Hírek
Az Idióták a Dogma-mozgalom második filmje, a Dogma-manifesztum mind a 10 pontjának betartásával készült, alapelve a természetesség és az életszerűség. A végeredmény egy igazi unikum: ahogy a szereplők is, a rendező is teljesen szembemegy a konvenciókkal. A Cannes-i Filmfesztivál egyik legnagyobb botrányfilmje lett.
Hírek
Nicole Kidman Oscar-díjas amerikai színésznő lesz a producere a Hogyan fogjunk milliomost? című, híres Marilyn Monroe-film felújított változatának, és lehetséges, hogy szerepel is benne.
Hírek
Sikertelen a Provokálva (Provoked) című új indiai film, amely egy férje által fizikailag és szexuálisan bántalmazott indiai feleségről szól, aki önvédelemből végül megölte a férfit.
Hírek
Nem került be az idei Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál kiemelt meghívottjai közé Magyarország, mert a szervezők szerint a magyar kulturális miniszter mindenáron Andrew Vajna Szabadság, szerelem című filmjét akarta a főprogramba ajánlani, ám szerintük ez az alkotás nem felelt meg a feltételeknek – írta az Index csütörtökön.
Hírek
Mintegy nyolcezer néző váltott jegyet az idei Francia Filmnapokra; a program sikerét jelzi, hogy a tizenegyedik alkalommal megrendezett filmes esemény szinte valamennyi filmjét telt ház előtt vetítették – közölték a szervezők. Budapesten és a hat megyeszékhelyen április 16. és 25. között nyolc francia filmet tekinthetett meg premier előtt a hazai közönség.
Hírek
A Titanic Filmfesztivál forgalmazásában kerül hamarosan a mozikba a 2006-os év közönségnyertes filmje a Te meg én és minden ismerősünk (Me and You and Everyone We Know) adta hírül a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója Horváth György.
Hírek
Szombat délután a Silverback Productions szervezésében improvizációs workshop bemutató zajlott az újpesti WAX-ban. A bemutatón résztvettek a New York Film Academy budapesti kurzusai iránt érdeklődők és azok a fiatalok, akik a múlt heti casting alkalmával tehetségesnek bizonyultak.
Hírek
A kriptonit – az a kristály, amelyből Superman rendkívüli erejét nyeri – igenis létezik, méghozzá itt a Földön – közölte a Reuters hírügynökség egy brit tudós bejelentése nyomán.
Hírek
Április 24-én kedden a Toldi moziban különleges filmpremierre kerül sor. Géla Babluani A 13-as című filmjének vetítése előtt a Realistic Crew zenél.
Hírek
„Az írás a legnehezebb" – nyilatkozta Quentin Tarantino a Death Proof (Halálos bizonyíték) című, a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába is beválogatott filmjéről beszélve a The Financial Times című napilap április 15-i számában megjelent interjújában.
Hírek
Az Amerikai szépség című filmjéért Oscar-díjjal jutalmazott Sam Mendes következő munkája a klasszikus angol író, George Eliot Middlemarch című regényének filmre vitele lesz – olvasható a BBC News honlapján.
Hírek
A kaszkadőrök Oscar-díjára jelölték Piroch Gábort a Szabadság, szerelem című filmben nyújtott alakításáért – közölte Balla Ágnes, a Red Bull Hungária kommunikációs menedzsere szombaton.
Hírek
A kábeltelevíziós és internet-szolgáltató UPC Magyarország Kft. úgy döntött, hogy a Passport Control 2. nemzetközi filmes műhely költségeihez hozzájárul. Így a Mediawave online árverésén keresztül tett felajánlásával, ezen a sajátos szponzorálási módon segíti a filmes workshop megrendezését.
Hírek
Candy, a gyönyörű fiatal festőnő (Abbie Cornish) halálosan beleszeret a fiatal költőbe, Danbe (Heath Ledger). Szerelmük mámorító, maga a paradicsom, mintha az édenkertben lennének: egyetlen kérdés vet árnyékot boldogságukra: miként tudnák fokozni és mérhetetlenné tenni gyönyörüket?
Hírek
Állatkínzás miatt feljelentést tett a Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület (HEROSZ)Toepler Zoltán Álszent című kisjátékfilmjével kapcsolatban, mert a film egyik jelenetében vízbe fojtanak egy macskát - közölte az egyesület pénteken.
Hírek
Nyolcvanöt éves korában csütörtökön washingtoni otthonában elhunyt Jack Valenti, az amerikai filmszövetség (Amerikai Mozgókép Egyesülés, MPAA) volt elnöke, a hollywoodi filmipar egyik legbefolyásosabb embere.
Hírek
Jaipur bírósága elrendelte Richard Gere őrizetbe vételét, mert videofelvétel alapján úgy ítélte meg, hogy a világhírű színművész közszeméremsértést követett el, amikor nemrég teátrális hévvel többször arcon csókolta Shilpa Shetty Bollywoodi színésznőt egy AIDS-ellenes rendezvényen több ezer ember előtt Új-Delhiben.
Hírek
„Íme, a szem bonbonja!” Talán ez lehetne a mottója Sofia Coppola egyszerre korhû és modern filmjének, melynek középpontjában az a bájos királyi fõ áll, mely csakis a „vége” fõcím után hullhat porba. Képmutatás volna azt állítani, hogy a fényûzõ kosztümök között, fülbemászó popdalocskák kíséretében Versailles-ban parádézó Kirsten Dunst ne nyújtana kellemesnek mondható látványt.
Hírek
Egy reggel Harold Crick (Will Ferrell), a teljesen átlagos és szemlátomást magányos adóellenőr arra ébred, hogy egy női hang kommentálja minden mozdulatát, gondolatát és érzését, méghozzá félelmetes alapossággal. Harold precíz élete egyik pillanatról a másikra feje tetejére áll, hisz a narrációt csak ő hallja, s mikor a hang bejelenti, hogy Harold Crick hamarosan elhalálozik, a férfi elhatározza, hogy felkeresi a hang tulajdonosát, aki élete történetét írja, s meggyőzi arról, hogy változtassa meg befejezést.
Hírek
Április 25-vel kezdődően immáron hatodik alkalommal rendezik meg Manhattanben a Tribeca Filmfesztivált. A Robert De Niro, Jane Rosenthal és Craig Hatkoff által alapított filmszemle villámgyorsan előkelő helyet vívott ki magának a szakma és a közönség köreiben egyaránt. Idén rekordszámú magyar film kapott meghívást a nagy presztízsnek örvendő New York-i eseményre, köztük Forgács Péter Miss Universe 1929 című dokumentumfilmje a versenyprogramba.
Hírek
A Daazo egy hagyományos mozihoz hasonlóan hetente, csütörtökönként mutat be minőségi rövidfilmeket, lehetőséget teremtve ezzel a kisfilmek rajongóinak olyan alkotások megtekintésére, amelyeket más médiumok méltatlanul elhanyagolnak. Májusban is több hazai és külföldi, a szűk szakmai berkeken kívül eddig „elrejtett”, fesztiváldíjas film kerül a közönség elé. A filmeket ingyen, regisztráció nélkül meg lehet tekinteni.
Hírek
George Clooney és Brad Pitt szerepet vállalt a Coen testvérek előkészületben lévő fekete komédiájában – jelentette a hét végén a Hollywood Reporter, című online magazin.
Hírek
Az Antenna (La Antena / The Aerial) című argentin némafilm kapta a 14. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál 10 000 euró értékű fődíját, a Hullámtörők-díjat a vasárnapi díjátadó ünnepségen.
Hírek
Százhúsz éve, 1887. április 23-án született Törzs Jenő színész.
Hírek
2007. április 20-án délután nagy ijedelem érte a 14. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál háza táját. A fesztivál egyik helyszínét a Vörösmarty mozit ugyanis egy csőtörés következtében elöntötte a víz, olyannyira, hogy az első-két széksorig bokáig állt.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Aforizmák
„ Ha nem lennének ellenségeim, ki szedné le rólam a rozsdát?"
Kálvin János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ