XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Dátum: 2006. március 23., csütörtök, 17:47
A világ egyik legjelentősebb és legelterjedtebb nyelvének, a spanyol nyelvnek, valamint kultúrának a képviselői lesznek az idei, XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégei; az április 20-án kezdődő rangos eseményt Sólyom László köztársasági elnök nyitja meg.

Zentai Péter László, a fesztivál igazgatója a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: idén is a könyv és szerzői jog világnapjához, Shakespeare és Cervantes halálának napjához, április 23-hoz időzítik a fesztivált.

A díszvendég-író a Párizsban élő Jorge Semprún lesz; könyveinek magyarországi gondozója, az Európa Könyvkiadó arra törekszik, hogy az író nevének korábbi franciás írásmódja helyett meghonosítsa hivatalos, spanyolos írásmódját.

Az Európa a 82 éves író két könyvét is megjelenteti a négynapos fesztiválra. Újra kiadják A nagy utazást, a lágerbeli élmények alapján íródott, 1963-ban megjelent megkerülhetetlen"regényt, amely a buchenwaldi koncentrációs táborba való négynapos utazás története; és megjelenik a Húsz év, egy nap című friss könyv, amely 2003-ban elnyerte a Spanyolországban publikált legjobb regény díját.

A kortárs spanyol, illetve spanyol nyelvű irodalmat olyan további nagy sikerű szerzők képviselik majd, mint Pedro Almodóvar, Federico García Lorca, vagy a katalán Jaume Cabré és a kubai származású Zoé Valdes, Julio Llamazares.

Az irodalomkedvelő közönség a magyar fővárosban köszöntheti a XX. századi irodalom jelképes alkotóját, a kirgiz Csingiz Ajtmatovot is, valamint 17 ország neves szerzőit, többek között holland, brit, ír, portugál, szlovák, osztrák, finn és japán írókat.

Újdonság, hogy Varsó és Prága után Budapesten is bemutatkozik a Berliner Zimmer, a Lipcsei Könyvvásár kiemelkedő eseménye. A német standon nyíló irodalmi szalon keretében Berlinben élő, Berlint témául választó vagy berlini kiadóval rendelkező szerzők olvasnak fel friss műveikből és beszélgetnek a közönséggel.

A Budapest Kongresszusi Központ három szintjét és a főbejárat előtti sétányt benépesítő, 1.600 négyzetméternyi alapterületű standokon 550 könyves műhely mutatja be köteteit. A tervek szerint 45-50 ezer féle könyv, köztük 300, a fesztiválra időzített újdonság sorakozik majd a polcokon - mondta el Zentai Péter László.

Régi hagyományt követve megrendezik az esztendő kiemelkedőnek ígérkező könyvpremierjét: a Nobel-díjas magyar író, Kertész Imre felolvasást is tart önéletrajzi ihletésű új művéből, a K. dossziéból.

A fesztiváligazgató kiemelte: az elmúlt év egyik legnagyobb könyvsikerét arató, magyar származású, már magyarul is olvasható német írót, Terezia Morát Esterházy Péter mutatja be.

A kontinens legtehetségesebb ifjú prózaíróinak közös bemutatkozásán, a hetedik alkalommal megrendezendő Európai Elsőkötetesek Fesztiválján Papp Sándor Zsigmond lesz a magyar részvevő.

A könyvfesztiválon - a több mint 250 program között - idén is ismertetik az olvasási és könyvvásárlási szokásokat felmérő legújabb kutatások eredményeit, konferenciát tartanak a könyvpiac alakulásáról és vitát rendeznek a minőségi könyvek készítéséről.

A rangos szakmai elismerések között átadják az Év kiadója és az Év kereskedője címet, továbbá az Aranyalma-díjat a gyermekkönyvek népszerűsítéséért kiemelkedőt nyújtó alkotónak; a látogatók szavazhatnak a Szép Magyar Könyv verseny közönségdíjára.

Az összművészeti jellegű könyvfesztivál keretében több kiállítást is rendeznek; a Magyar Fotográfusok Házában például Balla Demeter íróportréit mutatják be, a Petőfi Irodalmi Múzeumban a spanyol könyv történetéről nyílik tárlat. A könyves seregszemle április 23-án az idén kerek születésnapjukat ünneplő jeles magyar írók Születésnapi Irodalmi Szalonjával zárul.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„ Nagyon nehéz szakítani egymással, amikor már nem szeretjük egymást."
Francois de la Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ