Kelényi Angelika
Dátum: 2006. március 13., hétfő, 13:33
1970. december 2-án születtem Kazincbarcikán. Egészen húsz éves koromig ott is éltem, ott végeztem el az általános iskolát és a gimnáziumot is. Tizennyolc évesen azt gondoltam, hogy nem tanulok tovább, mert vár az élet, inkább felnőtt akartam lenni, és szüleim kérését, könyörgését figyelembe sem véve, nem ültem vissza az iskolapadba.

Ezt később nagyon megbántam, főként, amikor a harmincon túl, némileg már benőtt fejtetővel elkezdtem az ELTE művelődésszervező szakán tanulni. Munka mellett nem élmény a tanulás, de azért sikerült egy jó minősítésű diplomát szereznem. 

Visszatérve ifjúságomra, az érettségi után azonnal dolgozni kezdtem, és ez a mai napig így is maradt. Húszévesen Budapestre költöztem. Sok mindent kipróbáltam, voltam külkereskedelmi ügyintéző, tévés szerkesztő, reklámügynökségnél produkciós, rendezvényszervező, gyermekújság írója és szerkesztője egy személyben, ügyvezetői asszisztens, most pedig már két éve egy szakfordító iroda irodavezetőjeként tevékenykedek.

Az írással kilenc éves koromban próbálkoztam először, nagyrészt verseket faragtam. Később többször nekifogtam regényeknek, novelláknak, de valahogy nem találtam a hangomat. Most azt gondolom, valahogy meglett. Három hónapja leltem rá, és azóta folyamatosan írok.

/Az alábbiakban Kelényi Angelika néhány novelláját, karcolatát olvashatják/

A Szőnyeg: szonyeg.doc

Patkánysors: patkanysors.doc

Manyika - Válás: manyika-valas.doc

Manyika - Az alkalmazott: manyika-az-alkalmazott.doc

Hűség: huseg.doc

Életösztön: eletoszton.doc

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
norbert 2007-10-24 12:09 | Válasz erre | #1
Szia Angeli!
Itt is összefutunk...:-)
Norbi

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„ Egészségünket túlságosan szigorú életrenddel megóvni unalmas betegség."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ