Ernst Reuter-díjat kapott Kertész Imre
Dátum: 2006. szeptember 5., kedd, 7:56
Berlin városának legmagasabb rangú kitüntetésében az Ernst Reuter- díjban részesült hétfõ délután Kertész Imre, Nobel-díjas, világhírű magyar író.

Az emlékérmet Klaus Wowereit, a német fõváros kormányzó polgármestere adta át a Berlinben élõ magyar írónak a városháza impozáns épületében.

Méltatásában Wowereit hangsúlyozta: a berlini szenátus ezzel a kitüntetéssel kívánta elismerni Kertész Imre életművét, amelyre a megbékélés és a párbeszéd hirdetése nyomta rá bélyegét, különös tekintettel arra, hogy az író Auschwitz és Buchenwald túlélõjeként Berlinben alkotott.

A szociáldemokrata polgármester „nagy európainak és nagy berlininek" nevezte Kertész Imrét, méltatva mindazt, amit az író a demokratikus Európáért, az emberiességért és a diktatúrák ellen, a szabadságért tett. Rendkívül meleg szavakkal méltatta az író Sorstalanság című könyvét, amely - mint fogalmazott - történelmi ábrázolásával kimondhatatlan segítséget nyújt a fiatalabb generáció számára az akkor történtek megértéséhez.

Wowereit utalt arra, hogy nem utolsó sorban a magyar szellemi élet kiválóságai, köztük Konrád György és Kertész Imre készítették elõ a rendszerváltást, ami a berlini fal leomlásához és Németország újraegyesítéséhez is vezetett. Kijelentette: Berlin és Németország soha nem felejti el ezt a magyaroknak.

A polgármester köszönetet mondott Kertész Imrének mindazért, amit a német fõvárosban letelepedve, a világra nyitott, toleráns és a szabadság elveihez ragaszkodó Berlin hírnevének erõsítéséért tett.

Kertész Imre hangsúlyozta, hogy rendkívül sokat jelent számára ez a kitüntetés. Utalva Wowereit polgármester szavaira, hangsúlyozta, hogy berlini tartózkodásával, illetve a kitüntetéssel életútjában egy kör zárult le számára.

Elmondta, hogy rendkívüli módon megszerette Berlint, a város nyitottságát, liberális világnézetet és az általa sugárzott hatalmas energiát. Utalt arra, hogy sok magyar író telepedett le a német fõvárosban abban a reményben, hogy Berlinen keresztül jut tovább. Kiemelte a német fõváros szerepét egyfajta összekötõ kapocsként a Kelet és a Nyugat kulturális élete, irodalma között.

Az író elmondta, hogy jelenleg legújabb könyvének, a K.dosszié című önéletrajzi regénynek a bemutatásán dolgozik. A könyvet Magyarországon már kiadták, s Németországban szeptember 22-én fog megjelenni.

A Berlin elsõ kormányzó polgármesterérõl elnevezett Ernst Reuter-emlékérmet 1954 óta adományozza a szenátus olyan hazai és külföldi személyiségeknek, akik Berlin érdekében kimagaslót alkottak.

Ernst Reuter Berlin egyik legtekintélyesebb háború utáni, szociáldemokrata politikusa volt. 1947-ben Berlin fõpolgármesterévé választották, azonban az akkori szovjet vétó megakadályozta, hogy elfoglalja hivatalát, így azt csak 1949-tõl, a fõváros kettészakítása után tudta betölteni. 1948 szeptemberében a német parlament, a Reichstag romjai elõtt több mint háromszázezer német polgár elõtt mondta el „történelmi" beszédét, amelyben felszólította a világ országait: ne engedjék Berlin feláldozását.

Az Ernst Reuter díj eddigi kitüntetettjei között volt mások mellett a világhírű olasz karmester, Claudio Abbado, aki - Herbert von Karajan örökébe lépve - 1989 és 2002 között vezényelte a világhírű Berlini Filharmonikusokat.

(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„ ...aki meghallgatja a IX. szimfóniát, és utána nekiül, hogy tapétaminát rajzoljon, az vagy szélhámos, vagy degenerált."
Loos
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ