1915. augusztus 29-én született Stockholmban. Szülei elvesztése után rokonok nevelték fel, húszéves korától szerepelt filmekben. 1939-ben már a legnépszerűbb svéd sztárok egyike volt, amikor eljátszotta az Intermezzo zongoristalányát, aki beleszeret az ünnepelt, házasságban élő hegedűművészbe. A film, de főként a főszereplő felkeltette Hollywood figyelmét, s még abban az évben leforgatták az angol nyelvű változatot. Ezzel megszületett az 1940-es évek legnépszerűbb színésznője, akinek friss, természetes északi szépsége elütött az amerikai filmcsillagoktól. Máig legnépszerűbb filmje az 1942-es Casablanca. A sármos Humphrey Bogarttal varázslatos párost alkottak, noha a pletykák szerint a valóságban ki nem állhatták egymást. Ezután - Hemingway áldásával - megkapta álmai szerepét: Pilart az Akiért a harang szól filmváltozatában; szerepéért Oscar-díjra jelölték, Hollywood összes filmstúdiója a kegyeiért versengett.

Az Oscart először 1944-ben a Gázláng főszerepéért vehette át, a pszichothrillerben feleséget játszott, akit rablógyilkos férje az őrületbe kergetve akar elpusztítani. 1946-ban készült a Forgószél, amelynek forgatásakor komoly nehézségeket okozott az a törvény, amely megtiltotta a három másodpercnél (illetve filmszalagon az ölelési manővert is beleszámítva 2 méter 15 centinél) tovább tartó csókot. A találékony rendező végül úgy döntött, hogy Bergman és Cary Grant tizenötször három másodpercig csókolózzon, a szünetekben pedig pár szót is váltott...

Miután Diadalív és Szent Johanna című filmje is hűvös fogadtatásra talált, Itáliába költözött és Roberto Rossellinivel, a Róma nyílt város rendezőjével kezdett dolgozni. A közös munka eredménye a Stromboli című film, továbbá egy gyermek lett - jóllehet Bergman akkor papíron még Peter Lindström svéd orvos felesége volt. Bár a válást gyorsan nyélbe ütötték és házasságot kötöttek, hatalmas botrány kerekedett, Amerika sokáig nem bocsátott meg korábbi kedvencének. A férjével készült filmjeik egyébként megbuktak, kapcsolatuk megromlott, végül el is váltak. Bergman harmadik férje Lars Schmidt svéd származású színházi producer volt, akivel 1958-ban házasodtak össze.

Kevés hozzá hasonló formátumú sztár szenvedett ilyen sokat a hirtelen és tartós kegyvesztettségtől, de még kevesebben térhettek vissza olyan figyelemre méltó körülmények között, mint ő. 1957-ben az Anastasia című történelmi meséért megkapta második Oscar-díját, bűnei hivatalosan is megbocsáttattak. A filmezésen kívül fellépett színházban, sőt próbálkozott a televízióval is. Filmszerepeit a hatvanas években már erősen megválogatta, kimagasló alakítást nyújtott a Szereti ön Brahmsot?, Az öreg hölgy látogatása című filmekben és vénkisasszony fogorvos-asszisztensnőként a Kaktusz virága című vígjátékban.

Harmadik Oscar-díját 1974-ben kapta a Gyilkosság az Orient Expresszen című krimi epizódalakításáért. 1978-ban visszatért Svédországba és elvállalta az Őszi szonáta egyik szerepét, ekkor első és egyetlen alkalommal forgatott Ingmar Bergman rendezővel. A hetvenes évek végén megtámadta a rák, 1982-ben még be tudott fejezni egy tévéfilmet Golda Meir izraeli miniszterelnök-asszony életéről, utolsó szakmai elismerését, az Emmy-díjat is ezért kapta.

1982. augusztus 29-én, 67. születésnapján hunyt el Londonban. Három házasságából négy gyermeke született, ikerleányai közül Isabella Rossellini szintén filmszínésznő, amellett hosszú évekig a Lancome illatszercég sikeres modellje volt.

(MTI-Panoráma, Sajtóadatbank)