BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Interjú Louis-Ronan Choisy-val
Színészként átlátszónak kell lenned
Dátum: 2011. április 11., hétfő, 7:23
A napokban került a hazai mozikba napjaink talán legelismertebb francia rendezője, François Ozon Menedék című filmje. A mozi férfi főszereplőjének Louis-Ronan Choisy-nak – aki eredeti szakmáját tekintve zenész – ez volt az első filmes munkája. A fiatal énekes-dalszerzőt, aki a mozi magyarországi premierje kapcsán érkezett hazánkba, míg a vetítőben a film díszbemutatója zajlott – kiszabadulva a fiatal lányok gyűrűjéből –, a mozi előterében ülve faggattuk.

A film története szerint a homoszexuális Paul (Louis-Ronan Choisy) és kábítószer túladagolásban meghalt bátyjának várandós szerelme (Isabelle Carré) egyre közelebb kerülnek egymáshoz egy tengerparti házban, és találnak végül menedéket egy olyan világban, ahol sokáig csak keresték a helyüket. A filmet San Sebastianban, a filmfesztiválon, a zsűri különdíjával jutalmazták.

– Zenészként egészen más eszközökkel fejezi ki magát az ember, mint színészként. Ha jól tudom, François Ozon elment meghallgatni egy koncertjét, azt követően beszélgettek, majd elhívta egy próbafelvételre, amit egy újabb próbafelvétel követett, s aztán jött a szerepajánlat a Menedék című filmre – s rögtön a főszerepre Isabelle Carré oldalán. Mennyire volt nehéz helytállnia nem profi színészként egy ilyen szakmailag elismert csapatban?

– Igen nagy szerencsém volt, hogy François Ozon-nal dolgozhattam. Ozon készít rövidfilmeket is, amelyekben gyakran játszanak olyan emberek, akik amatőrök. Színészként én is amatőr voltam. Amikor Ozon megkeresett a filmajánlattal, belementem. Érdekelt, milyen lehet vele dolgozni. Kaptam egy szöveget, amit hazavittem és megtanultam, s gyakorlatilag ezt a szöveget kellett feldolgoznom. Eleinte abba a hibába estem, hogy mindent nagyon el akartam játszani. François azt tanácsolta, legyek lazább, könnyedebb, ami az elején sok gondot okozott, de Ozon igen türelmes volt, azt mondta, legyek nyitott a helyzetekre és mindig az adott pillanatra reagáljak. S hogy majd meglátom, a figurába idővel bele lehet jönni. Igaza lett. És Isabelle is, aki nagyon tapasztalt és kiváló színésznő, rengeteget segített nekem a forgatások alatt.

Ozon azt mondta, hogy az adott pillanatra reagáljon?

– Igen. Ne tudjam előre, mi fog történni, ettől lesz őszinte mindaz, amit csinálni fogok. Nem volt semmiféle színészi előéletem. Akinek a színészet a szakmája, az tud természetes lenni, én viszont tapasztalat nélkül úgy tudtam természetes lenni, ha a lehető legőszintébb maradok. Ozont pont ez érdekelte belőlem, ezt a karaktert akarta a filmjébe.

– Valahol azt nyilatkozta, hogy a szerepre való felkészüléshez elolvasott egy könyvet, amit egy adoptált nő írt, hogy többet megtudjon arról, milyen érzés örökbefogadottnak lenni, hiszen filmbeli karaktere, Paul is az. Úgy fogalmazott: gyökértelen érzés. Olyan, mintha tojáshéjakon lépdelne az ember. Az jutott eszembe, ez talán segítség lehetett a szerep megformálásában, hisz nemcsak adoptáltként érezheti úgy az ember, hogy tojáshéjakon lépdel, de kezdő filmszínészként is, egy forgatáson, olyan nagy nevek társaságában, mint François Ozon vagy Isabelle Carré…

– Valóban így volt. De Paul-ként nem csak ez az érzés vezérelt. Amikor Mousse-hoz (Isabelle Carré alakításában) megyek, bennem van a féltés, mert vigyázni akarok rá. De azért is megyek hozzá, mert a saját történetemet akarom megismerni, hogy találkozzam önmagammal. Hasonló utat jártam így be, mint magával a szerepemmel.

– A film jeleneteit időrendi sorrendben vették föl?

– A vidéki, Dél-Franciaországban játszódó jeleneteket vettük föl először, s később, Párizsban, a többit.

– Lehet, hogy tévedek, de mintha érezhető lenne a filmen az a folyamat, ahogy egyre inkább belejött a szerepbe, s ez tökéletesen illeszkedett Paul figurája kibontakozásának ívéhez is. Paul karaktere egész addig szinte légnemű, amíg a filmbeli anyja azt nem javasolja Mousse-nak, hogy vetesse el a gyereket. S ott van egy pillanat, ahol igazán megszületik a figura, s kezd egyre érdekesebb lenni.


Galéria megnyitása


– Valóban meg lehet azt figyelni, hogy Paul az elején ügyetlenebb, nem tudja, hogyan viszonyuljon a környezetéhez, míg a történet végén már tisztába tudja rakni a kapcsolatát a szüleivel. Ezt az elején még nem tudtam volna megcsinálni. Az említett párhuzamot is valóban meg lehet figyelni: érezhető, ahogy én is belejöttem a szerepembe, pont mint Paul karakterének kibontakozási íve.

– Azt is mesélte valahol, hogy könnyebbnek hitte a forgatást. Úgy tervezte, a snittek között majd zenét szerez, s meglepte, mennyire kimerítő volt a munka. Állandóan nyitva lenni, reagálásra készen. Filmbeli karakteréből is kiderül, milyen érzékeny ember. Mennyire viselte meg lelkileg a forgatás?

– Nagyon nehéz volt. De nem csak nekem, hanem Isabelle Carré-nak is, aki a forgatás alatt valóban terhes volt. Mindig bátorított ő is és a rendező is. Amikor teljesen eltévesztettem az irányt, akkor jókedvvel, viccelődve, nem ébresztve kellemetlen érzést bennem, tereltek a helyes irányba. Maximálisan támogattuk egymást. S Ozon – bár a filmjeiből ez nem tűnik ki – nagyon jó fej, rendkívül humoros ember, s amikor valamit másképp kellett volna csinálnom, azt is viccesen mondta el. Igazán jó hangulatú csapatmunka volt. Körülbelül tíz tagú stábbal dolgoztunk, s élveztük a munkát.

Mint egy játékot, egymást segítve.

– Igen. Ahogy haladt előre a forgatás, egyre jobban élveztem. S a végére eljutottam arra a pontra, hogy ugyanúgy élvezzem, mint egy koncertet. A koncerten van egy pillanat, amikor elfelejtesz mindent, elfelejted, hogy ki vagy, elkap a hév – ez nagyon erős érzés. Amikor gyakorlatilag már azt sem tudod, hol vagy, teljesen belekerülsz az egészbe. A forgatás vége felé már ott is ezt éreztem.



A mozi zenéjét és a címadó dalát ön szerezte. A zene telitalálat, remekül visszaadja a film hangulatát. Bölcsődal, de különös hangulatú és igen szomorú. A melódia íve nem hoz megnyugvást. Nincs válasz a végén – nyitva marad.

– Pontosan! A rendező kérte, hogy melankolikus és lágy legyen a dal. Egyébként a francia bölcsődaloknak is van egy különleges képi világuk, nagyon költőiek, titokzatosak, kicsit homályosak. A dalnak a filmbeli karakterek egymás közti viszonyát is érzékeltetnie kellett, Paul és Mousse, valamint Mousse és elhunyt szerelme, Louis (Melvil Poupaud alakításában) kapcsolatát. Ezt nyitva kellett hagyni, nem lehetett lezárni. Ozon azt akarta, hogy még személyesebb legyen a zene, ezért íratta velem, aki Paul-t játszom a filmben, és Paulként egy jelenetben el is játszom a dalt Mousse-nak. François végig egyfajta gyermeki kíváncsisággal figyelt minket, hogy mi történik, hogyan reagálnak a szereplői. A filmben annyira jelen van a rendező, hogy egyetlen személyiséget sem lehet kiemelni.

Paul-ként szerepében mennyivel volt más zenélni?

– Hamisan kellett énekeljek, hiszen ő nem egy énekes, hanem Paul.

– Ozon filmjeinek tükrében a Menedék a rendező gyász-trilógiájának harmadik része. Kezdődött a Homok alatt-tal, majd jött az Utolsó napjaim, és a Menedék. Összeköti őket a gyász, a halál feldolgozása. De itt a halál és gyász a születéssel kapcsolódik össze. Aminek egyfajta esszenciája ez a furcsa hangulatú, szomorú bölcsődal. A film szerint szomorú az élet?

– Nem szomorú. Persze az elején az, hiszen két teljesen elveszett embert látunk, akik végül egymásra találnak. Ahogy kezd kinyílni a mozi és a figurák, és egyre többet látunk belőlük, amikor Paul elvágja a szalagot és elhatározza, hogy megerősödik, már a szüleivel is tud beszélni, s a végén azt látjuk, hogy kezd visszailleszkedni az életbe – ez már egyáltalán nem szomorú. De minden nyitva marad, a film nem javasol megoldást. Ám a történet végén két ember készen áll arra, hogy szembenézzen az élet nehézségeivel. Paul teljesen zárkózott, az anyja elnyomja. A film elején Paul még az édesanyja befolyása alatt van. S a végére megtanulja, miként harcoljon ellene. Eleinte Mousse is gyönge. De mindketten megerősödnek a film közben, és a végén saját lábukra tudnak állni.

– A forgatás megváltoztatta bármennyire is az életét, a hétköznapjait? Mit vitt magával haza a filmezésből?

– A forgatás után két hónapig teljesen el voltam veszve, nem tudtam, mihez kezdjek. Kiüresedtem. Aztán folytattam a zenélést. A forgatások alatt rengeteget tanultam Françoistól: például ahogy a montázsokat csinálta – ezt én is beépítettem abba, ahogy a klipjeimet készítem. S a forgatáson megtanultam, hogy amikor koncertet adok, igenis jelen kell lenni a színpadon. Nagyon sok koncertem van, s ez a filmes tapasztalat megerősített abban, hogy ne játsszak, ne hazudjak, ne gondolkodjak, hanem legyek őszinte; egy fellépésen nem csupán leülni és játszani kell, hanem maximálisan ott lenni és nyitottnak maradni mindenre.



Olvastam, hogy közreműködött egy kortárs kiállításban, ahol Virginia Woolf: A hullámok című művének szövegére improvizált.

– Stephane Querrec Berlinben él és csinált egy kiállítást, amelynek koncepciója az ego korlátainak lerombolásáról szólt, azért, hogy a lehető legmeztelenebbek legyünk. Ebben közreműködtem. Querrec azt akarta, ne gondolkodjam, hanem pusztán ösztönösen, az érzéseimből improvizáljak Woolf szövegeire, hiszen a gondolkodás az ego támogatója, ezért kell felhagyni vele, hogy nélküle az ego lemeztelenedhessen. Amikor ezt csináltam, nagyon sok félelem és szorongás jött ki belőlem, valahogy az egész élmény olyan hátborzongató volt. Nem is szívesen nézem vissza ezeket a felvételeket.

A filmet szívesen nézi?

– Igen. Paulról tudom, hogy egy eljátszott szerep, nem én vagyok, így könnyen és szívesen nézem. Amikor improvizálnom kellett, az viszont rólam szólt. Ha mondjuk most beraknánk egy CD-jét a lejátszóba az én zenémmel, akkor lehet, hogy futva menekülnék, de a film az nemcsak rólam szólt, hanem a többi emberről is, tehát azt szívesen nézem.

– Igen, talán a legnehezebb olyasmivel szembesülni, ami igazán rólunk szól. Azóta forgatott még egy filmet, aminek Memory lane a címe.

– Igen, novemberben jött ki.

Más rendező, más munkamódszer. Hiányzott Ozon munkamódszere?

– François nagyon precíz. Ad egy keretet, amin belül a színész szabadon mozoghat. A másik rendező, Mikhael Hers teljesen szabadon gondolkodik, valahogy úgy, hogy csináljak valamit spontán és majd elkapjuk az élet-pillanatokat. Ez nem volt könnyű, nem is igazán találtam meg a helyem.

Ahhoz, hogy az ember igazán elengedhesse magát, szükség van arra, hogy fel legyen vértezve valamiféle szakmai tudással. Kevés tapasztalattal jóval nehezebb, nem?

– Talán igen. A film ettől még sikerült és megállja a helyét. Az Ozon filmben volt kapaszkodó, a másikban nem.

A filmezést kirándulásnak tekinti, vagy esetleg még vannak ilyen irányú tervei?

– Ez nem csak tőlem függ, hanem attól, érkeznek-e még filmes felkérések. Ha megkeresnek egy olyan mozival, ami érdekel, akkor persze, mert imádtam filmezni. De nagyon szeretek zenélni – ez az én igazi szakmám. Elsősorban zenész vagyok és maradok. Nem fogok csakis filmes felkérésekre várni. Csinálom a dolgom. Szükségem van arra, hogy alkossak, hogy én irányítsam a folyamatokat. A zenész alkot, ő maga teremt meg valamit. A filmben a rendező irányítja az egészet, a színész ebből a szempontból eszköz, aki végrehajtja a rendezői utasításokat. Képlékenynek kell maradni, hogy a rendező formálhasson belőlem valamit. Színészként átlátszónak kell lenned. Amikor zenélek, jobban meg tudom találni az alapjaimat, a lelkem legmélyét. Szeretek én irányítani.

– Az az igazán nagy pillanat a zenélésben, amikor teljesen megszűnik körülötted a színpadon a világ?

– Amikor saját magadat szublimálod. Nehéz ezt elmagyarázni. Amikor nem ott vagy, hanem valahol máshol.

– Olyan, mint a drog?

– Pontosan!

– Nehezebb volt filmezni, mint hitte volna. A forgatás befejeződött, az élet megy tovább. Volt valami, amit a forgatás hatására azóta másként csinál, esetleg érez magában valamiféle változást?

– Szakmailag annyi, hogy a forgatás után új technikai felszereléseket vásároltam a zenei felvételekhez. A film önbizalmat adott a munkámhoz, új erőt a lemezhez. És érzékenyebb, fogékonyabb lettem. Nem tudom, ez a filmhez köthető-e. De talán igen, hisz maga a film is nyitottabbá tett. Ám ez sem megy a végletekig, mert eljön az a pillanat, amikor ismét be kell zárkózni.


Canjavec Judit


Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
élet 2011-06-06 18:06 | Válasz erre | #4
még valami: a film címadó dala tökéletes.

élet 2011-06-06 18:04 | Válasz erre | #3
Most nyílt alkalmam megnézni a Menedék című filmet. Hát, nem ez Ozon legjobban sikerült mozija, de persze azért a szintet ez is hozza. A főszereplő srác azonban, akivel ez az interjú is készült(Louis-Ronan Choisy), baromi jó választás benne, telitalálat, van a figurájában valami titokzatos, valami erotikusan törékeny, valami ellenállhatatlanul megfejthetetlen, fúúúú, állati szép a srác..! S az interjúból látom, tartalom (agy és lélek) is szorult a szép testbe. Hááát, álmodozzunk csak tovább!:)
Utóljára módosítva: 2011-06-06 18:05

gabi 2011-04-12 07:35 | Válasz erre | #2
Tényleg az!:) Élvezettel olvastam. És milyen helyes ez a fiú!!!!:) Jó ez a dal is és jó az a kérdés, tényleg nincs válasz benne, jó, hogy ezt így észrevette a riporter!

berliner 2011-04-11 20:32 | Válasz erre | #1
Nagyon jól sikerült beszélgetés! :-)

Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Aforizmák
„ Felháborodom, tehát vagyok."
Bálint György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ