Üvegtigris 3
Dátum: 2010. december 10., péntek, 18:05
„Lalinak végre olyan története kerekedett, amit az unokáinak is elmesélhet” – mondta Rudolf Péter az Üvegtigris 3 rendezője és főszereplője péntek délután a film sajtóbemutatóján. A 100 perces játékfilmet a tervezett időpontnál egy nappal korábban, szerdán vetítik először a magyar mozikban.

Rudolf Péter a film vetítése után adott interjúban kiemelte: számos ötletük volt a lakókocsis büfés történetének folytatására. „Ha egymásra tenném a megírt változatokat, amelyek az elmúlt tizenkét évben születtek, bőven másfél méter magas kupac jönne létre” – jegyezte meg.

A rendező kitért arra, hogy az új történet kitalálásakor meg kellett őrizni azokat a hangulatokat, amelyekért a nézők az első két részt megszerették.

„El kellett kanyarodni az előző részektől, de úgy, hogy az ne egy másik világba, életérzésbe vezessen. A filmben Lali, a vendéglős meghozza élete nagy döntését: mindent maga mögött hagy” – fejtette ki a rendező. Rudolf Péter szerint sokkal szerethetőbbek lettek a figurák, amelyek ezúttal idegen közegbe kerülnek, ettől zavartabbak, sérülékenyebbek lesznek.

Mint fogalmazott, a filmben nem akarják eltitkolni az első rész óta eltelt mintegy tíz évet, inkább „megpróbáljuk saját öregedésünket szelíd szeretettel felmutatni”. Rudolf Péter egyelőre nem gondolkodik az újabb folytatás lehetőségében. Azt mondta, ha a közeljövőben lesz módja filmet készíteni, az biztosan nem az Üvegtigris lesz.

A rendező kitért a film anyagi problémáira is, noha a forgatás során igyekezett nem foglalkozni a meg nem érkező támogatásokkal.

„Leszegett fejjel mentünk előre, és továbbra is azt gondolom, hogy a nekünk járó összeget meg fogjuk kapni. Hiszen mi hibát nem vétettünk, tettük a dolgunkat, ráadásul az előző két film többszázezres, ha nem milliós nézettségű volt” – vázolta a rendező. Rudolf Péter arról beszélt, hogy a kialakult helyzet miatt „pocsékul” érzi magát; nem maga miatt, hanem azokért a kollégákért aggódik, akiknek élete a film.

A film egyik producere, Kovács Gábor kifejtette: az Üvegtigris 3-at negyven napig forgatták mintegy 300 millió forintból, három kamerával. „Ebből 105 millió forint lett volna az állami támogatás, amit a szerződés szerint már a forgatás alatt meg kellett volna kapnunk” – mondta Kovács Gábor, s hozzátette, hogy a napokban 30 millió forint megérkezett a számlájukra.

A maradék összeg a produceri remények szerint jövő márciusig megérkezik, addig mindent ők hiteleztek meg. Mint fogalmazott, a gazdasági válság ellenére az Üvegtigris valamennyi régi támogatójára számíthattak, sőt újak is jelentkeztek.

„Az Üvegtigris brand lett, kultfilm. A szponzorpénzek az egyharmadát teszik ki a teljes költségvetésnek, ami nagyon jó arány” – szögezte le Kovács Gábor. A producer szerint olyan szempontból jót tett a filmnek az egyéves csúszás, hogy azt a forgatókönyv csiszolására fordították.

Rudolf Péter beszámolt arról, hogy az utómunkálatok alatt is forgatott: az 2008-as színházi rendezéséből, Keleti Pu.-ból tévéjátékot készítettek hajnalonta az Új Színház színészeivel.

„Annyi jó dolog történt velem ebben az évben, hogy az három évre is elegendő lenne. Rendezhettem Shakespeare-t, forgattam Mészáros Mártával, aztán jött az Üvegtigris. Azóta forgott még egy Márai-adaptáció is, a Titkos szám Sipos József rendezésében, amiben szintén főszerepet játszhattam” – mesélte Rudolf Péter, akinek sok filmterve van.

Az Üvegtigris 3-ban a régi gárda mellett (Rudolf Péter, Reviczky Gábor, Gáspár Sándor, Szarvas József, Horváth Lajos Ottó, Csuja Imre) új színészek is feltűnnek, Kamarás Iván játssza például a budapesti sztárügyvédet. A női szerepeket Szabó Erika, Pikali Gerda és Ruttkay Laura alakítja. A forgatókönyvet Búss Gábor Olivér írta Hársing Hilda dramaturggal és Rudolf Péterrel. Az operatőr Kapitány Iván volt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„Semmi sem tehet egy nőt szebbé, mint a tudat, hogy ő szép."
Sophia Loren
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ