Tíz éve halt meg Marcello Mastroianni
Dátum: 2006. december 17., vasárnap, 11:45
Tíz éve, 1996. december 19-én halt meg Marcello Mastroianni olasz filmszínész, egy nemzedék férfibálványa.

1924. szeptember 28-án született agy asztalos fiaként a Róma közeli Fontana Liriben. A család hamarosan Torinóba, majd az olasz fõvárosba költözött, ahol Marcello műszaki rajzolóként dolgozott. A II. világháború végén a nácik elfogták és egy észak-németországi munkatáborba vitték, de sikerült megszöknie. Egy velencei padláson vészelte át a háborúból még hátralévõ idõt, majd Rómába költözött. Egy filmvállalatnál dolgozott könyvelõként, s beiratkozott az egyetemre, ahol építészetet és közgazdaságtant tanult, emellett látogatta az egyetemi színkört. (Partnere volt Giulietta Masina is, aki késõbb kedvenc rendezõje és mentora, Federico Fellini felesége lett.) Luchino Visconti rendezõ fedezte fel, és szerzõdtette színtársulatához, ahol fõleg klasszikusokat - Shakespeare-t, majd Csehovot - játszott. A filmvásznon elõször 1947-ben tûnt fel, a Nyomorultak Riccardo Freda rendezte változatában.

Filmes karrierje az ötvenes években kezdõdött, a hõsszerelmes jellegzetes olasz típusát teremtette meg kicsit esetlen mozgásával és kisfiús kedvességével. A Dosztojevszkij nyomán készült Fehér éjszakák (1957) hozta meg számára az igazi ismertséget, de a nagy áttörést 1959-ben a Fellini-féle Az édes élet jelentette, akkor már több mint 30 hazai film volt mögötte. Az alkotópárosnak a könyörtelen újságírók (a filmbeli fotós, Paparazzo neve ma már egy szakma megjelölésére szolgál), a sztárok iránti õrület, a dekadens értelmiség és arisztokraták elleni vádirata heves vihart váltott ki. A Mastroianni megformálta „latin szeretõ" divatot teremtett: fekete keretes szemüvege, angol Triumph sportkocsija és órája egyaránt utánzókra talált. (A fõszerepet eredetileg Paul Newmannek szánták, s Fellini csak azért választotta õt, mer t„szörnyen jellegtelen" arca volt.)

Hasonló sikert könyvelhetett el a páros következõ közös filmje, a Nyolc és fél, amely egy alkotói válságban lévõ rendezõrõl szól. Mastroianni ezt tartotta élete egyik legjobb alakításának. 1970-ben feltűnt Fellini Rómájában, egy évtizeddel késõbb A nõk városában, amely egy középkorú férfi víziója a nõkrõl, valamint a Ginger Rogers és Fred Astaire világhírű táncospárnak emléket állító Ginger és Fredben (1985).

Dolgozott az összes nagy olasz rendezõvel, Antonionival készítette Az éjszakát (1961), Pietro Germivel a Válás olasz módra című fekete komédiát (1963), amelyben elõször jelölték Oscar-díjra. Partnernõi között volt egy film erejéig a korszak ügyeletes szex-szimbóluma, Brigitte Bardot is. 1967-ben a Visconti rendezte Közönyben egy gyilkost játszott.

Az 1960-as években találta meg az „igazit", legalábbis a filmvásznon: Sophia Lorennel õk alkották az olasz film eszményi párosát. Több mint tíz filmet készítettek együtt, köztük többet Vittorio De Sica rendezésében (Tegnap, ma, holnap, Házasság olasz módra, Napraforgó). Közös filmjeik között akadt tipikus olasz komédia s drámai hatású film egyaránt, így a Ma, holnap, holnapután, A pap felesége, vagy az Egy különleges nap (a homoszexuális rádióbemondó szerepe újabb Oscar-jelölést hozott). Az álompáros hosszú szünet után tíz éve Robert Altman Divatdiktátorok (Pret-a-Porter) című filmjében szerepelt utoljára együtt.

Mastroianni összesen több mint 150 filmben szerepelt, s szinte minden műfajban maradandót nyújtott: volt züllött Casanova, részese A nagy zabálás címû szatírikus komédiának, s szerepelt az Allonsanfan című nagysikerű történelmi drámában. Harmadik Oscar-jelölését a Nyikita Mihalkov által rendezett Fekete szemekért (1987) kapta. Még magyar filmben, Sándor Pál Miss Arizonájában is játszott (1988). Utolsó munkája, az Utazás a világ kezdetére című portugál filmdráma 1996-ban készült.

A színész nem csak alakításaival, magánéletével is a címlapokra tudott kerülni, legalábbis a pletykalapokban. 1948-ban viharos udvarlás után vette el Flora Carabellát, aki haláláig hűségesen kitartott mellette. Mastroiannira a kitartás igaz, a hűség nem: számtalan szerelmi kaland hõse volt. Egyetlen partnernõjének sem tudott ellenállni, s azok sem neki; egyedül Sophia Lorentõl nem akart a barátságnál többet. Annál hevesebb viszony fűzte Catherine Deneuve-höz, akitõl Chiara lánya született, s a szintén francia Jacqueline Bisset-hez. Angol nyelvterületen egyetlen hódítása Faye Dunaway amerikai színésznõ volt. A magát félénknek beállító Mastroianni bevallottan bolondult a szép nõkért, s egyszerûen szerencsésnek mondta magát az életben és a szerelemben is. Mégsem gondolta azt, hogy szexszimbólum lenne, saját arcát inkább „minden jellegzetesség nélkülinek és közönségesnek" nevezte, mint jóképűnek. Magánéletét igyekezett diszkrécióban tartani, s mindössze két imádottjának nevét árulta el - Barbara és Chiara nevű lányáét.

Élete utolsó éveiben több baleset és betegség kínozta, s bár a színpadra visszatért, egészségi állapota és kora miatt egyre inkább foglalkoztatta a halál gondolata. Marcello Mastroianni 1996. december 19-én halt meg Párizsban, hasnyálmirigyrák következtében.

(MTI Panoráma - Perge Zita, Sajtóadatbank)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„A kételkedés a bölcsesség kezdete."
René Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ