Hírek
Hiller István oktatási és kulturális miniszter a cannes-i filmfesztivál díjkiosztó ünnepsége után gratulált a magyar versenyfilm rendezőjének, Tarr Bélának –közölte a minisztérium vasárnap este.
Hírek
Tarr Béla a 60. Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában bemutatott A londoni férfi című filmjét a forgalmazó cég, a Fortissimo Films a világ számos országába eladta, így a koprodukcióban részt vett Franciaország és Németország mellett többek között Nagy-Britanniában, a Benelux-államokban, Japánban, Portugáliában és Izraelben is hamarosan bemutatják az alkotást – mondta vasárnap Cannes-ban Vezér Éva.
Hírek
Két nappal a 60. cannes-i fesztivál díjkiosztása előtt a fesztiválpalota folyosóján az újságírók már a filmek díjesélyeit latolgatták pénteken.
Hírek
A londoni férfi című film hosszú snittjeivel, a kevés párbeszéddel, a folyamatos hipnotizáló kameramozgással, a karakteres arcokkal, a világfájdalmas zenével hordozza Tarr Béla korábbi filmjeinek esztétikai jegyeit, de nem jelent nagy előrelépést a filmrendező művészetében – vélekedtek csütörtökön a kritikusok a nemzetközi sajtóban a 60. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában bemutatott magyar filmről.
Hírek
Gregory Dél-Afrikában nő fel, gyerekkora helyszíne egy farm, ahol egyetlen társasága egy fekete kisfiú. Bafana a legjobb barátja lesz, egész nap együtt játszanak, tőle tanulja meg a helyi bennszülöttek nyelvét is.
Hírek
Angelina Jolie egy évet kihagy: a hollywoodi sztár a jövő esztendőt kizárólag családjának: a négy gyermeknek és élettársának, Brad Pittnek akarja szentelni.
Hírek
Tarr Béla A londoni férfi alkotása mellett – amely a hivatalos versenyprogramba kapott meghívást – további tíz magyar filmet vetítenek a potenciális vásárlóknak a 60. Cannes-i Fesztiválon.
Hírek
Nagy tapsot kapott a cannes-i fesztiválon szombaton az amerikai filmgyártás fenegyerekének, Michael Moore-nak újabb társadalomkritikai filmje, a Sicko, amely miatt eljárás is indult az Oscar-díjas rendező ellen.
Hírek
A 27 tagországot magába tömörítő European Film Promotion (EFP) a 60. Cannes-i Filmfesztiválon tartott közgyűlésén kedden két évre meghosszabbította Vezér Éva, a Magyar Filmunió vezetőjének igazgatótanácsi tagságát.
Hírek
Jane Campion egyedüli nőként állt a napokban férfiak tucatjai között a cannes-i fesztiválpalota színpadán, ahová a mozi tiszteletére készült szkeccsfilm 35 tekintélyes rendezőjét szólították.
Hírek
Soha nem adtak el még ennyi mozijegyet a debütáló hétvégén egy animációs filmre Amerikában, mint most: a DreamWorks animációs műhelyének Harmadik Shrek című filmje 122,9 millió dolláros (mintegy 22,8 milliárd forintos) bevétellel ugrott a box-office csúcsra – jelentette hétfőn az AP hírügynökség.
Hírek
Véget ért a független filmek fesztiválja Siófokon; a megosztott fődíjat a zsűri Szirmai Márton Szalontüdő és Arany Gold Zoltán, Dudás Miklós Ródmuvi című alkotásának ítélte oda.
Hírek
Nagy tapsot kapott a cannes-i fesztiválon szombaton az amerikai filmgyártás fenegyerekének, Michael Moore-nak újabb társadalomkritikai filmje, a Sicko, amely miatt eljárás is indult az Oscar-díjas rendező ellen.
Hírek
Igazi művészfilmnek ítélte oda a 60. Cannes-i filmfesztivál zsűrije Stephen Frears brit rendező elnökletével a fődíjat vasárnap este: a román Christian Mungiu 4 Luni, 3 Saptamini Si 2 Zile (Négy hónap, három hét, két nap) című alkotása kapta az Arany Pálmát.
Hírek
Életművének elismeréséül Arany Pálma díjat nyújtott át szombaton este a 69 éves Jane Fonda amerikai filmszínésznőnek Gilles Jacob, a cannes-i nemzetközi filmfesztivál elnöke.
Hírek
Száz éve, 1907. május 26-án született John Wayne Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, az amerikai filmtörténet egyik legnagyobb sztárja.
Hírek
Daniel Craig, aki új filmje reklámozására érkezett a cannes-i filmfesztiválra, elismerte, hogy nincs igazán jó formában, ezért ismét erősíteni kezd, hogy felkészüljön a következő James Bond-kalandra.
Hírek
Nincs a filmcsinálásnál optimistább dolog a világon – mondta szerdán Tarr Béla a 60. cannes-i filmfesztiválon tartott sajtótájékoztatóján, A londoni férfi című legújabb filmjének világpremierje előtt.
Hírek
Óriási érdeklődés mellett vegyesen fogadták az újságírók kedd este a premier előtti sajtóvetítésen Tarr Béla A londoni férfi című filmjét a 60. Cannes-i Fesztiválon.
Hírek
Világalapítvány a Filmért címen jelentett be kedden új kezdeményezést „az elhanyagolt remekművek" megőrzése és restaurálása céljából Cannes-ban Martin Scorsese amerikai filmrendező, aki korábban George Lucas, Steven Spielberg és Clint Eastwood társaságában már létrehozott egy hasonló szervezetet az amerikai filmek megmentésére.
Hírek
A világhírű kínai filmrendező, Csang Ji-mu (Zhang Yimou) lesz az augusztus 29. és szeptember 8. között sorra kerülő velencei filmfesztivál zsűrijének elnöke – jelentették be kedden Rómában.
Hírek
Beatrix Potter rendesen megbolygatta a huszadik század elejének irodalmi életét. Azokban az időkben a hozzá hasonló fiatalasszonyok szeme előtt csupán a jó házasság reménye lebegett, de Beatrix másképp gondolkodott. Szembeszállt a kor elvárásaival és lassan, de biztosan ikonikus figura vált belőle.
Hírek
A Daniel Pearlről, a Pakisztánban 2002-ben lefejezett amerikai újságíróról szóló filmet Brad Pitt és Angelina Jolie főszereplésével hétfőn mutatták be a Cannes-i Filmfesztiválon, és a vetítésen nemcsak a színészházaspár vett részt, hanem Mariane Pearl is, az újságíró özvegye.
Hírek
Faképnél hagyta az újságírókat vasárnap a Cannes-i Filmfesztiválon Roman Polanski lengyel származású filmrendező egy sajtóértekezleten, mert szerinte csupán „üres” kérdéseket tettek fel.
Hírek
Még maga William Shakespeare sem részesült hasonló megtiszteltetésben ilyen gyorsan: Sir Laurence Olivier földi maradványait már két évvel elhunyta után örök nyugalomra helyezték a londoni Westminster Apátságban, ahol – az angol főváros kellős közepén – Shakespeare emlékművét csak 120 évvel a nagy drámaíró elhunyta után állították fel.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
 
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
Aforizmák
„ Semmitől sem félek annyira, mint a félelemtől."
Montaigne
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ