Ünnepi könyvhét
Dátum: 2006. április 10., hétfő, 17:06
Az idei, 77. ünnepi könyvhetet és a kapcsolódó gyermekkönyvnapokat június 8-12. között rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) - tájékoztatott a MKKE.

A kortárs magyar irodalom ünnepének központi helyszíne a budapesti Vörösmarty tér lesz a környező utcák szakaszaival.

A MKKE alapítóként annak a javaslatnak a szellemében rendezi meg a nemcsak Európában, hanem az egész világon páratlan hagyományú könyvhetet, amit Supka Géza fogalmazott meg a MKKE jogelődje, a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete közgyűlésén 1927-ben, Miskolcon.

A MKKE igazgatótanácsának tagjai elfogadták az ünnepi könyvhét idei szabályzatát, amely szerint a könyvhét továbbra is elsősorban a kortárs magyar irodalom ünnepe, ezért könyvheti - azaz a könyvheti listára kerülő - mű lehet élő magyar szerző első kiadású alkotása, valamint a klasszikus magyar irodalom új kiadása.

A kiadóknak vállalniuk kell, hogy a listára nevezett könyvheti könyveiket csak a könyvhét megnyitásának napjától forgalmazzák.

Mint a MKKE honlapján olvasható, a könyvheti bizottság javasolja, hogy a hivatalos könyvheti helyszíneken a pavilonokat állító, illetve bérlő könyvkiadók és -kereskedők június 8-12. között minden kiállított könyvüket tízszázalékos árkedvezménnyel árusítsák.

Tekintettel a gyermekkönyvnapok szerves kapcsolódására a könyvheti prospektusban a szervezők elkülönülten, hangsúlyosan kívánják szerepeltetni a gyermek- és ifjúsági kiadványokat - tájékoztatott a MKKE.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„Hazának mindig akkor nevezi magát az állam, ha tömegmészárlásra készül."
Friedrich Dürrenmatt
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ