Kitüntették Kertész Imrét
Dátum: 2006. március 17., péntek, 21:32
Cassino olasz város nemzetközi irodalmi díját vehette át Kertész Imre Nobel-díjas író, akit egy olasz íróval együtt részesítettek idén elismerésben.

A díjat még decemberben ítélte oda a montecassinói apátság lábánál fekvő közép-olaszországi város Kertész Imrének és Mario Rigoni Stern olasz írónak, a Don-kanyar tragédiáját olasz szemmel megörökítő alkotónak. A magyar és az olasz író a csütörtök este a cassinói egyetem dísztermében tartott ünnepségen vette át a díjat - tájékoztatott pénteken Csorba László, a Római Magyar Akadémia igazgatója, aki a Berlinből erre az alkalomra Olaszországba érkezett Kertész Imrét elkísérte Cassinóba.

Kertész Imre az ünnepségen mondott beszédében hangsúlyozta: az ilyen díjak jelentősége abban rejlik, hogy fölhívja az újabb nemzedékek figyelmet az erőszak és az embertelenség veszélyének fenyegető aktualitására.

A díjkiosztás programjában közreműködött a Római Magyar Akadémia: koncertet adott a díjazottaknak Tőkés Emese zongoraművésznő, a cassinói csata emlékmúzeumában bemutatták a Magyar Nemzeti Múzeum „Nők a második világháborúban" című fényképkiállítását, a városi filmszínházban pedig a háborús tematikáról szóló magyar filmeket vetítettek.

Cassino városa - amelynek világhírű műemlékét, a montecassinói apátságot földig rombolták a második világháborúban - új irodalmi díját az „Irodalmak a frontról" elnevezéssel alapította meg. A neves irodalmárokból, egyetemi tanárokból álló zsűri azokat a szerzőket jutalmazza, akik a háborús konfliktusok tragédiáinak ezerarcú fájdalmát, az emberi sorsok kiszolgáltatottságát különleges erővel, időtálló formában beszélik el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„ Ha valaki a hobbijába döglik bele, akkor az egy boldog ember."
Gálvölgyi János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ