Beszélgetés Dizseri Eszterrel
Igazi műfajom az interjú
Dátum: 2011. június 16., csütörtök, 10:39
A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál idén Dizseri Esztert, a magyar animáció krónikását tüntette ki életműdíjával. A szerző budai lakásában emlékezett vissza arra, hogyan került a rajzfilmek közelébe, egyszersmind felidézte a magyar animáció történetét feldolgozó három kötetének és a filmfesztivál születésének körülményeit.

– Úgy születtem, hogy mindazt, ami érték, gyűjtsem. Valójában nem az animáció iránt érzett szeretetem miatt fogtam bele a kutatómunkába és a könyvek megírásába – árulta el Dizseri Eszter elöljáróban. – Pécsről származom, értékes értelmiségi családba születtem, édesapám református lelkész volt. Öten voltunk testvérek, de a legbüszkébb Eötvös kollégista Sándor bátyámra voltam. Amikor hazalátogatott, felmásztam az ölébe, és hallgattam, amit a kollégiumról, a korszak fontos szellemi műhelyről mesélt.

– Az ötvenes években kezdett komorodni az én világom is – folytatta a visszaemlékezést. – Ugyanakkor nagy örömmel és hálával gondolok vissza a középiskolás koromra, mert két meghatározó személyiség formált. Szerettem írni és rajzolni. Tüskés Tibor, a magyartanárom közelmúltban bekövetkezett haláláig nagy szeretettel állt mellettem, sokszor fordultam hozzá életem során útmutatásért. A másik mentoromnak Martyn Ferencet tartom, akinek múzeum őrzi az emlékét Pécsett. Miután hazatért Párizsból, rá is gyanakodva tekintettek, mint akkortájt minden Nyugatról jött művészre. Az egyik pécsi kultúrházban tizenéves gyerekekkel kezdett foglalkozni, közöttük voltam én is. Rajzoltunk, és ő korrigálta munkáinkat. Csak később, halála után ébredtem rá, mekkora megtiszteltetés, hogy ismertem. Tizennégy éves voltam, amikor készített rólam egy portrét, amely a Dunántúl című újság címlapjára került. Mozdulatlanul kellett ülnöm, amíg rajzolt, ő pedig a spanyol élményeiről, egy bikaviadalról mesélt.

Az első nagy törést akkor élte át, amikor lelkész édesapja miatt helyhiányra hivatkozva nem vették fel a bölcsészkarra, ahová azért jelentkezett, mert bátyja nyomában haladva tanár akart lenni.

– Nehezen dolgoztam fel, állás után kellett néznem. Aztán hamarosan férjhez mentem, Pestre kerültem. Szerelmi házasság volt, de tizenegy év után elváltunk, azóta egyedül élek. Két gyermekünk született. Mindketten zenészek lettek, Eszter lányom, sikeres operarendező, sajnos fiatalon elhunyt, csellista fiam és felesége pedig Ausztráliában telepedtek le – közölte.

Hiányzik az átütő derű

Lánya születése után, 1965-ben ébredt rá, hogy új irányt szeretne szabni az életének. Mint mesélte: 1968-ban „orvosi tanácsra” – ugyanis egy orvos hívta fel a figyelmét a változtatás lehetőségére – kiment a Pannónia Filmstúdióba próbarajzolásra.

Dargay Attila vette fel a stúdióba. Később Macskássy Gyula egy reklámfilmjében debütált munkatársként. Még öt-hat évig rajzolt, aztán egy reklámkészítő csoportot bíztak a gondjaira. 1968-tól 1985-ig dolgozott a Pannóniában.

– A rajzfilmstúdióban hallatlanul jó hangulat uralkodott – elevenítette fel. – Szerettem beülni a büfébe, ahol Szabó Sipos Tamás adomázott, Nepp Dodi pedig minden nap tíz órakor elfogyasztotta a maga két deci tejét két kiflivel. Élvezettel hallgattam, ahogy kedves, derűs alkotók emberszerető életszemléletükkel megfogalmazták a gondolataikat.

Mint Dizseri Eszter elmondta, ez a humanizmus sütött át a munkáikon is, amelyeknek bizonyára ezért is volt hatalmas sikerük.

– Ez az, amit majd nem lehet visszahozni – utalt az animációs filmgyártás mai állapotára. – Lehet, hogy tíz év múlva úgy alakul a köztelevíziózás, hogy megint kapnak majd megrendelést és rendszeres pénzügyi támogatást a rajzfilmesek, mert az illetékesek rádöbbennek, hogy szükség van a régi gyerekfilmek színvonalához hasonló munkákra, de már akkor is kiesett tíz év. A jó rajzfilmeket létrehozó matéria nem olyan nagy massza. Vannak kamerát kézbe kapott buzgó rajzfilmesek, vannak kiábrándult, keserű rajzfilmesek, és vannak szakképzett, „komoly” rajzfilmesek, akiknél talán az elődöknél fellelhető átütő derűt vagy előremutató eligazítást, életszemlélet hiányolom. A Mézga család szereplői beleépültek a közbeszédbe. Elég volt, ha Paula azt mondta: „Miért nem a Hufnágel Pistát választottam?”, és női generációk sora tudta, hogy miről van szó – emlékeztetett az írónő.

A kukában akadt rá a forgatókönyvre

A magyar animáció történetét 1912-től 2008-ig feldolgozó három kötete az utóbbi több mint tíz év munkájának gyümölcse. De a könyvek anyagát, az animációs filmesekkel készült interjúkat, a filmek kritikáit, a rajzfilmgyártással kapcsolatos adatokat – akkor még elsősorban a pannóniás munkájához szükséges rendszerezés szándékával – már jóval korábban elkezdte gyűjteni.

– Úgy kezdődött, hogy fiatal filmesként készítettem egy interjút. Csak úgy, egy füzettel odamentem Reisenbüchler Sándor kollégámhoz, és kérdezgettem. Aztán bevittem a Filmkultúrához, ahol közölték. A Dargay Attilával csinált interjút megmutattam Matolcsy Györgynek, a Pannónia vezetőjének is, aki hümmögött egyet. Megjegyzem, Matolcsy kiváló menedzser volt, neki köszönhető, hogy a stúdió annak idején a világ öt legnagyobb stúdiója közé került, ebbe pedig a Walt Disneyt is beszámították. Az igazi műfajom az interjú. Nem vagyok precíz, sokszor rám sütik, hogy filmtörténész vagyok, pedig szó sincs róla. A filmtörténészek szakszerű terminológiát használva elemeznek. Ez nem az én világom. Az interjúimat is magamon keresztül átszűrve fogalmazom meg - szögezte le.

A Pannóniában nyolc évig rajzolt, különösebb művészi ambíció nélkül, közben szemlélődött. Járta az épületet a padlástól a pincéig. Mikor észrevette, hogy a rajzolt celleket a kukába öntik, kezdte kimentegetni azokat. Reisenbüchler Sándor legemlékezetesebb, A Nap és Hold elrablása című filmjének képes forgatókönyvére is így akadt rá.

 – Matolcsy észrevette, hogy nem leszek nagy rajzfilmes, de látta a törekvéseimet, és rám bízott egy reklámkészítő csoportot. Aztán csoportvezetőként rendszerezni kezdtem a rendezők munkáit, a sajtóanyagaikat. A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején a reklámozás és a menedzselés nem volt szakma – magyarázta. – De akkoriban kezdtek készülni az egész estés rajzfilmek, és Matolcsy tudta, hogy ezeket majd népszerűsíteni kell. A forgalmazókat Budapesten és vidéken el kell látni információval. Az igazgató ezért elküldött a Kereskedelmi Kamara által indított kétéves reklámpropaganda tanfolyamra, aztán a Külkereskedelmi Minisztérium protokoll kurzusán is részt vettem. Az ott tanultak másként is hasznosultak: később erre alapozva, a kamaszok számára fontos ismereteket kimazsolázva írtam Illik, nem illik címen a Kálvin Kiadó gondozásában megjelent kis kézikönyvemet. Jelenleg éppen az ötödik kiadásának anyagát frissítem.

A továbbképzések végén, diplomamunkaként készítette el az első Kecskeméti Animációs Filmfesztivál forgatókönyvét.

– Felvetettem Matolcsy igazgatónak, mi lenne, ha tényleg megvalósítanánk a tervet. Tetszett az ötlet, de az újszerű munkához mellém állította Mikulás Ferencet, aki geodéta létére a Bács megyei filmstúdióban, Kecskeméten készítette a filmjeit, és éppen a Pannóniában tanult – merült bele a részletekbe.

Meglepetésként érte az életműdíj

Mikulás Ferenc 1971-ben kezdte el a kecskeméti munkát. Matolcsy ösztönzésére végigjárta a legjobb mesterek iskoláit. Összeszedett tehetséges vidéki fiatalokat, és szerzett egy helyiséget, ahol elkezdett dolgozni velük.

– A kecskeméti stúdióról szóló könyvemben megszólalnak a ma már neves művészek, felidézve a hőskorszakot, amikor Pestről jártak le a rajzfilmes rendezők és szakemberek képezni őket – jegyezte meg a szerző.

Az első Kecskeméti Animációs Filmfesztivált 1985-ben rendezték meg. A szervezést irányító Dizseri Eszter büszkén emlékezett arra, hogy Nemeskürty Istvánt nyerték meg zsűrielnöknek, és a zsűri többi tagjai is tekintélyes szakemberek voltak. A következő fesztiválokon már Mikulás Ferencé volt a vezető szerep.

Az írónő közlése szerint a fesztivál szervezésében manapság szorosan már nem vesz rész, főként a fesztivál külön programjainak, előadásoknak és konzultációknak az előkészítésében segít.

Meglepetésként érte az életműdíj. Kecskeméti kolléganői még a fesztiválról tájékoztató dossziéból sem adtak neki, nehogy a bejelentés előtt értesüljön a kitüntetésről.

A magyar animáció három kötetes krónikája megkerülhetetlen szakkönyvvé vált, amelyet például a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen is forgatnak a diákok. Dizseri Erzsébet mosolyogva mesélte, hogy a minap, a Zugliget felé tartó buszon egy olyan nagy mappás, hátizsákos fiatalember mellé ült le, aki a Kockáról kockára agyonfirkált példányát olvasta. Rápislantva az illusztrációra pontosan fel tudta volna mondani a vonatkozó szöveget.

Annyi ötletem van, előveszek egy másikat

Elsőként – Kockáról kockára címmel – a Pannónia Rajzfilmstúdió történetét adta ki a kezéből, bár az kronológiailag későbbi időszakot dolgoz fel, mint a másodiként megjelent, az animáció hőskorát feltáró, És mégis mozog című munkája. A trilógia záró, A kecskeméti rajzfilmstúdió című kötetével a maga részéről befejezte a magyar animáció krónikáját.

A gazdagon illusztrált könyvek a Balassi Kiadó gondozásában jelentek meg.

– Az összegyűjtött anyaggal a Balassi Kiadóhoz mentem. Azzal állítottam be az igazgatónőhöz, hogy tudom, itt akadémikusok munkáit adják ki, talán nem is veszi komolyan, amit hozok: a magyar animáció történetét 1948-1998-ig. Soóky Andrea csak ennyit válaszolt: Hopsza! Ennyi volt a kötet elfogadása, pár nap múlva pedig felhívott, hogy kiadják - idézte fel a szerző, hogyan adta le 1999-ben a Kockáról kockára kéziratát.

Dizseri Eszter nevéhez életrajzi könyv is fűződik. – Fülep Lajos, a kitűnő művészettörténész, és nagyszerű gondolkodó több szállal kötődött a családomhoz. Zengővárkony, Fülep otthona Pécs mellett van, így hosszú kutatómunka után leutaztam, és nekiláttam. Megszólaltattam az idős zengővárkonyiakat, akik még emlékeztek rá. Nagyon sokan támogatták a munkámat, főként azért, mert érezték, hogy ha nem ír valaki Fülepről, el fog tűnni a süllyesztőben. Neves művészettörténészek, mint Körner Éva, az irodalomtörténész Domokos Mátyás, remek emberek vallottak és segítettek. Dávid Ferenc, Marosi Ernő, Tímár Árpád, Kosáry Domokos és a többi kiválóság, akik Fülepet körbevették, szívesen megosztották velem az emlékeiket. Nagy merészség volt belevágnom, így visszagondolva, hiszen nem voltam művészettörténész. De „éreztem” Fülep Lajost, ezért meg tudtam írni a könyvet - tárta fel.

Mint további terveiről búcsúzóul elmondta: mostanában – különösen ha kudarc vagy kritika éri – sokszor eszébe jut a jó humorú, bölcs Nepp József egy aranyköpése: „Mi van akkor, ha átírják a forgatókönyvemet? Rám omlik a világ? Miért ne írnák át? Nem vagyok én olyan tökéletes, hogy ne lehessen átírni! Tudod, mit? Annyi ötletem van, előveszek egy másikat.”

Ezüst Rita (MTI-Press)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ