Melyik a rosszabb világ? – interjú J. A. Bayona filmrendezővel
Dátum: 2008. október 30., csütörtök, 11:16
Nemsokára a magyar mozikba érkezik Juan Antonio Bayona: Az árvaház című filmje. A My Holidays és a The Sponge Man rövidfilmek és megszámlálhatatlan mennyiségű, fantasztikus zenei klip rendezője, tehetsége már rég egy egész estét betöltő film elkészítésért kiáltott, így az Árvaház nem más, mint ennek az igénynek a kielégítése. Az alábbiakban a rendezővel készült interjút olvashatják.
– Lényeges szempont volt, az első filmje épp egy horror legyen?
Az Árvaház forgatókönyve által kínált lehetőségek gazdagsága indított arra, hogy megrendezzem a filmet. Maga a feladat kell, hogy vonzzon, semmint a műfaj, amibe a film tartozik. Az igaz azonban, hogy a horror nagy iskola. Az embernek szabad az időt és a teret úgy manipulálni, ahogy kedve tartja, bizonyos kameramozgásokat alkalmazni az azonnali hatás elérésére. Ez bizonyos értelemben biztonságérzetet ad. De ami életre kelti a filmet, azok olyan dolgok, amelyek messze túl vannak a műfaji kötöttségeken: ami ez alatt nyugszik, az előadásmód hitelessége, az, hogy mennyire érzed magadénak a történetet, amit mesélsz...

– Az első film egyben valamifajta művészi manifesztum is kell legyen?

– Úgy hiszem, hogy a film annak a filmkészítőnek a megnyilvánulása kell legyen, aki az, ami, a film készítésének idején. Nem tudom, merre tartok, mint filmrendező. Azt gondolom, hogy valamiféle terv körvonalazása túl racionális lenne. Az a nézetem, hogy a filmkészítésnek valami, a zsigerekből kiinduló dolognak kell lennie, valami olyannak, ami nagyon érzelmi alapokon nyugszik.

– Hogyan dolgozták át a forgatókönyvet Sergio Sánchezzel?

Ez volt a legbonyolultabb része a dolognak. Az első vázlat csaknem tíz éve készült. Amikor képbe kerültem, a saját szövegemre volt szükségem, így a vázlat alapján átdolgoztuk a forgatókönyv anyagát. Az első kérdésem így hangzott: miért tér vissza Laura abba a házba, ahol felnőtt? Ez volt minden másnak is a kulcsa. Az Árvaház egy múltba tett utazás lett, egy visszatekintés, egy olyan embernek a pszichológiai portréja, aki a múltba kapaszkodik, mert képtelen a jelennel szembenézni, és aki végül a fantázia világában talál menedéket. Ezen kívül, a nagy kihívás egyfajta titokzatosság fenntartása volt. A filmet lehet realista módon is szemlélni, nem mint valami szellemtörténetet, hanem mint egy olyan asszonyét, aki elveszti a józan eszét. Ennek a kettős értelmezési lehetőségnek a fenntartása jelentette számunkra a legnagyobb kötöttséget és ez tette igazán izgalmassá a munkát.

– Az Ön által rendezett rövidfilmek erős amerikai hatásról tanúskodnak, míg az Árvaház stílusában nyíltan „európai’. Ez tudatos döntés eredménye?

– Mind rövidfilmjeimben, mind pedig az Árvaház-ban tudatosan ütközik össze a való világ és az inkább „hollywoodi” realitás. Örömmel szemlélem magam, mint ennek a konfliktusnak a főhőse, aki küzd a hollywoodi stílus ellen és azoknak a filmeknek a súlya ellen, amelyeket gyermekkoromban láttam, és amelyek mintául szolgáltak. Számomra, a dolog kulcsa abban rejlik, hogy ezeket a mintákat sikerül máshol beépíteni. Carlos, Laura férje azzal vádolja a nőt, hogy a fejében gyártja a filmeket. Nem tudom, hogy az Árvaház mennyire európai, de arra mindenképpen törekedtem, hogy ne olyan legyen, mint a manapság látható horrorfilmek. A film emlékeztet azokra a mozikra, amiket kölyökként láttam. Valójában, az Árvaház az én személyes visszatekintésem a gyermekkorom filmjeire.

– Mesélne egy kicsit ezekről a mintákról: Sóhajok, La Residencia, A méhkas szelleme, Az ártatlanok, Fiúk az intézetben, vagy a közelmúltból az Ördöggerinc, a Saint Ange Pascal Laugier-től, amelyek érzékelhetően, megszállottságukkal és több más vonásukkal kötődnek az Árvaház-hoz.

Nem láttam sem a Saint Ange-t, sem a Fiúk az intézetben-t. Az igaz, hogy ezekről a filmekről beszélgettünk az előkészületek során. Vannak bizonyos jelentetek, ahol a színeket igen hasonlóan kezelem, mint ahogy azt Argento tette annak idején. A La Residencia-t és az Ártatlanokat szintén megmutattam az operatőrömnek. Mindemellett, a legnagyobb hatást gyakorló film Polanski A bérlő című filmje, és a Harmadik típusú találkozások volt, mind formai szempontból, mind elbeszélő stílusát tekintve.
Laura hasonló utazásba kezd, mint a Richard Dreyfuss által megformált hős Harmadik típusú találkozások-ban … Azt pedig imádom, ahogy Polanski bemutatja az abszurdot annak minden részletével, csakúgy, mint azt, ahogy a teret, a fókusztechnikát  és a vizuális elbeszélést alkalmazza.

– Ezeket az úgy nevezett mintákat, valamint azt, hogy miként kívánja átültetni és valami különösen személyessé formálni azokat, megbeszélte a producerével, Guillermo Del Toroval?

Nem különösebb részletességgel. Természetesen, ezekkel mindketten tisztában voltunk, de nem tulajdonítottunk nekik akkor a jelentőséget. A történetre koncentráltunk, arra, hogy Laura hogyan veszít el mindent, amíg a fantáziáiban él. Ez az, ami összeköti az Árvaház-at A faun labirintusa című filmmel; Guillermo és én teljesen egy hullámhosszon voltunk.

– Ön, személy szerint, nehéznek találja maga mögött hagyni a gyermekkorát?

A gyermeki és a felnőtt világ közti konfliktus már a rövidfilmjeimben is megjelenik témaként. Truffaut mondta egyszer, hogy a gyermekkor az, amiről mindenkinek felhatalmazása van okosakat mondani. Ez igaz akár a mai fiatal rendezőkre is, akiket sokszor ér olyan vád, miszerint nincs mondanivalójuk.

– Rendezőként a gyermek vagy az anya karakterével azonosul leginkább?

Mindkettőével. Az anya egy olyan útra indul, amely a végén gyermekké változtatja.
Simon kezd játszani láthatatlan barátaival a film első fél órájában, de Laura teremti meg velük a kontaktust a film végére. Még kisiskolás ruhában is láttuk őt. Simon karakterét teleaggattam a saját gyermekkorom részleteivel.
Belén pedig abban segített, hogy karaktere mélységet kapjon. Neki – velem ellentétben – vannak életből vett tapasztalatai az anyaszerepről és így mindannak a tudásnak a birtokában is van, ami a hősnő tragédiájának megszemélyesítéséhez szükséges.

– Hogy dolgozták ki a szeánszot Geraldine Chaplinnel?

– Újabb kihívást jelentett úgy forgatni a jelenetet, hogy eközben ne kelljen feladni azt a titokzatos kettősséget, amit elterveztünk. A szeánsz volt a film központi jelenete, és oly módon kellett látványossá tenni, hogy közben ne kelljen semmilyen speciális effektet alkalmazni. Végül a nézőpont beállításával és hangeffektusok gondos használatával oldottuk meg a feladatot.

– Simon fogadott gyermek. Mennyiben mélyítette ez el a bűn, a veszteség és az anyaság témakörét a filmben?

Természetesen az anyaság és a felelősség problémája hangsúlyt kap, ha Simon Örökbe fogadott gyermek. Ugyanígy, a házaspár belső élete is megvilágosodik előttünk. Laura és Carlos élete, valamint a vágyuk, hogy védtelen gyermekeket vegyenek védelmükbe. Itt szintén egyértelmű párhuzam van Laura és Peter Pan Wendy-je között. Wendy arról fantáziál, hogy ő az elveszett gyermekek anyja és, hogy életét esti mesék felolvasásának szenteli.

– Rútság, fogyatékosság és betegség hatja át a filmet. Megmagyarázná, miért?

– Minden horrorfilm a hétköznapi keretek áthágásáról szól. A horrorfilm dolga, hogy olyan helyekre vigyen el bennünket, ahová félünk menni, olyan dolgokat kell mutasson rólunk, amelyek látványa zavar bennünket.
A deformitás, a fogyatékosság és a betegség egyensúlyunkat fenyegeti. Ezt a stabilitást kell megszakítani ahhoz, hogy visszájára lehessen fordítani. Ez az igazi rémület. Melyik a rosszabb világ? Az igazi vagy az, amit Laura képzel? Másrészt, a betegség morális kérdéseket, a halál kérdését juttatja eszünkbe. Laurának ezzel kell megbirkóznia.

– Miért döntött úgy, hogy a filmben felidézi a krematóriumokat? Van-e valami tudatos politikai vonulat a filmjében?

Nem gondoltam ilyesmire. A filmben nem krematóriumot látunk, hanem egy széntárolót. Egy kemencének vagy kazánnak soha nem fából lenne az ajtaja.

– Mivel magyarázza a spanyol és ázsiai horrorfilmek nemzetközi sikerét, amikor az amerikai horrorfilmek épp az ellenkezői ezeknek: tele vannak vérrel, kínzással és hatásvadász elemekkel?

Hollywoodban, a produkciós tervezés épp olyan fontos lett, mint a nagy sztárok. A filmkészítők visszaélnek a speciális hatások, a hang, az aláfestő zene alkalmazásával, hogy hipnózisban tartsák a nézőt. Ez a stratégia alakult ki arra, hogy leplezzék a jó forgatókönyvek hiányát. Ez nem a közönség hibája. Az olyan, újabb keletű filmek, mint a Hatodik Érzék, az Ideglelés vagy a Másvilág bizonyították piacképességüket, és tették mindezt anélkül, hogy felesleges képi hatások alkalmazásához folyamodtak volna. A televízió szintén maga mögött hagyta finomkodó stílusát a nyíltan erőszakos események bemutatásakor. Élőadásban bemutatott autóbalesetek, plasztikai műtétek szinte nap, mint nap láthatók... Elkerülhetetlen, hogy a film ne ugyanezt a trendet kövesse.

– A spanyol „újhullám” rendezői közé sorolja-e magát?

Spanyolországban kezdünk rendelkezni azzal a tárházzal, amelyek segítségével felvehetjük a versenyt a nemzetközi piac filmjeivel. És itt nem csak a technikai szempontokról beszélek. Én jártam filmes iskolába, ami rajtam egyetlen filmkészítőnek sem adatott meg Spanyolországban, ahol minden ilyen iskola kiveszett. Az Árvaház nemcsak az én első filmem, ugyancsak az első alkalmat jelenti a forgatókönyv írójának, a film operatőrének, szerkesztőjének, zeneszerzőjének... Nem tudom, hogy részei vagyunk-e egy új hullámnak, azt viszont biztosan tudom, hogy nem lennék most itt azok nélkül, akik előttünk jártak.



Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
Aforizmák
„ Ha hibátlanok volnánk, nem telnék annyi gyönyörűségünk abban, hogy a mások hibáit észrevegyük."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ