Átadták a Déry-díjakat
Dátum: 2009. október 16., péntek, 17:23
A magyar irodalom művelésében elért kimagasló eredményéért Kőrizs Imre költő, Péterfy Gergely író, Aczél Géza költő, Vallasek Júlia kritikus és Bozsik Péter író, szerkesztő vehette át a Déry Tibor Alapítvány díját pénteken Budapesten.

A díjakat 24. alkalommal, az alkotó születésének évfordulója alkalmából adták át.

A Déry-díj kuratóriumát mindig csak az vezette a díjazottak kiválasztásnál, hogy ki milyen író - emelte ki Lator László költő, műfordító a díj átadásán. Elmondása szerint általában olyan szerzőknek ítélték oda az elismerést, akik kimaradtak az állami díjakból. Példaként említette Ottlik Gézát, Kálnoky Lászlót, Esterházy Pétert, Szentkuthy Miklóst és Mándi Ivánt, majd felidézte Keresztury Dezsőnek, a Déry-díj első kurátorának alakját, akinek a díj szabadságjogainak kivívásában nagy szerepe volt.

Kőrizs Imre Vas István-díjas költő, tanár, szerkesztő versei, fordításai, kritikái és esszéi 1993 óta jelennek meg, főként a Holmiban. Önálló kötete 2009-ben látott napvilágot Ez az egész címmel. A szerző fő érdeklődési területe a Horatius-, a Berzsenyi- és az Ottlik-filológia, illetve a római irodalom továbbélése. Kőrizs Imre szerkesztésében jelent meg 2001-ben a Régi magyar műfordítások című válogatás, Horatius-fordításainak zöme pedig a Horatius válogatott versei című kötetben.

Péterfy Gergely 1991 óta publikál novellákat: 1994-ben jelent meg első kötete Félelem az egértől címmel, első regénye 1998-ban A B oldal címen. Regényei még egyebek mellett A tűzoltóparancsnok szomorúsága, a Bányató és a Halál Budán. A Misikönyv című meseregényével elnyerte 2004-ben az Édes Anyanyelvünk pályázat első díját.

Aczél Géza költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus 1993 óta az Alföld című irodalmi folyóirat főszerkesztője. Tizennégy önálló kötete jelent meg 1975 és 2009 között. 1997-ben József Attila-díjjal, 2009-ben Szépíró díjjal jutalmazták munkáját.

Vallasek Júlia 1996-tól közöl irodalomkritikát, tanulmányokat, verseket romániai és magyarországi irodalmi lapokban. A Román Írószövetség díját 2003-ban kapta Sajtótörténeti esszék című kötetért, a Babes-Bolyai Tudomány Egyetem díját az Elváltozott világ című kötetért 2004-ben és a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-díját 2005-ben.

Bozsik Péter 1990 és 1991 között a vajdasági Új Symposion versrovatának volt a szerkesztője, majd főszerkesztője. Magyarországon az általa is alapított EX Symposion című periodika főszerkesztője. Verset, prózát, ritkábban esszét és ismertető jellegű szövegeket ír, főként szépirodalmi könyvekről. Visszakézből című kötete 1989-ben, a Vérpuding 1999-ben jelent meg, s két regénye is napvilágot látott. 1988-ban Sinkó-díjban részesült.

A Déry díjakat odaítélő kuratórium tagja Réz Pál elnök, Ilia Mihály, Lator László és Závada Pál, valamint Szinger András, az Artisjus Egyesület főigazgatója.

Az 1894. október 18-án született író emlékére létrehozott alapítvány Déry Tibor özvegyének végakaratán alapul, a díjat első alkalommal - akkor még Déry Tibor-jutalom néven - 1984-ben ítélték oda. A politikailag és irodalmi áramlatoktól független díj odaítélésének egyetlen kitétele, hogy Kossuth-díjas alkotó nem kaphatja meg.



(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
Aforizmák
„ A hiúságnak nincsenek fokozatai, legfeljebb az ügyességnek, amellyel eltitkoljuk."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ