30 éve halt meg Zbigniew Cybulski
Dátum: 2007. január 7., vasárnap, 11:52
Harminc éve, 1967. január 8-án hunyt el Zbigniew Cybulski lengyel filmszínész, a „lengyel James Dean".

A szovjet-ukrajnai Kniaze városkában született 1927. november 3-án. A II. világháború után három évig a krakkói Jagelló Egyetemen tanult újságírást, majd átiratkozott az Állami Színművészeti Fõiskolára, ahol 1953-ban kitüntetéssel diplomázott. A fõiskola után útja Gdanskba vezetett, ahol a Teatr Wybrzeze tagjaként elõször Friedrich Schiller Ármány és szerelem című darabjában lépett színre. 1954-ben Bogumil Kobielával megalapította a gdanski Bim-Bom diákszínházat, ahol színészként és rendezõként is működött. Itt ismerkedett meg Elzbieta Chwalibóg színésznõvel, akit késõbb feleségül is vett.

A mozi számára Andrzej Wajda fedezte fel, aki 1954-ben A mi nemzedékünk című filmjében nyúlfarknyi szerepet osztott rá. A rendezõ, aki egy James Dean-szerű figurát keresett az 1958-as Hamu és gyémánt című filmjének fõszerepére, végül Cybulskit választotta. A forgatás során Wajda megengedte neki, hogy saját hétköznapi öltözékében, farmerben és napszemüvegben játssza el Maciek Chelmicki alakját, holott a film nem sokkal a II. világháború befejezése után játszódott. Modern külsejével, kiábrándultságával és gesztusaival Cybulski egy csapásra egy új nemzedék példaképévé vált, sõt nemcsak a lengyel nézõk szívét hódította meg, de a nemzetközi filméletben is megismerték nevét.

Az õt felfedezõ Wajdával még két további filmben dolgozott együtt: az 1959-es Ártatlan varázslókban és az 1962-es Húszévesek szerelmében. Elsõ vígjátéki szerepét Kazimierz Kutz 1958-as Kitüntetés című filmjében játszotta, s ezt követõen a drámai hõsök, komoly szerepek megformálása mellett rendszeresen vállalt komédiákat és könnyedebb alkotásokat is. Ez azonban varsói filmsajtóban heves vitát váltott ki, volt aki úgy vélte: a vígjátéki figurák ártanak idõközben fogalommá vált alakjának.

A színpaddal sem szakított végleg, 1961-ben Franciaországban turnézott, majd hazatérése után a varsói Ateneum Színházhoz szerzõdött, amelynek tagja maradt haláláig. Emellett többször vállalt tévés szerepeket is. 1964-ben Stockholmban forgatott, az ekkor készült A megtalált saragossai kézirat című filmben elsõ ízben játszott kosztümös szerepet, szakítva a személyéhez fûzõdõ jellegzetes külsõségekkel.

Több rendezõvel is dolgozott együtt, jelentõs filmjei közé tartozik Az éjszakai vonat 1959-bõl, az 1962-es Útban Párizs felé, A gyilkos és a lány 1963-ból, az 1964-es Egy olasz Varsóban, a Szaltó 1965-bõl, az És aztán Mexikó! 1966-ból.

Közben élete egyre zaklatottabbá, túlhajszolttá vált, mind többet tartózkodott füstös kiskocsmákban, ahol újabb és újabb vodkákkal próbálta elûzni a forgatások fáradtságát.

Utolsó szerepét Aleksander Scibor-Rylski A gyilkos nyomot hagy című filmben játszotta. 1967. január 8-án délelõtt Wroclawból Varsóba akart utazni, de késve érkezett a pályaudvarra és a már mozgásban lévõ vonatra próbált felugrani. A lába megcsúszott, Cybulski a két kocsi közé esett, s bár a vonatot azonnal leállították, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után nem sokkal meghalt.

1969-ben Jan Laskowski rendezõ Zbyszek címmel filmes portrét készített róla, legfontosabb rendezõje és egyik legjobb barátja, Andrzej Wajda az 1968-as Minden eladó című filmben állított neki emléket.

(MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„ Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell."
Wittgenstein
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ