A női szexualitásról szóló Éjszakai állatkert című könyv néhány szerzője személyesen olvas fel novellájából kedd este a MU Színházban. A kötet 2005. októberben jelent meg, ahol három művész – Forgács Zsuzsa Bruria, Gordon Agáta, Bódis Kriszta – meghívott másik harmincat és megszületett egy közös műalkotás, egy korszaknyitó könyv, melyben harminchárom eredeti, magával ragadó hang szól, együtt – és külön-külön is. Szálljanak fel velük együtt az éjszakai Á járatra, egy meghitt, különös utazásra a női tapasztalat világába! Járják be velük együtt a magyar irodalom még felderítetlen partvidékeit az Alszunktól az Apaállatig, hogy kiderülhessen, milyen is nőnek lenni intim kapcsolatainkban a 3. évezredben, határon innen és túl, napnyugtától napfelkeltéig, a Nadírtól a Zenitig. A kötetben 33 szerző 56 műben ír a vágyról, szenvedélyről, intimitásról, testiségről, szerelemről és erőszakról.
Életének 83. évében elhunyt Békés József Balázs Béla-díjas író, dramaturg - tudatta Békés Gábor, az író fia pénteken.
Spanyolország és a spanyol irodalom lesz idén a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál fővendége, amelyre január 16-ig várják a kiállítók jelentkezését. Tizenharmadik alkalommal nyílik meg a fesztivál, amely évről-évre a könyvbarátok tízezreit vonzza. A kínálat idén is pazar: közel 200 standon, több mint 200 magyar és 25 országból 500 külföldi kiállító könyveit ismerhetik meg az érdeklődők.
A nagy könyv játék az interneten folytatódik; az ország kedvenc regényéről rendezett szavazás lezárulta után a program weboldalán a felhasználók párbajoztathatnak regényeket és regényhősöket a könyvek csatájában január végétől.
Macondo városa Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író több regényének, köztük a Söpredéknek és a Száz év magánynak színhelyeként vált ismertté az egész világon. Sokkal kevésbé viszont Aracataca, a falu, ahol Márquez született.
Már januárban elkezdi írni, és 2006-ban be is fejezi a hetedik, egyben utolsó Harry Potter-sztorit Joanne K. Rowling, aki olvasóihoz intézett személyes üzenetében bevallotta: nem tudja, hogyan fog élni példátlan világsikerű hőse nélkül.
A Magyar Tolkien Társaság J.R.R. Tolkien 114. születésnapján, január 8-án, a Millenáris Parkban szervezi meg hagyományos, Rég várt ünnepély című rendezvényét - nemcsak a Gyűrűk uráért rajongók számára.
Hatrészes dokumentumfilmet készít Spiró György Fogság című regénye alapján az Unio Film; a film narrátora maga a szerző - közölte szerdán Albert Györgyi sajtóreferens.
Hatvanöt éve hunyt el Francis Scott Fitzgerald amerikai író, az 1920-as évek Amerikájának, az úgynevezett dzsesszkorszaknak a krónikása.
Esterházy Péter Javított kiadás című művének a párizsi Gallimard kiadó gondozásában nemrég megjelent francia kiadását méltatta pénteken a Le Monde című francia napilap.
2006-ban már nem adják át a Magyar Irodalmi Díjat. A 2001-től évi ötmillió forinttal járó elismerés adományozója, a Magyarország Európában Alapítvány befejezi ezt a programot – írta a Népszabadság. A Göncz Árpád volt államfő elnökletével létrejött alapítvány eredetileg öt évre vállalta a kötelezettséget a díj kifizetésére, ez az időszak pedig letelt. Az alapítvány célja az volt, hogy más új díjak is szülessenek, amelyek átvehetik a szerepet.
Három nap múlva, december 15-én, csütörtökön, 20.05 perckor az m1-en követhetik figyelemmel az érdeklődők A Nagy Könyv Döntőjét, azaz a legkedvesebb három regény végső küzdelmét a győzelemért. A műsor szerkesztői elegáns gálaműsorral készülnek a játék tíz hónapot átívelő időszakának lezárására, amely alatt a részt vevők már bizonyították, az olvasás mégsem ment ki a divatból.
2005. december 13-án, kedden a budapesti Olasz Kultúrintézetben kerül megrendezésre a Nyelv, irodalom és szemiotika – Ferruccio Rossi-Landi emlékére, halálának 20. évfordulója alkalmából rendezett – kerekasztal-beszélgetés.
Az alábbiakban három, az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelenő könyvről közlünk részletesebb beszámolót. A kiadó a közeljövőben jelenteti meg többek között David Baldacci: Államérdek és az Órajáték és Albert Camus: A száműzetés és az ország című munkáit.
Húsz éve, 1986. január 4-én hunyt el Christopher Isherwood angol-amerikai író, akinek Isten veled, Berlin című regényéből készült Kabaré című musical és abból az azonos című világsikerű film.
Immár a Biblia és az őskeresztények egykori nyelvén, arameusul (arámi nyelven) is olvasható a világirodalom egyik klasszikus alkotása, A kis herceg. Antoine de Saint-Exupéry művének új kiadását a heidelbergi egyetem arámi nyelvet hallgató diákjainak közössége, valamint az egyetem szemisztikai intézete gondozta. Az irodalmi mellett a kis kötet megjelenésének politikai hordereje is van - emlékeztet a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
140 éve, 1865. december 30-án született Rudyard Kipling Nobel-díjas angol író, költő, A dzsungel könyve című ifjúsági regény szerzője.
Feltehetően a világ egyik legértékesebb kunyhója Tamás bátyáé: csaknem 1 millió dollárért cserél gazdát. Az új tulajdonos 990 ezer dollárt, azaz 209 millió forintot fizet szerzeményéért.
Az egri zsidóság történetét, a város zsidó polgárságának életét és tevékenységét feldolgozó könyvet mutattak be kedden a hevesi megyeszékhelyen. Az egri zsidóság története 1840-ben kezdődött, amikor az első zsidó férfi, Schwartz István engedélyt kapott, hogy letelepedhessen a városban, ahol azelőtt csak katolikus vallásúak élhettek - idézte fel az elmúlt több, mint másfél évszázad eseményeit Székely Gábor, a Szerencsejáték Rt. elnöke, aki maga is tagja volt az egri zsidó közösségnek.
Nagy izgalmat keltett finnországi kulturális körökben, hogy ellopták Mika Waltari 1945-ben írt regényének, a Szinuhe, az egyiptominak kéziratát.
Az orosz alsóház második olvasatban is jóváhagyta a sárospataki református kollégiumi kötetek visszaadását.
Öt éve, 2000. december 19-én hunyt el Budapesten Végh Antal író, akinek visszás társadalmi jelenségeket feltáró, szókimondó könyvei a maguk idejében nagy vihart kavartak.
Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye lett Magyarország kedvenc könyve 2005-ben - a csütörtök este zárult szavazás eredményét a Magyar Televízió élő adásában ismertették.
Az Allprint Kiadó két új kiadványát ajánljuk a figyelmükbe. Az alábbiakban részletesebb ismertetőt közlünk Mario Alinei Ősi kapocs és Aszlányi Károly Hét pofon című, most megjelent munkájáról.
Megjelent a Passage Kiadó gondozásában egy, a gyermekeknek szóló színes képeskönyv, amely a művészet fő területeibe nyújt bepillantást; a festészet, a szobrászat, az építészet, a fényképezés, a filmművészet, a színház, a zene és a tánc világába. A számos illusztrációnak köszönhetően a festmények reprodukcióit, a szobrok és az épületek képeit nézegetve, eltérő korok és civilizációk közt utazva könnyebben kiismerhetjük magunkat a műalkotások és művészek rengetegében.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„ A paptól elvárják, hogy két lábon járó vasárnap legyen."
Samuel Butler
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ