BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Beszélgetés Pálfi Györggyel
Komor filmek mosolygós rendezője
Dátum: 2010. október 21., csütörtök, 15:09
Néha úgy érzi, a Hitler lánya című fikcióból kilépett figura is lehetne. Sötét világlátású filmjei ellenére a mindennapokban jó kedélyű. De a bankokkal szemben bizalmatlan, és a magyar közhangulatot anyanyelvünk szerkesztésmódjával is összefüggésbe hozza Pálfi György.

Az AEGON-díj irodalmi kategóriáját a tavasszal Csaplár Vilmos kapta. A díj másik jutalmazottját a kitüntetett író nevezte meg: választása Pálfi György filmrendezőre esett, akinek nevéhez harminchat éves korára számos hazai és nemzetközi elismerés fűződik. Legtöbben talán a Hukkle és a Parti Nagy Lajos novelláiból készült Taxidermia című nagyjátékfilmje alapján azonosítják, vagy mert 2009-ben a magyar kritikusok különdíját söpörte be az improvizációs technikával készült Nem vagyok a barátod című alkotásával.

Kávézóban találkozunk, a Ráday utcában. Mióta utóbbi filmje sok jelenetét itt forgatta, valahogy mindig útba esik neki ez a sétálóutca. Ezúttal a Színház és Filmművészeti Egyetemről érkezett, ahol óraadóként foglalkozik a hallgatókkal. Úgy érzi, nagy felelősség pályakezdők életébe, lelkébe, gondolataiba beavatkozni. S a filmrendezéshez is az kell, hogy az ember minden energiáját az esedékes alkotásra összpontosítsa. De filmjei egyelőre előkészítő szakaszban vannak. Az egyik megint irodalmi alapanyaghoz nyúl: mai Toldi lesz, Arany- és Ilosvay-szövegekből kiindulva. Ehhez keresi most a finanszírozási hátteret.

– Könnyebb-e a mai filmrendezőknek, mint volt évtizedekkel ezelőtt elődjeiknek, akik olykor fél emberöltőt vártak, mire nagyjátékfilmre lehetőséget kaptak?

– Jó volna azt mondani, hogy megy a szekér, kevés a pénz, de nem panaszkodunk, hanem dolgozunk, csakhogy sajnos nagy a baj – osztja meg bánatát Pálfi György. – A kultúra területét érintő takarékosság során egyetlen ágazattól sem vontak el annyit, mint tőlünk. Ráadásul a Magyar Mozgókép Közalapítvány óriási adósságot halmozott fel. Ellehetetlenült a szakma. Július óta egyetlen forgatás sem indult el, és a koprodukciók is leálltak. Ha gazdasági alapokon viszonyulnánk a filmkészítéshez, akkor csupán a televíziók tudnának a filmművészet kategóriájába nemigen tartozó sorozatokat csinálni. Magyarországon a filmgyártást nem tartja el a közönség a szponzorációs pénzekkel és kiegészítő támogatásokkal együtt sem. A kultúra nálunk csak állami dotációval élhet meg, de az elmúlt húsz évben nem volt olyan kormány, amelyik előre, mondjuk a hazai össztermék, a GDP bizonyos százalékához mérten meghatározta volna a hozzájárulást. Ehelyett politikai döntésként az éves költségvetés tárgyalásakor derül ki, hogy mennyit szán az adott kormányzat a kultúrára.

Az AEGON-díjat illetően Pálfi György elmondja, hogy korábban személyesen nem ismerték egymást Csaplár Vilmossal, most azonban misztikus dolog történt.

– Régóta el akartam olvasni az Igazságos Kádár János című könyvet, és a könyvhéten meg is vettem. Elvittem magammal a Balatonra. Éppen belemerültem a kötetbe, amikor csörgött a telefon, és közölték, hogy Csaplár Vilmos, az akkor még mindig a kezemben szorongatott könyv szerzője, nekem adta a társdíjat – meséli. – Azóta elolvastam a Hitler lánya című regényét is, amelyben véletlenek sorjáznak, és sok furcsa átfedéses história van. Néha ezért úgy érzem, e díjra gondolva, mintha én is egy figura lennék, aki kilépett Csaplár könyvéből.

A velem szemben ölő fiatalember szellemes, jó kedélyű, mosolygós beszélgetőtárs. Habitusa nem emlékeztet komor hangulatú, sötét világlátású filmjeire. Vajon melyik az igazi énje?

– Az alkatom a filmjeimmel rokon, a többi csak látszat. Komoly dolgokról gondolkodva sötéten látok. A Nem vagyok a barátod például vígjátéknak indult. Azzal jöttünk össze jókedvű társaságként, hogy mókás filmet hozunk létre. Az improvizációs technikát annak érdekében választottuk, hogy kijöjjön belőlünk a legrejtettebb énünk is. És sötét mozi lett belőle. Nem vágtam ki a vidám részeket, mert ilyenek nem voltak. Az improvizáció előhívja a konfliktusokat, amelyekből kiderült, miért nem érezzük jól magunkat egymás társaságában itt, Budapesten, Magyarországon.

Szavai szerint érdekes kísérletnek tartaná más országban megismételni ezt a forgatást. Egészen másmilyen hangulata lenne a filmnek. Külföldi közönségtalálkozókon felfigyelt rá, hogy nemzetenként eltérő módon kérdeznek.

– A hollandok például akár butasággal is elő mernek hozakodni – magyarázza –, és vállalják a véleményüket. Amerikában az iránt is bátran érdeklődnek, hogy hol van Magyarország, nem félnek, hogy a tájékozottabbak hülyének nézik őket. A magyar ember, ha nem tudja pontosan, sem kérdezné meg semmi pénzért nem, merre van Oklahoma. Tart a többiek gúnyos megjegyzéseitől. Mi nagyon kritikus, borúlátó társadalomban élünk, kimondatlan alkuk közepette, amelyek alapján valaki része egy csoportnak, illetve kimarad belőle. A mikroközösségi sajátosságok hatnak a politikára, a gazdaságra is. Meri-e például az ember bankban tartani a pénzét? Svájcban, ahol a legfiatalabb bank az 1300-as években alakult, valószínűleg könnyebben köttetnek az üzletek. Bennem meg nincs bizalom, mert tudom, hogy nagyapám idejében a pénz egyik napról a másikra inflálódott, végül az utcán söpörték az értéktelen bankókat. De az állam sem bízik meg bennem: cégalapításra kényszerít, ha vállalkozni szándékozom, mert csőd esetén abból ki tud még facsarni némi törlesztést.

Viselkedésmódunkat az anyanyelvvel is összefüggésbe hozza a filmrendező. Angolul például egyszerűen, határozottan lehet kommunikálni – állítja. Magyarul kicsit kacifántosabban kell gondolkodni, sok a mondandót árnyaló szinonima, a szórend megváltoztatja a hangsúlyokat. Úgy véli, hogy erősebb agytornát, némi ravaszságot kíván a nyelvünk, és ez belénk kódolódik, mivel korai életszakaszra esik a beszédtanulás.

Eljátszik a gondolattal: kinek adná társdíjat ő, ha az AEGON-elismerést hógolyóként lehetne továbbgörgetni.

– Valószínűleg a kortárs színházból keresnék valakit, vagy a zene területéről, ahol a komoly és az alternatív formák közötti átjárásban izgalmas produkciók születnek. A közönség az élőműsorok felé fordul, ahol az előadók meg nem ismételhető módon közvetítik a művészetet – húzza alá.

Mátraházi Zsuzsa (MTI-Press)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„ A probléma csak ennyi: művész tudsz-e maradni, miközben felnőtté válsz, mert minden gyermek művész."
Pablo Picasso
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ