Abszurd trolieltérítés a vásznon
Dátum: 2011. május 6., péntek, 16:57
Egy trolieltérítés abszurd történetét láthatják a nézők Vecsernyés János Nyár utca, nem megy tovább című alkotásában, amely a játékfilmek versenyprogramjában szerepel a 42. Magyar Filmszemlén.

A 75 perces munka egy februári vasárnap délelőtt játszódik Budapesten, a 74-es trolin. Fel- és leszállnak az utasok, míg végül kialakul az abszurd trolieltérítés szereplőinek végleges csoportja. Aztán az egyik utas fegyvert rántva bejelenti, hogy eltéríti – az áramszedővel működő, kötött pályás – járművet. Mivel vasárnap délelőtt van, kevés ember utazik a régi trolin, de mint kiderül, a Haumann Péter, Bartsch Kata, Kerekes Éva, Sipos Vera, Keresztes Tamás és Lengyel Ferenc megformálta karakterek mindannyian ismerik a „kalózt”.

A történet színpadi változatát a Budapesti Kamaraszínházban már láthatta a közönség. Mint a filmadaptáció forgatókönyvét is jegyző Egressy Zoltán drámaíró a film pénteki sajtóvetítését követően elmondta, a Nyár utca, nem megy tovább ötlete egy troliút alkalmával fogant meg gondolataiban.

„A közeg, a helyszín volt meg először” – mutatott rá Egressy Zoltán, hozzátéve, hogy a színpadon egy felvonásba „sűrített” történetet a filmben sem bontották meg, megmaradt a zártság, csak két alkalommal hagyják el a trolibuszt a szereplők.

A film egyszerre szürreális és reális, nagyon jó munka lett, jó színészekkel – hangsúlyozta a szerző.

Vecsernyés János rendező szerint a filmvásznon „nehéz ügy” a zártság ellenére is fenntartani a nézők érdeklődését, de a stáb vállalta ezt a feladatot. Mint fogalmazott, nem merült fel, hogy kinyissák a teret. „Nem attól érdekes egy anyag, ha sok helyszínen játszódik” – vélekedett.

A kulisszatitkokról szólva elárulta, a trolit vontatták, nem Kerekes Éva vezette. Mivel a 74-es járat áthalad a városon, lehetetlen volt az eredeti útvonalon forgatni, így csak néhány valós helyszínt építettek be, az egyik végállomást és a Városligetet. A filmben végig esik az eső, ez alkalmas volt arra, hogy elkendőzze a külvilágot.

A filmkedvelők már többször találkozhattak olyan alkotásokkal, amelyek a BKV járműveire kalauzolták a nézőket. Ilyen volt többek közt Antal Nimród Kontroll című filmje is. Mint Szekeres Dénes producer kiemelte, a BKV-nak nem voltak fenntartásai a forgatással kapcsolatban.

A szakember elmondta, a produkció sokat formálódott, "meggyőzték őket", hogy érdemes filmet forgatni, mert több van benne, mint egy tévéfilm lehetőségében. A költségvetés alacsony volt, jóval kevesebb a megszokottnál - tette hozzá.

A Nyár utca, nem megy tovább című filmet három alkalommal – május 7-én és 8-án – láthatja a filmszemle közönsége az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Corvin moziban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
Aforizmák
„ A sötétség segíti a sötétséget."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ