A kanadai születésű Ford, bár rokona volt az ország elsõ miniszterelnökének, Sir John A. MacDonaldnak, és egyenes ági leszármazottja Martin Van Buren néhai amerikai elnöknek, mégsem a politika felé orientálódott, amikor családjával nyolcéves korában Kaliforniába költözött. 1939-ben fedezte fel õt egy hollywoodi tehetségkutató, és néhány kisebb szereppel mutatkozott be, de 1942-ben már eljátszhatta a Jack London regényébõl, a Martin Edenbõl készült film fõszerepét. Ezután bevonult a tengerészgyalogsághoz, és részt vett a normandiai partraszállásban is. Ezért 1992-ben megkapta a francia Becsületrendet. A háború után, 1946-ban indult be igazi karrierje, a Gilda címû filmmel. A maga korában „botrányosan erotikus" műben eszményi párost alkotott Rita Hayworthtel, akivel összesen öt közös filmet készítettek. De legalább ennyire fontos volt pályafutása számára, hogy ugyancsak 1946-ban Bette Davis oldalán játszott az Elrabolt életben. A kemény, hidegvérű férfi szerepköre ideális volt számára, ezért számos westernben és krimiben szerepeltették. Egy idõben Hollywoodban azt tartották, hogy õ volt a leggyorsabban tüzelõ cowboy, még John Wayne-t is lekörözte. Jellemének „sötét oldalait" aknázta ki Fritz Lang két filmben is, a Nagy hõségben és az Emberi vágyakban.

Glenn Ford pályájának egyik csúcsát jelentette az 1955-ben készült Palatábla dzsungel. Richard Brooks filmjében egy fiatal, halk szavú tanárt alakított, aki egy külvárosi iskola elvadult kamaszaiba próbál tudást és emberi érzéseket csepegtetni. A mű több szempontból is filmtörténeti jelentõségű: ez lett a prototípusa a késõbbi híres „tanár-diák" filmeknek, mint a Tanár úrnak szeretettel, a Holt költõk társasága vagy a Veszélyes kölykök, ebben szól elõször amerikai film, még óvatos módon, a faji problémáról (Sidney Poitier játszik benne egy fekete diákot), és ebben hangzik fel elõször a moziban rock and roll: Bill Haley Rock Around The Clock című száma. 1961-ben ismét visszatért Bette Davis mellé az érzelmes Maréknyi csodában. 1966-ban a filmvásznon is feleleveníthette háborús élményeit a Párizs ég? című alkotásban, amelyben a partraszállás amerikai fõparancsnokát, Omar Bradley tábornokot személyesítette meg. Nem sokkal késõbb ismét valódi egyenruhát öltött: mint tartalékos tengerészgyalogos tiszt, dzsungelakciót vezetett Vietnamban. Az 1970-es évektõl inkább tv-filmekben szerepelt, de 1978-ban õ játszotta Christopher Reeve nevelõapját a Superman elsõ epizódjában. Még tavaly is kamera elé állt, de többszöri agyvérzése végzetesen megrendítette egészségi állapotát.

Ford természetes tehetség volt, aki saját állítása szerint minden filmjében önmagát játszotta.

– Számomra a színjátszás egyenlõ az igazsággal. Nem az a fajta színész vagyok, aki képes mindig más figurába belebújni, mint Laurence Olivier. El sem tudok képzelni magamnak nagyobb szörnyűséget, mint hogy Shakespeare-t kelljen játszanom - nyilatkozta egyszer.

Mindössze két dologra volt kényes: a kamerának mindig arcának baloldalát kellett mutatnia (mert egyszer egy ló megrúgta állkapcsa jobboldalát), és utálta, ha sürgetik. Ha mégis megpróbálták siettetni, azt mondta: „Egysebességes vagyok".

(MTI-Panoráma)