BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Déry Tibor-díj 21. alkalommal
Dátum: 2006. október 16., hétfő, 19:44
A magyar irodalom művelésében elért kimagasló tevékenységéért az idén négy alkotó, Barnás Ferenc, Németh Gábor, Radics Viktória és Simon Pálné Fischer Mária részesülnek a Déry Tibor Alapítvány elismerésében - mondta Réz Pál, a kuratórium elnöke.

Az idei díjakat pénteken 21. alkalommal adják át az alkotó születésének évfordulója alkalmából. Az idei elismeréseket egy négytagú kuratórium ítélte oda, Réz Pál elnökletével. Titkára Gyertyánfy Péter, tagjai Ilia Mihály, Lator László és Závada Pál.

Az 1894. október 18-án született, 29 éve elhunyt író emlékére létrehozott alapítvány Déry Tibor özvegyének végakaratán alapul, melyben vagyonát a magyar államra hagyta azzal a kikötéssel, hogy azt értékesítsék, és az abból származó összegek kamataiból évente jutalmazzák a kimagasló irodalmi tevékenységeket. Az elsõ díjat - akkor még Déry Tibor jutalom néven - 1984-ben adták át.

Réz Pál elmondta: nem számítanak a határok, a díj elnyerésének egyetlen feltétele, hogy a mű magyar nyelven szülessen.

Barnás Ferenc 1959-ben született Debrecenben, idén jelent meg harmadik regénye, A kilencedik címmel. Az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen magyar-esztétika szakot végzett, majd hat évig középiskolai tanár volt.

Németh Gábor 1956. november 23-án született Budapesten. Prózaíró, de több verse is megjelent. 2004-ben József Attila-díjban részesült. õ írta Sas Tamás presszó című filmjének forgatókönyvét is.

Radics Viktória kritikus, fõleg szerb irodalmi művek fordításában alkotott kiemelkedõt, de minden mûfajban születtek írásai.

Simon Pálné Fischer Mária tanítónõ, aki fõleg gyerekkori élményeirõl ír verseket. Nemrég jelent meg önéletrajzi ihletésû prózai műve.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
 
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„Semmi sem tehet egy nőt szebbé, mint a tudat, hogy ő szép."
Sophia Loren
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ