BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Interjú Makk Károly Kossuth-díjas filmrendezővel
A XX. század legnagyobb vívmánya mégiscsak a mozi
Dátum: 2010. december 23., csütörtök, 11:27
Makk Károly szerdán ünnepelte 85. születésnapját. A Kossuth-díjas filmrendező elmondta: sok filmterve van, egyelőre egyikben sem biztos.
Gyerekként hogyan élte meg, hogy a születésnapja egybeesik karácsonnyal?

A születésnapom sérült volt egy picit, mert a szüleim egybevonták a karácsonnyal. Így nem kaptam külön ajándékot. Egyébként sokáig úgy tudtam, hogy 1926. december 24-én születtem. Aztán egyszer elvesztettem a papírjaimat, és amikor kérelmeztem, a berettyóújfalusi anyakönyvi hivatal azzal kezdte a válaszlevelét, hogy „ki kell önt ábrándítanom”. Kiderült, hogy egy évvel öregebb vagyok és nem 24-én, hanem 22-én születtem.

Kivel ünnepelt az idén?

A szűkebb családommal. Persze minél vénebb az ember, annál nagyobb hangsúly tolódik a szülinapra. A nyolcvanadikon például egy hatalmas házibulival várt a feleségem, vagy száz ember fordult meg itt. Most arra számítottam, legfeljebb eltöltünk Badacsony melletti házunkban néhány napot. Aztán múlt kedden a feleségem elhívott a Budapesti Kamaraszínházba, egy „bemutatóra”. Nem volt kedvem, a lábam is fájt még a műtét miatt, de mivel megígértem, odamentem. És amikor beléptem a terembe, vagy száz ember fogadott, állva tapsoltak. Nagyon szép este volt, mindenki ott volt, ráadásul Szakcsi-Lakatos Béla zenekara, amelyben feleségem lánya, Reichel Dóra énekel, Simonyi András volt washingtoni nagykövet gitározik – ez volt az ajándékuk.

Lassan már egy év is eltelt az Így, ahogy vagytok bemutatója óta. Tervez új filmet?

Nincsenek terveim. Mocorog bennem sok minden, főleg régi olvasmányélmények, vagy olyan ötletek, amelyeket szerettem volna megcsinálni, de valahogy kimaradtak. Hozzátartozik, hogy én ifjabb koromban úgy voltam a filmezéssel, hogy ha nem noszogatott senki, akkor lazsáltam. Most nincs, aki noszogasson. Arról nem is beszélve, hogy milyen áldatlan, idétlen, ügyetlen helyzet alakult ki a szakmában. Elképzelésem sincs, hogy lehetett ilyen szerencsétlenül összehozni ezt a politikai vezetés és a filmszakma részéről.

Ön szerint ez közös hiba volt?

Igen, de tegyük hozzá, a közalapítványi rendszerrel már régóta baj van. A közalapítvány működési szabályzata is ellene van a filmes folyamatoknak. Az elnököt például csak úgy lehet megválasztani, hogy az alapítóknak egyhangúan kell dönteniük.

Viszont a filmesek mindig azzal büszkélkednek, hogy ha kell, akkor össze tudnak zárni. És valóban: tavaly elsőre új elnököt választottak.

Ez igaz, de a felelősség a főkuratóriumon van. És a kurátoroknak elvileg el kellett volna olvasniuk mindent, például az összes forgatókönyvet is. Ez eleve nem reális. A rendszerváltás környékén Jancsóval meg Szabóval egy filmközpontot képzeltünk el, kompetenciákkal, felelősséggel. Amitől ugye a szakma borzongott, senki sem akart egy központi diktátort.

Hogy működött volna az önök szisztémája?

Valami olyasmi konstrukciót képzeltünk el, mint a Nemzeti Színházé, egy zártkörű részvénytársaságot. Három intendáns döntött volna az összes filmről, évente annyiról, amennyire futja. És lett volna egy főnök is, aki az összes produkciót figyelemmel kíséri, folyamatosan ellenőrzi őket, úgy viselkedik, mint egy cégvezető.

Most azonban Ön is aláírta a tiltakozást a magyar film védelmében.

Persze, hiszen az egész filmgyártás veszélybe került. Nem látni az új rendszerben azt sem, hogy olyan emberek döntenének, akik ismerik a filmes világot, a fesztiválokat, az éves menetrendet. Nem a változás ellen vagyok, hiszen egy új szisztémát már az előző Fidesz-vezetés alatt is felvázoltunk. Igaz, hatalmas ellenállást tapasztaltunk a szakma részéről. Persze, mert könnyebbnek tűnik ebben a smúzolós világban boldogulni. Sok pénz el is folyt emiatt. De legalább a fiatalok új generációjának sikerült a színre lépnie.

Térjünk vissza a filmjeihez. Ön kinek a bíztatására állna neki egy új filmnek?

Elég lenne, ha az bíztatna, akinek módja van a támogatásra. Régebben például Bacsó Péter, amint befejeztem egy filmet, már ott is volt, hogy mi lesz a következő téma, mikor csinálom meg.

Régebben arról is beszélt, hogy szívesen filmre vinne olyan irodalmi alkotásokat, mint az Utas és holdvilág, a Feleségem története.

És még van vagy tíz ilyen mű, amit szinte minden magyar filmrendező meg szeretne csinálni. Ilyenek Tersánszky Józsi Jenő kisregényei, Márai Sándor Szindbád hazamegy vagy a Gyertyák csonkig égnek című műve. És akkor még nem beszéltünk arról a restanciáról, amit a fiatal irodalom felé halmoztam fel. Az olvasásban megálltam Garaczi Lászlónál, aki azért már nem éppen a legfiatalabb nemzedék képviselője.

Legutóbbi filmje a korrupcióról szólt. Nagyobb kedvvel állna neki egy közéleti témának?

Talán. Jó lenne, ha születnének arról filmek, hogy akkor most hogy is vagyunk. Szédületes, hogy az elmúlt húsz évben nem sikerült a dolgokat rendbe rakni, akár a történelmünket nézzük, akár egyéb ügyeket. Vannak témák, amelyek sokakat érdekelnek, de egyikből sem lett közügy. Ebben a filmesek felelőssége annyi, hogy a fiatalokat eddig nem nagyon érdekelték az ilyen témák. Igaz, ebben van egyfajta ideológiai megközelítés, hogy gyerekek, mi csak a vasfüggöny leomlásáig voltunk érdekesek a Nyugat számára, de most már ugyanolyanok vagyunk, mint ők. Holott ez hatalmas tévedés, egyáltalán nem vagyunk olyanok.

Mire gondol?

Például arra, hogy az ország többsége nem rendszerváltást akart, hanem a Kádár-rendszert megjobbítani. Ami érthető is, hiszen mindenki ebben a felemás rendszerben nőtt föl, ebben nevelte fel a gyerekeit. Főleg, ha a Kádár-rendszer utolsó tíz évét nézzük, miként próbált meg hasonlítani egy igazi társadalomhoz, egy igazi demokráciához. Ami persze abszurd volt, és szó sem lehetett demokráciáról, de a hatalom az emberek életmódját, lehetőségeit próbálta Nyugat-Európához közelíteni. A rendszerváltás óta pedig eltelt húsz év, ami hatalmas idő, főleg annak fényében, hogy mi minden történt, mi minden esett szét vagy éppen vissza. Sokan azt hiszik ez az igazi demokrácia, pedig nem. Ez az a demokrácia, ami ettől a néptől, országtól tellett. Van parlament, vannak pártok, sőt, még lefektetett játékszabályok is akadnak, amiket egyesek nagyon speciálisan értelmeznek.

Olvasta Gervai András új könyvét, a Fedőneve: szocializmust, amelyben a filmes-művészeti élet ügynökhálózatát mutatja be?

Még nem, de ezt kértem karácsonyra. Sokan ajánlották nekem. Gervai Andrást személyesen is ismerem, sőt, a korábbi munkáit is olvastam. Tudom, miről szól.

Megrázta, hogy hányan és kik jelentettek önről?

Inkább megdöbbentett. Például Bódy Gábor esete, aki nagy tehetség volt, igazán feltűnő jelenség. De az még megdöbbentőbb volt, hogy a szolid és csendes úriemberek – mint például a Máriássy Félix – is jelentettek. A legrégibb magyar család tagja ügynök volt! Megáll az eszem, hiszen vele tényleg jó barátságban voltunk. Viszont nincsenek nagy reményeim a múlt megismerését illetően. Főleg látva, hogy milyen tervek öltenek formát. Azzal például, ha haza lehetne vinni az egyes aktákat, megsemmisülne a lehetősége is annak, hogy a történészek feltárhassák a múltat.

Portréírói az életművéből főleg az önéletrajzi elemeket hiányolják. Miért nem forgatott például soha mozi-tulajdonos apjáról?

Felmerült, de valahogy sohasem lett belőle film. Gyönyörű mozink volt. A szüleim építették, nagybátyám, aki építész volt, tervezte, édesanyám ültetett rózsákat a szabadtéri vetítő kertjébe. Azt hiszem, iszonyúan sok munka volt benne. De én úgy vagyok a múltammal, hogy az maradjon meg inkább az én magán fotóalbumomnak. A filmjeimben úgyis ott vagyok, ha nem is előtérben, de egy-egy gesztusban, jelenetben, mimikában biztosan. Vannak, akik rá is kérdeznek, hogy jé, ez veled történt, nem?

Ha most megkérném, hogy nézzünk meg egy Makk Károly filmet, melyiket választaná?

Most, hogy a Duna Televízióban is mennek a dolgozataim, bele-bele szoktam nézni a filmekbe. Kiválaszthatnám a Szerelmet vagy a Ház a sziklák alatt-ot, a Macskajáték-ot, de én a többit is ugyanúgy szeretem. Biztosan sokat elárul a kritikai érzékemről, de én a legnagyobb bóvlimat is szívesen megnézem. Mert azt is tisztességesen megcsináltam, mindent beleadtam, amit lehetett, a legtöbbet kipréseltem a vacak alapanyagból. Néha amúgy is kutyaütően rossz filmeket nézek, de mindegyikben találok három jó percet. Úgyhogy ez inkább az én film iránti rajongásomat jelzi. A XX. század legnagyobb vívmánya mégiscsak a mozi.

Mézes Gergely (MTI-PRESS)

 

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
Aforizmák
„ A barát az egyetlen, aki ki tudja javítani a hibáidat – de van annyi esze, hogy meg se próbálja."
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ