarkandban című önéletrajzi könyvéből filmet készítenek. A rendező Michael Winterbottom, főszereplői Steve Coogan és Angelina Jolie lesznek.
Hírek
A második világháborús kémtörténet középpontjában egy fiatal nő, Wang Jiazhi áll, akinek a befolyásos helyi hatalmasság, Mr.Yee bizalmába, sőt, szívébe kell férkőznie.
Hírek
Rendezőként debütál Madonna az 58. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A Filth and Wisdom (kb. Trágárság és bölcsesség) című vígjáték is szerepel a Berlinale programjában. Versenyen kívül, a Panorama-szekcióban mutatják be – írta a Der Spiegel. A német hírmagazin szerint a 49 éves művész is biztosan ott lesz Berlinben jövő februárban, hiszen nemigen van rendező, aki kihagyná a fesztivált, ha vetítik a filmjét.
Hírek
Nem bújik többé „Borat", a rasszista, homofób, nőgyűlölő kazah álújságíró bőrébe Sacha Baron Cohen brit színész, miután a világszerte nagy sikert aratott figura miatt perek özönét zúdították rá és a filmet gyártó 20th Century Fox stúdióra.
Hírek
New Yorkba költözött a Nyócker; a díjnyertes magyar animációs filmet ettől a héttől láthatja az amerikai közönség.
Hírek
Bemutatójának 30. évfordulóján DVD-n jelent meg a Harmadik típusú találkozások című Spielberg-film. A rendező ez alkalomból idézte fel az alkotással kapcsolatos emlékeit.
Hírek
Az Oscar-díjas Michael Douglas hangja vezeti fel hétfőtől az NBC esti hírműsorát.
Hírek
Nem ítélik többé oda a legjobb európai filmekért a Francisco de Goya spanyol festőről és grafikusról, az egyetemes művészet kimagasló jelentőségű mesteréről elnevezett spanyol filmdíjakat.
Hírek
Az egyik legnevesebb hollywoodi dinasztia sarja, egykoron szexbomba, később első számú közellenség, idővel lecsillapulva Oscar-díjas filmsztár, az aerobik apostola, üzletasszony-feleség, mára pedig bölcsen viselt nagymama-szerepek megformálója - Jane Fonda hetvenéves.
Hírek
Saját nemzetközi filmfesztivált tart Emir Kusturica Szerbiában.
Hírek
Megszületett Helena Bonham Carter brit színésznő és Tim Burton rendező második gyermeke.
Hírek
Hetven éve, 1937. december 31-én született Anthony Hopkins Oscar-díjas angol színész.
Hírek
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Jerzy Kawalerowicz lengyel filmművész, olyan világhírű kultikus művek rendezője és forgatókönyvírója, mint A fáraó.
Hírek
Koncertezni érkezett, de legújabb filmjének, a Kasszandra álmának magyarországi premierjére is szakított időt Woody Allen Budapesten.
Hírek
A krimik hazudnak. Nem nehéz rájönni, ki követett el egy gyilkosságot. Az igazi feladat az, hogy rá is kell bizonyítani: ha a bíróság nem ad hitelt a vád képviselőjének, minden hiába.
Hírek
Tizennyolc nagyfilmje után restaurálják a 30 éve elhunyt Charlie Chaplin 33, az 1914-15 közötti Keystone-korszakból felmaradt rövid burleszkjeit.
Hírek
December 22-én lesz negyvenöt éves Ralph Fiennes, Az angol beteg és A napfény íze című filmek főszereplője.
Hírek
Az előzsűrik döntése alapján kialakult a 39. Magyar Filmszemle versenyprogramja. Az alábbiakban a rendezvényre beválogatott filmek listáját olvashatják.
Hírek
A Macskafogó második részét csütörtöktől vetítik a magyarországi mozik. A sátán macskája alcímet viselő rajzfilm iránt nagy az érdeklődés – mondta az animációt forgalmazó Budapest Film üzemeltetési üzletágának vezetője.
Hírek
Elítélte a Vatikán Az arany iránytű című amerikai filmet, keresztényellenesnek, istentelennek és ateistának minősítve az alkotást, beleértve Philip Pullman bestsellerszerző regényét is, amelyből készült.
Hírek
A világon az elsők között 3D animációra váltott a www.egyszervolt.hu nyitóoldala. A mintegy fél éves fejlesztőmunka eredményét december 6-a óta láthatják az oldal látogatói. A gyerekportál jellegzetes nyitóoldala, az „Egyszervolt Rét", és a menüpontokat megtestesítő állatfigurák a korábbi, kétdimenziós rajzok alapján készültek.
Hírek
A hetedik hete sztrájkoló hollywoodi forgatókönyvírók bojkottálják a 2008-as Golden Globe- és Oscar-díjkiosztót.
Hírek
Az 56 csepp vér című filmet összesen 16 kategóriában nevezte az amerikai forgalmazó Oscar-díjra – tájékoztatott az alkotást készítő magyar Grantfilm kedden.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„ Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk."
Albert Camus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ