Megjelent A Mesélő című kötet, amely Nadine Gordimer Nobel-díjas író ötlete nyomán született meg. A kötetet világszerte neves kiadók karolták fel, akik úgy döntöttek, hogy ha a dzsessz-, pop-, illetve klasszikus zenészek világszerte jótékonysági koncerteket adhatnak, akkor a kiadók és az írók is hozzájárulhatnak az országhatárokat nem ismerő betegség, az AIDS terjedése ellen vívott harchoz.
Mind sikeresebb a mobilregény Japánban: a technika és az olvasás irányt egyaránt vonzódó japánok közül egyre többen hagynak fel az újságok és a könyvek lapozásával a tömegközlekedési eszközökön, hogy a praktikusabb új lehetőségre, a mobiltelefon kijelzőjére térjenek át.
93. életévében elhunyt Határ Győző Angliában élő, Kossuth-díjas magyar író, költő, filozófus.
Hogyan írható le a vámpirizmus mint az emberiség alternatív története? Miért nem élhet az ember vámpír nélkül? Janion szerint „a vámpír a szexualitás maszkja, a hatalom és a test viszonyának metaforája”.
Spiró Györgyöt ZAIKS-díjjal tüntetik ki Lengyelországban, az írót szerdán fordítói tevékenységéért jutalmazzák - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium.
Százkilencvenöt éve, 1811. november 21-én hunyt el Heinrich von Kleist, az első nagy XIX. századi német drámaíró, a romantikus nemzedék egyik zseniális alakja.
Százkilencvenöt éve, 1811. november 21-én hunyt el Heinrich von Kleist, az első nagy XIX. századi német drámaíró, a romantikus nemzedék egyik zseniális alakja.
Azt írja, a mai világban nehéz embernek maradni. Azt is írja, hogy azt mondjuk, ami fáj, s ne azt, ami illik! Mert ami mélyről jön, az mindig véres. De ettől válik élővé. És azt is írja még, hogy szeretni kell, de a szeretet egyedül nem megy. – Én meg azon morfondírozom – miközben egy tévéstáb rövid interjújának fölvételét figyelve várakozom Müller Péterre, akinek most jelent meg legújabb munkája, s a tévéinterjú témája, a Szeretetkönyv –, hogy vajon miként érezheti magát egy olyan tévéinterjú adása közben, ahol a felvétel előtt néhány másodperccel tudja meg a riportertől, hogy az illető el sem olvasta el a könyvét. Ezen gondolkodom – de nem kérdezem meg tőle.
Gergely Ágnes Kossuth-díjas költő kapta a Radnóti Miklós költészeti biennále költői életműdíját sokoldalú munkássága elismeréséül pénteken Győrött.
Megjelent Balogh Robert Elveszett című regénye, mely az Irodalmi Jelen nemzetközi regénypályázatán harmadik helyezést ért el 283 mű közül.
Száz éve, 1906. november 16-án született Ardeche-ben Henri Charriére francia író, kalandos életű fegyenc, a Pillangó című önéletrajzi könyv szerzője.
Különleges kivitelű klasszikusok, első kiadások és sikerkönyvek új kiadásai egyaránt szerepelnek az Európa Könyvkiadó karácsonyi kínálatában – számolt beVeres Sarolta, a kiadó marketingvezetője. Az Európa Könyvkiadó december első hetéig 18 új kötetet és három újabb kiadást jelentet meg az ünnep jegyében.
Faludy György emlékére díjat szeretne alapítani a névadó költőhöz hasonlóan humanista szellemben alkotó pályakezdő írók elismerésére a Homoludens Irodalmi Társaság. A díjjal a az első kötetes vagy annak megjelenése előtt álló szerzőket tüntetné ki. A pénzjutalommal is járó elismerést minden szeptemberben, először jövőre adnák át.
December 1-én, pénteken 17-órakor lesz Kalász Márton: Kezdő haláltánc című könyvének bemutatója a a Magyar Írószövetség klubjában. A kötetet Kemsei István költő mutatja be.
Gyermekkorát a mátraaljai Domoszló községben töltötte. Gyöngyösön érettségizett áruforgalmi szakon. Egerben, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, magyar–történelem szakos diplomát szerzett, majd Gyöngyöspatán lett osztályfőnöke egy csodálatos kis osztálynak. Jelenleg Budapesten él, a piarista tanító rend szerzetese.
A Napvilág Íróklub, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Budapestinfo.EU közös téli ruha- és takarógyűjtést szervez a hideg hónapok előtt.
Szeretünk nagy ívű történeteket olvasva megrendülni. Alkalmas könyvvel, alkalmas időben. Kőrösi Zoltán tizedik könyve a Milyen egy női mell? című munka (egy interjúkötet, regények, novellás- és rövidpróza kötetek után), egy családregény - helyesebben: több család regénye.
1997. február 3-án a prágai Bulovka Kórház egyik ötödik emeleti ablakából kizuhant Bohumil Hrabal világhírű cseh író – adta tudtul a sajtó a szomorú szenzációt. Mi történt? Baleset vagy öngyilkosság?
Kilencven éve, 1916. november 22-én hunyt el John Griffith Chaney, aki Jack London néven lett világhírű író.
Kilencven éve, 1916. november 21-én született Pécsett Csorba Győző Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító.
Az interjúit ugyancsak szűken mérő Jonathan Littell, aki idén elnyerte a legrangosabb francia irodalmi trófeának számító Goncourt-díjat, a párizsi Le Monde-nak nyilatkozva a hétvégén kifejtette: idő és távolság kell annak megértéséhez, miért aratott oly nagy sikert egy volt SS-tiszt első személyben elmondott vallomásaként megírt Les bienveillantes (A jószándékúak) című könyve.
November 24-én 19-órakor – Képzett társítások címmel – irodalmi-művészeti est lesz a Bárka Színházban. Az est meghívott vendége Pálfi György filmrendező – a számos rangos díjjal elismert Taxidermia című film rendezője – és Parti Nagy Lajos író – akinek nemrég jelent meg régóta várt, új novelláskötete, A fagyott kutya lába – lesz .
Bartis Attila, Garaczi László, Háy János és Kukorelly Endre a vendégei a november 15. és 17. között zajló észtországi magyar irodalmi napoknak. A rendezvények ideje alatt az észt közszolgálati rádió naponta kétszer félórában közli a magyar írók műveit.
Kilencven éve, 1916. november 15-én hunyt el Henryk Sienkiewicz Nobel-díjas lengyel író.
Az orosz NTV és az Egyes Csatorna tudósítása szerint a Moszkva melletti Peregyelkino falu temetőjében ismeretlen elkövetők Paszternak síremlékére hordták és elégették a temetőben talált műanyag koszorúkat. A hatalmas, világos színű sírkövön fekete koromcsíkok éktelenkednek, amelyek részben eltakarják az írófejedelem sírkőbe gravírozott arcképét is.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
 
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
Aforizmák
„ Az igazságokat gyakran kell ismételni, mert a tévedéseket is gyakran ismétlik."
Goethe
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ