Hírek
Egy újonnan nyilvánosságra került FBI-akta szerint az egykori legendás amerikai szexszimbólumot, Marylin Monroe-t „hagyták, hogy öngyilkos legyen", és a tervről állítólag Robert Kennedy is tudott.
Hírek
Az Európai Unió létrejöttének 50. évfordulója alkalmából filmhetet rendeznek március 22. és 27. között a nyíregyházi Krúdy Gyula Art Moziban – közölte a filmszínházat működtető Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének vezetője.
Hírek
Nincs kegyelem címmel jövő csütörtökön mutatják be a mozikban Ragályi Elemér filmjét, amely egy gyilkossággal vádolt, roma származású férfi, Pusoma Dénes élettörténetét követi nyomon – közölték az alkotók.
Hírek
Március 19-én lesz hatvanéves Glenn Close amerikai színésznő. A Connecticut állambeli Greenwichben született 1947-ben, előkelő családból, nagyapja híres természettudós, apja elismert sebész volt, aki életét a gyógyításnak szentelte, s Belga-Kongóban nyitott kórházat.
Hírek
A Jézus elveszett sírja című dokumentumfilm állításait élesen cáfolta Stephen Pfann írásszakértő, azt állítva, hogy a kérdéses síron található felirat korántsem a bibliai, nem-bibliai, vagy egyházi hagyományban szereplő személyt jelöl.
Hírek
Az iráni politikusok elítélik a 300 című hollywoodi történelmi filmeposzt, mert szerintük az támadás az iráni történelem és kultúra ellen –- jelentette szerdán a BBC online hírszolgálata.
Hírek
A Borat című film DVD-je úgy fogy Kazahsztánban, mint a cukor - jelentette a Reuters hírügynökség szerdán.
Hírek
Öreg veterán színész-rendező nem vén veterán-rendező, hiszen Clint Eastwood alig fejezett be két monstre háborús eposzt gyakorlatilag egyszerre, már megint nem fér a bőrébe. A lassan 77. évét betöltő hollywoodi legenda ugyanis mostanában Angelina Jolie-t környékezi – de szigorúan szakmai céloktól vezérelve.
Hírek
Családtagok, pályatársak, tisztelők vettek végső búcsút Erdőss Pál filmrendezőtől kedden Budapesten, a Szent Gellért-plébániatemplomban. A Balázs Béla-díjas alkotót az altemplomban helyezték örök nyugalomra.
Hírek
Van-e elkeserítőbb egy divatjamúlt popsztárnál? Van: amikor az egykori könnyűzenei legenda végre visszatérhetne, ha szerez egy jó számot, de semmi nem jut az eszébe. Alex Fletcher (Hugh Grant) már csak a nosztalgiából él: harmadvonalbeli vidéki helyszíneken adja elő régi számait öregedő rajongóinak.
Hírek
Erdőss Pál filmrendezőt ma búcsúztatják Budapesten, a Szent Gellért-plébániatemplomban.
Hírek
Richard Gere hollywoodi filmsztár, a Spring Break in Bosnia című amerikai film egyik főszereplője a forgatócsoporttal együtt ismét Zágrábban fog dolgozni áprilisban, majd Szarajevóba megy – olvasható a Jutarnji List című horvát napilapban.
Hírek
Ősszel mutatják be Koltai Róbert legújabb, Megy a gőzös című játékfilmjét – tájékoztatott az alkotás producere.
Hírek
Reviczky Gábor színművésznek ítélték az idén az alternatív Kossuth-díjat, amelyet Jankovics Marcell filmrendező adott át szombaton Budapesten.
Hírek
Mia Farrow and Diane Keaton után a 22 éves Scarlett Johansson lett Woody Allen kedvenc színésznője: a fiatal amerikai sztárt már harmadik filmjében kérte fel főszerepre a veterán New York-i rendező.
Hírek
A március 20-tól április 11-ig tartó idei hongkongi filmfesztiválon 16 világpremierre kerül sor, és olyan hírességek lesznek a vendégek, mint Luc Besson francia és Johnnie To hongkongi rendező, valamint Csou Hszün kínai színésznő.
Hírek
A németországi Stralsundban elkezdődött a Wilhelm Gustloff személyszállító hajó tragédiáját felelevenítő kétrészes német film forgatása.
Hírek
Gerard Depardieu arcát egy kétrészes gengszterfilmhez adja: a mű Jacques Mesrine-ről, a hírhedt gonosztevőről szól, akit a franciák csak az „ezerarcú emberként" emlegetnek.
Hírek
Maharashtra állam második legnagyobb városában, az indiai Puneban március 16-22. között ismét a hetedik művészeté lesz a főszerep. A nemzetközi filmfesztivált ötödik alkalommal rendezik meg Puneban.
Hírek
A Fade In Script Consulting 2007 őszén rendezi meg az első Közép-Európai Pitch Fórumot Pécsett. Ha filmíró vagy, birtokában egy angol nyelvű forgatókönyvnek, mely nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat, ne habozz elküldeni nekünk, s mi összehozunk az európai filmszakma nagy játékosaival. A Central European Pitch Forum 12 kiválasztott írónak nyújt lehetőséget arra, hogy egy fejlesztési folyamat után prezentálja filmtervét egy nemzetközileg elismert produceri testület előtt a sztori eladásának reményében. A résztvevők összes költségét a szervezők állják.
Hírek
Befejeződött Tarr Béla A londoni férfi című magyar-francia-német koprodukcióban készülő filmjének forgatása a korzikai Bastiában - tájékoztatott Téni Gábor producer.
Hírek
Sylvester Stallone nem jelent meg kedden a sydney-i bíróság előtt, ahová azért idézték be, mert tiltott testépítő hormonokat akart bevinni Ausztráliába, amikor a múlt hónapban új filmje promóciójára érkezett – jelentette az AP hírügynökség.
Hírek
A 300 az 1. az amerikai mozik kasszasikerlistáján, mármint a 300 című, a thermopülei csatáról és Leonidász spártai király háromszáz harcosáról szóló amerikai történelmi film.
Hírek
Robert de Niro, Antonio Banderas, vagy Nicolas Cage lehet a főszereplője annak a filmnek, amelyet San Josémaria Escrivá de Balaguer, az Opus Dei alapítójának életéről terveznek készíteni – írta az El País című spanyol napilap.
Hírek
Fejlövéssel szállították a hét végén kórházba az állítólag öngyilkossá lett Richard Jeni 49 éves amerikai sztárkomikust, aki később belehalt súlyos sérülésébe – közölte a Los Angeles-i rendőrség egyik illetékese hétfőn.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„Számomra a titkok a lelki élet nagy gyűjtőmedrei, a titkok, amiket az ember magában hordoz, a szeretet, az üdvösség..."
Fellini
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ