Hírek
A Delirious című, Tom DiCillo rendezte amerikai alkotás bemutatásával pénteken este a nyugat-csehországi Karlovy Varyban ünnepélyes keretek között megnyílt a 42. nemzetközi filmfesztivál.
Hírek
Az amerikai mozik mától játsszák Koltai Lajos legújabb filmjét, az Este-t. A Sorstalanság alkotója, aki először rendezett amerikai produkciót, a napokban fejezte be alkotásának tengeren túli kampány-körútját. Járt többek között New Yorkban, Bostonban, Chicagoban, Minneapolisban, San Franciscoban és Los Angelesben, ahol interjúkat adott, vetítéseket nyitott meg, közönségével beszélgetett.
Hírek
Danny DeVito világhírű amerikai színész, filmrendező és producer, valamint Bretislav Pojar, neves cseh gyermekfilmrendező kap az idén életműdíjat a pénteken este kezdődő 42. nemzetközi filmfesztiválon a nyugat-csehországi Karlovy Varyban.
Hírek
Gregory Dél-Afrikában nő fel, gyerekkora helyszíne egy farm, ahol egyetlen társasága egy fekete kisfiú. Bafana a legjobb barátja lesz, egész nap együtt játszanak, tőle tanulja meg a helyi bennszülöttek nyelvét is. Ám ezt a gyerekkori barátságot a felnőtt férfi mélyen eltemeti a lelkében, hiszen maga is mereven hiszi és vallja az apartheid eszméit, a fehérek felsőbbrendűségét az őslakos feketék felett.
Hírek
Az Esquire férfimagazin 2005-ben Jessica Biel-t a világ legszexisebb nőjének választotta, s ezzel maga mögé utasította Angelina Jolie-t. Aztán az elmúlt 2 évben több tucat internetes médiában nyert a szépségek között.
Hírek
Chuck, a tűzoltó végtelenül hálás Larrynek, a tűzoltónak mivel Larry megmentette az életét egy tűzben. Larry viszont nem szívbajos, és kér cserébe valamit, amikor a bürokrácia ördöge úgy hozza, hogy Larry életbiztosításának nem lehetnek kedvezményezettjei a saját gyermekei. Chucknak mindössze annyit kell tennie, hogy néhány űrlapon Larry élettársának tünteti fel magát. Sima ügy. Soha senki nem fogja megtudni.
Hírek
A szubjektív hangvételű dokumentumfilmjeiről elhíresült amerikai rendező ez alkalommal az egészségügy állapotát veszi górcső alá doku-komédiájában.
Hírek
Olivier Dahan életrajzi filmje megkezdte diadalútját a nemzetközi filmes mustrákon. A francia nemzeti ikon, Edith Piaf életútját feltáró alkotást a közönség azonnal a szívébe zárta.
Hírek
A lagówi nyári fesztivál versenyprogramjába Elek Judit A hét nyolcadik napja című alkotása kapott meghívást. A június 24-én kezdődő filmfórum az 1956-os forradalomra emlékezve mutat be válogatást magyar filmekből.
Hírek
Meghalt Klausjürgen Wussow német színész, aki elsősorban A klinika című televíziós filmsorozatban játszott szerepével vált közismertté és népszerűvé hazájában és Európában.
Hírek
San Franciscóban mindenki fél. A városban egy sorozatgyilkos szedi áldozatait: egyre ravaszabb, kegyetlenebb módon végez áldozataival, egyre magabiztosabban és gúnyosabban küldi üzeneteit a város több napilapjának, és már senki sem bízik benne, hogy a szadista gyilkos valaha rács mögé kerülhet.
Hírek
Arany Oroszlán életműdíjat kap Bernardo Bertolucci Oscar-díjas olasz filmrendező az idei Velencei Filmfesztiválon – közölték hétfőn a fesztivál szervezői.
Hírek
Franco Nero Budapestre érkezett. A világhírű olasz filmszínész a Róma-Budapest repülőjárattal utazott, a gép hétfőn délben landolt a magyar fővárosban.
Hírek
Hétszáz moziban vetítik péntektől az Egyesült Államokban Koltai Lajos új, amerikai filmjét, az Eveninget. A kritikusok véleménye megoszlik.
Hírek
Ötödik alkalommal rendezik meg Belgium fővárosában az európai filmek fesztiválját. A tízezer euró értékű Írisz-díjért folyó versenybe idén 14 munka kapott meghívást, köztük Bollók Csaba Iszka utazása című alkotása.
Hírek
Az Oscar díjas színésznő, Renée Zellweger a napokban Csehországba látogat a Karlovy Vary filmfesztiválra, ahol bemutatja legújabb filmjét, az igaz történet alapján íródott Miss Pottert.
Hírek
A világ legerősebb állama is védtelen: katonák, repülőgépek és rakéták őrzik, de ha az internet-hálózata megbénul, az egész ország összeomolhat. A rejtélyes, mindig az árnyékba húzódó férfi, aki kieszeli és megvalósítja az USA elleni egyetlen sikerrel kecsegtető hadjárat tervét, mindent végiggondolt.
Hírek
Vallása miatt nem forgathat Tom Cruise a berlini hadügyminisztériumban. Az amerikai színész a szcientológiai egyház lelkes tagja, és a német fővárosban forgatná a Valkűr című háborús filmet, amely a Hitler elleni összeesküvés és vezetője, Stauffenberg gróf történetét dolgozza fel.
Hírek
Cameron Diaz amerikai színésznő bocsánatot kért vasárnap a peruiaktól amiatt, hogy maoista feliratot viselő vászontáskával turistáskodott az Andokban.
Hírek
Nagy sikerrel mutatták be a moszkvai filmfesztiválon az Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című magyar filmet. A június 23-i bemutató Szász János alkotásának nemzetközi premierje is volt egyben, hiszen a 38. Magyar Filmszemlén a rendezői, operatőri – Mathé Tibor –, és a külföldi filmkritikusok díját is elnyerő alkotást most láthatta először a nemzetközi publikum.
Hírek
Megnyílt a 29. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál csütörtökön. A június 30-án záruló seregszemle versenyprogramjában Magyarországot Szász János Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című alkotása képviseli.
Hírek
Fiona és Grant több mint negyven éve házasok, életük alkonyán rá kell döbbenniük, hogy Fiona rossz memóriája egy súlyosbodó Alzheimer-kór jele, majd a nő hirtelen el is tűnik. Mikor megtalálják, már ő sem vitatkozik: tudja, hogy ellátásra szorul, és egy otthonba vonul.
Hírek
Szász János Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című alkotása képviseli Magyarországot a 29. moszkvai filmversenyen. A június 21-én kezdődő A-kategóriás nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjába húsz játékfilm kapott meghívást.
Hírek
„Mint színész, nem tudok már olyan színvonalon dolgozni, mint ahogy szeretnék. Kezdem elveszíteni emlékezőtehetségemet, magabiztosságomat, kreativitásomat. Ezért számomra a mozi immár lejárt fejezet. Ötven évig csináltam, elég volt" – így indokolta visszavonulását a 82 éves Paul Newman.
Hírek
Filmmel és videóval foglalkozó fiatal alkotók számára 14. alkalommal rendezik meg az Országos Diákfilmszemlét, amelynek ez évi programja augusztus 21-én kezdődik meg Budapesten, az Aranytíz Művelődési Központban közölte az intézmény kommunikációs vezetője, Halmos B. Ágnes. A filmszemlére augusztus 3-ig lehet nevezni, a filmeknek augusztus 17-ig kell beérkezniük.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
Aforizmák
„ Azt hiszem, az Isten azért alkotta meg az embert, mert csalódott a majomban."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ