|
|
Csütörtökön kezdődik a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál. Az év első és kihagyhatatlan filmszakmai találkozóján a Magyar Nemzeti Filmalap Nemzetközi és Értékesítési Igazgatósága 52 magyar játékfilmet képvisel. A vizsga és Az ember tragédiája című filmeket Berlinben láthatják először a külföldi filmvásárlók.
A zeneszerzői maratonok sorát Mozart alkotásaival folytatja február 26-án a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Művészetek Palotája (Müpa). A programot beharangozó keddi tájékoztatón bemutatták a BFZ ügyvezető igazgatói posztján Körner Tamást követő Stefan Englertet és helyettesét, Erdődy Orsolyát.
Világkörüli turnén mutatja be új stúdióalbumát Madonna, aki Budapestre ugyan nem látogat el, Bécsben és Zágrábban azonban látható lesz.
Csütörtök délben kezdődött a Magyar Filmszemle, amelynek apropóján, a magyar filmszakma és filmforgalmazás helyzetéről a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének elnökével, a Balázs Béla-díjas dokumentumfilm rendezővel, Duló Károllyal beszélgettünk.
Pál János Endre Jr.
Dátum: 2006. április 13., csütörtök, 11:53

A juniort én adtam szüleimtől kapott nevemhez, még gimnazista koromban.
37 éves vagyok. Verseket írok, és költőként próbálok élni. Költőként élek.
Próbálni meg… megpróbálok életben maradni, dolgozni, örülni. Örülni mindannak amit megtehetek, amit megteremthetek. Jól vagyok.
Könyvet, kötetet még nem adtam ki. Nem publikálok, és nem „jelenek” meg sehol. Saját weboldalam két éve készült el. Keresem az utam. ÉLŐ embereknek ÉLŐ költőt, KÖLTÉSZETET szeretnék ADNI! Hitet, szeretetet, reményt! Hogy érzéseink nem vesznek el. Hogy nem vagyunk lelkeinkben egyedül, hogy könnyeink, vágyaink, fájdalmaink, kérdéseink összekötnek minket. Én verseket írok. Én érzek. VERSEKET írok… Pál János Endre Jr. Honlap: www.paljanos.hu 2006-04-13 Az alábbiakban Pál János Endre Jr. honlapján jelenleg még nem szereplő verseiből közlünk egy válogatást: versek.doc
Hozzászólás
Hozzászólások
|
|
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ A jóságnak legyen ökle."
Jevgenyij Jevtusenko
|
|