BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Meghalt André Szőts
Dátum: 2006. március 27., hétfő, 17:21
Elhunyt André Szőts filmproducer-rendező; a 69 éves, magyar-francia kettős állampolgárságú alkotó hamvait a Dunába szórták.

„André Szőtsöt saját kérésére a legszűkebb baráti köre búcsúztatta, s hamvait utolsó kívánságának megfelelően a Dunába szórták" - olvasható hétfőn eljuttatott közleményben.

A búcsúztatást március 19-én tartották, Budapesten; az alkotó még március 18-án hunyt el a magyar fővárosban.

André Szőts több mint kétszázhúsz reklám- és dokumentumfilm, klip rendezője és producere volt, többek között a magyar televízió, az Antenne2 és az FR3 számára dolgozott. Magyarországi sikerét azonban 1990-ben a Cyrano de Bergerac című játékfilm producerségével alapozta meg; a főszerepet az Oscar-díjra jelölt Gerard Depardieu alakította - olvasható a közleményben.

André Szőts 1937. március 19-én Budapesten született. 1956 óta Párizsban és Londonban élt. Párizsi zeneakadémiai tanulmányok után elvégezte a politikai tudományok egyetemét, majd a New York-i Columbia Business Schoolban szerzett diplomát.

Több játékfilmet, tévésorozatot rendezett, portréfilmet készített a brazil futballcsillagról, Peléről, valamint Jimmy Carter egykori amerikai elnökről. Nevéhez fűződik A világ cirkuszai című filmsorozat is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„ Az az ember, aki csakis önmagát szereti, semmit sem gyűlöl annyira, mint egyedül maradni önmagával."
Pascal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ