BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Visszatekintő
Tíz éve halt meg Kardos Ferenc, a különböző műfajokban is otthonosan mozgó, biztos formaérzékű filmrendező.
Visszatekintő
Száz éve, 1908. október 9-én született Jacques Tati, a francia filmvígjáték egyik nagy klasszikusa.
Visszatekintő
Százhúsz éve, 1888. március 19-én született a harmincas évek legkedveltebb komikusa, a Hyppolit, a lakáj és még számos magyar film feledhetetlen főszereplője, Kabos Gyula.
Visszatekintő
Január 29. és február 5. között 39. alkalommal rendezik meg a Magyar Filmszemlét. A versenyben 103 alkotás – 18 játékfilm, 33 dokumentumfilm, 3 kreatív dokumentum játékfilm, 36 kísérleti és kisjátékfilm, valamint 13 tudományos és ismeretterjesztő film –indul.
Visszatekintő
Január 26-án lenne nyolcvan éves Roger Vadim francia filmrendező, aki nem annyira filmjei, mint inkább az általa felfedezett és feleségül vett, de legalábbis meghódított filmsztárok tettek híressé.
Visszatekintő
Száztíz éve, 1898. január 22-én született Rigában Szergej Mihajlovics Eizenstein szovjet-orosz filmrendező, filmteoretikus, a filmes formanyelv megújítója, a filmtörténet egyik legjelentősebb alakja.
Visszatekintő
Kilencven éve, 1917. október 15-én született Fábri Zoltán háromszoros Kossuth-díjas filmrendező.
Visszatekintő
Huszonöt éve, 1982. augusztus 29-én halt meg Ingrid Bergman Oscar-díjas színésznő.
Visszatekintő
Nyolcvanöt éve, 1922. március 23-án született Cremonában Ugo Tognazzi olasz színész.
Visszatekintő
Március 5-én lenne nyolcvanöt éves Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező. Pasolini Bolognában született, régi ravennai nemesi családból származó apja katonatisztként Mussolini Afrikába küldött fasiszta csapatában szolgált.
Visszatekintő
Harminc éve, 1967. január 8-án hunyt el Zbigniew Cybulski lengyel filmszínész, a „lengyel James Dean".
Visszatekintő
Százöt éve, 1901. december 27-én született Berlinben Marlene Dietrich, egy korszak szexszimbóluma.
Visszatekintő
Donald Spoto, a sztárok cseppet sem elnéző életrajz-írója 400 oldalban írta meg Audrey Hepburn életét.
Visszatekintő
Száztíz éve, 1898. november 11-én született Párizsban René Clair francia filmrendező.
Visszatekintő
Kilencven éve, 1918. július 14-én született Uppsalában Ingmar Bergman Oscar-díjas svéd filmrendező.
Visszatekintő
Vígjátékokban és drámákban egyaránt otthonosan mozgott, elegancia, könnyedség, fanyar humor jellemezte Rex Harrsion játékát. Az angol származású amerikai színész, a My Fair Lady legendás Higgins professzora száz éve, 1908. március 5-én született.
Visszatekintő
Több mint 130 filmben játszott, igazi műfaja a burleszkbe hajló vígjáték volt, melyben megcsillanthatta ezerarcúságát, gesztusainak és mimikájának sokféleségét: az ezerarcú Louis de Funes huszonöt éve, 1983. január 27-én hunyt el Nantes-ban.
Visszatekintő
„Dolgozz keményen, hogy minden munkád könnyednek hasson" – így hangzott a magyar származású George Dewey Cukor ars poeticája. A My Fair Lady Oscar-díjas rendezője huszonöt évvel ezelőtt, 1983. január 24-én hunyt el.
Visszatekintő
Harminc éve, 1977. december 25-én halt meg Charlie Chaplin, a film történetének egyik legnagyobb alakja. Sétabotos, kalapos, kacsázó járású csavargója az örök kisember, az örök bohóc jelképe lett.
Visszatekintő
November 6.-tól 11.-ig tart a 4.Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. Immár negyedik alkalommal találkozhatunk a világ legjobb emberi jogi dokumentumfilmjeivel. A fesztivál ízelítőt ad a kortárs európai, ázsiai, magyar és tengerentúli dokumentumfilm–termésből.
Visszatekintő
Huszonöt éve, 1982. augusztus 12-én hunyt el Los Angelesben Henry Fonda Oscar-díjas amerikai filmszínész, az utolsó nagy hollywoodi legendák egyike.
Visszatekintő
Hetven éve, 1937. március 19-én született Budapesten André Szőts filmrendező, filmproducer.
Visszatekintő
Hetvenöt éve, 1932. február 6-án született Párizsban a francia filmes új hullám fenegyereke, Francois Truffaut, aki mára már filmtörténeti klasszikusnak számít.
Visszatekintő
Harmincöt éve, 1972. január 1-jén halt meg Maurice Chevalier francia énekes, táncos, filmszínész, a francia charme nagykövete.
Visszatekintő
Tíz éve, 1996. december 19-én halt meg Marcello Mastroianni olasz filmszínész, egy nemzedék férfibálványa.
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
 
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
Aforizmák
„ Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ