80 éves lenne Grace Kelly
Dátum: 2009. november 10., kedd, 11:28
A nyolcvan éve, 1929. november 12-én született Grace Kelly élete olyan volt, mint azok a filmek, amelyekben játszott. Tündöklő filmcsillagból lett valódi hercegné, sokáig élt boldogan a mesebeli kis országban, Monacóban, de a tündérmese tragikus véget ért.

Grace Kelly dúsgazdag gyáriparos legkisebb lánya, s nevének megfelelően valóban a báj és a kecsesség megtestesítője volt. New Yorkban tanulta a színészmesterséget, közben modellkedett, 1949-ben már a Broadway deszkáin állt. 1951-ben kapta első hollywoodi szerződését, két évvel később Oscar-díjra jelölték. Hamarosan Alfred Hitchcock kedvenc színésznője lett, aki azt mondta: Grace az a tökéletes szőke, akit mindvégig keresett. Szerepelt a borzongatás nagymesterének Gyilkosság telefonhívásra, a Hátsó ablak és a Fogjunk tolvajt című klasszikusaiban, igazi sztár lett. Mivel dekoratív külseje mellett emberábrázoló tehetségével is kitűnt, válogathatott az ajánlatokban. A legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat A vidéki lány címszerepéért kapta - az alkoholista énekesnő szerepére a Paramount stúdiónak „kölcsönözte" ki az MGM egy gyermeket váró kolléganője helyére.

Karrierje 1956-ban ért váratlan véget. A francia Riviérán forgatta Molnár Ferenc A hattyú című színművének filmváltozatát, amikor egymásba szerettek III. Rainier monacói herceggel, a bimbózó románcról szalagcímekben tudósított a bulvársajtó. Amerikába hazatérve Grace még elvállalta a Felső tízezer című film főszerepét, majd felbontotta a szerződését és Európában kezdett új életet. (Hollywoodba fogadalma ellenére egyetlen alkalommal, 1962-ben tért vissza, hogy eljátssza Hitchcock Marnie című filmjének főszerepét.) Döntését sokan értetlenkedve fogadták, egy producer például azt kérdezte, ugyan miféle az a királyság, amely még egy filmstúdiónál is kisebb területen fekszik.

Az 1956. április 18-án tartott pazar esküvő után méltó társa lett férjének, pedig nem volt könnyű dolga: meg kellett tanulnia franciául és el kellett sajátítania az udvari etikettet. A filmvászon hercegnője igazi hercegnévé vált, elegáns volt és elbűvölő, gondosan nevelte három gyermekét, s még a pletykalapok sem tudtak rosszat írni róla.

1982. szeptember 13-án Grace kisebbik lányával, az akkor tizenhét éves Stephanie-val az országút korlátját áttörve gépkocsijával a mélybe zuhant. Stephanie csak könnyebb sérüléseket szenvedett, anyja azonban másnap belehalt sérüléseibe. A Grimaldi család nem járult hozzá, hogy a baleset körülményeit kivizsgálják, így máig sem tudni, hogy anya vagy lánya vezette a luxusautót.

2007-ben Albert herceg kiállítással emlékezett anyjára, ahol élő modell mutatta be Grace esküvői ruhakölteményét (mivel még a legkarcsúbb modellre sem ment rá, kissé bővíteni kellett a ruha derekát), ezen kívül láthatóak voltak az általa készített családi filmek, a koronája és férjének hozzá írott szerelmes levelei.



(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
Aforizmák
„Céltalan élet nem lehet tiszta."
Anton Pavlovics Csehov
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ