Huszonöt éve halt meg Henry Fonda
Dátum: 2007. agusztus 10., péntek, 11:39
Huszonöt éve, 1982. augusztus 12-én hunyt el Los Angelesben Henry Fonda Oscar-díjas amerikai filmszínész, az utolsó nagy hollywoodi legendák egyike.

1905. május 16-án született a Nebraska állambeli Grand Island városában. Egy nyomdász fia volt és nem túl meglepő módon újságírónak készült. Az egyetemen azonban csak két évet végzett el, ezután hivatalsegéd, raktáros majd díszlettervező lett. Színészként jóval nagyobb siker övezte próbálkozásait: kezdetben csak helyi amatőr és egyetemi egyesületekben méltányolták, de 1934-ben már eljutott a Broadwayig. Hollywoodban egy évvel később, A farmer nősül című darab filmváltozatában mutatkozott be, s ezzel vette kezdetét majd fél évszázados karrierje. Kezdetben az egyenes, egyszerű vidéki fiatalok szerepét osztották rá, de hamar kiderült, hogy komédiákban, krimikben és romantikus drámákban is megállja helyét.

John Ford rendező filmjeiben vált az amerikai eszmény megtestesítőjévé: előbb A fiatal Mr. Lincoln című filmben bújt a legendás politikus bőrébe, majd 1940-ben Steinbeck Érik a gyümölcs című regényéből készült filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték, de végül alul maradt legjobb barátjával, Jimmy Stewarttal szemben.

A második világháború idején a haditengerészetnél szolgált és több kitüntetéssel szerelt le. A benne töretlenül bízó Ford Clementine kedvesem című westernjében tért vissza, az addigi sémáktól eltérően nem a revolverhős, hanem a moralizáló Wyatt Earp seriffet keltve életre. Bár továbbra is készített - jobbára érdektelen - filmeket, ekkoriban nagyobb örömöt talált a színházi munkában.

Az ötvenes évek közepén kezdett gyakrabban filmezni, a régen nélkülözött színészt a producerek szinte elhalmozták ajánlataikkal. Szerepelt a maratoni hosszúságú Háború és békében, és hatalmas kritikai (de annál kisebb pénzügyi) sikert aratott a Tizenkét dühösember című klasszikus tárgyalótermi dráma kételkedő, társai véleményét végül megfordító nyolcadik esküdtjeként. Fonda a hatvanas években felváltva és igen sokat dolgozott tévében, színpadon és filmen, és soha nem csinált titkot belőle, hogy szerepei java részét a pénzért vállalta el. Ettől függetlenül emlékezeteset nyújtott a csillagászati költségvetéssel készült háborús filmekben, mint a Halál ötven órája vagy A leghosszabb nap, s a gonosz új minőségét teremtette meg a Volt egyszer egy vadnyugat című western bérgyilkosaként.

A hetvenes évek elején több hozzá méltatlan európai produkcióban vállalt szerepet, a Nevem Senki hozzánk is eljutott. Nem volt szerencsésebb Hollywoodba visszatérve sem, például kapásból elutasította a Hálózat főszerepét, amiért később Peter Finch Oscar-díjat kapott. Ehelyett inkább a Midway című második világháborús eposzban Nimitz admirális szerepét vállalta el.



Oscar-díjat először 1981-ben kapott, igaz csak „tiszteletbelit" addigi filmjeiért. Művészi hattyúdala az ugyanabban az évben forgatott Az aranytónál volt, amelyben együtt játszott lányával, Jane Fondával. Az önéletrajzi elemekkel átszőtt szerepért 1982-ben megkapta az áhított „igazi" Oscart, igaz a díjkiosztó ünnepségen már nem tudott részt venni és pár hónappal később meg is halt.

Henry Fonda az amerikai eszmény megtestesítője, az erős, de nemes, független, de mégis társaival törődő, gyakorlatias, de optimista és bizakodó karakter megtestesítője volt, nem véletlenül játszotta feltűnően gyakran az Egyesült Államok elnökét. (Egy nyilatkozata szerint „valójában unalmas ember vagyok, nem az igazi Henry Fonda. Senki sem lehet az, senki sem lehet annyira tisztességes".) Élete során száznál is több filmben szerepelt, romantikus hőst és komikus figurát, hidegvérű gonosztevőt és biztos kezű seriffet ugyanolyan meggyőzően alakított. A színészi vér nem vált vízzé, hiszen a Fonda-klán ma is jelen van Hollywoodban: fia, Peter a Szelíd motorosok című filmmel alapozta meg karrierjét, lánya Jane a filmek mellett az aerobic kitalálójaként és Ted Turner médiamágnás volt feleségeként is ismert, a Fonda nevet a filmvilágban unokái közül Bridget viszi tovább.

(Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„ Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik."
Örkény István
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ