Megnyílt a könyvfesztivál
Dátum: 2007. április 12., csütörtök, 17:46
Megnyílt a XIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtökön; a fesztivál vendégeit, köztük a díszvendéget, Umberto Eco olasz írót Hiller István oktatási és kulturális miniszter köszöntötte a Budapest Kongresszusi Központban.

Hiller István megnyitó beszédében kiemelte: az olvasás maga is művészet, amit nagy gonddal kell elsajátítani. "Minden sorral, amit elolvasunk mi magunk is megmérettetünk" - mondta.

A miniszter szerint a valódi irodalom mindig egy kicsit erőpróba is, „intellektuális hegymászás" az olvasó számára.

Hiller István örömtelinek nevezte, hogy Magyarországon az olvasásnak évszázadok óta és még manapság is becsülete van.

Mint mondta, a könyvforgalmazás az utóbbi egy évtizedben igazi sikertörténetté vált Magyarországon. Évente több mint 12 ezer új könyv jelenik meg, és ennek 15 százaléka szépirodalom, ami jóval az európai átlag fölötti arány.

„Rendszeres szereplői vagyunk a legnagyobb nemzetközi könyvvásároknak, jó néhány írónkat és a könyvfesztivált is a legnagyobbak között jegyzik" - hangsúlyozta a szaktárca vezetője.

Hiller István megtiszteltetésnek nevezte, hogy ebben az évben - első alkalommal - egy tengerentúli ország a nemzetközi könyvfesztivál díszvendége. A miniszter szerint Kanada irodalma igazi kuriózum lesz a magyar olvasóközönség számára.

A négynapos fesztiválon 25 ország több száz írótehetségével és több mint negyvenezer féle könyvvel találkozhat a közönség - sorolta a miniszter.

Hiller István az ünnepségen a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét adta át Peter Weidhaasnak, a frankfurti könyvvásár volt igazgatójának, akinek segítségével 1994-ben útjára indulhatott a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál is.

A díszvendég ország nevében Robert Hage, Kanada budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete köszöntötte az egybegyűlteket.

A nagykövet nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy az észak-amerikai ország irodalma, könyvkiadása és kultúrája mutatkozhat be a rangos eseményen.

Elmondta, hogy a kanadai könyvkiadás alapvető változáson ment át az elmúlt 30 év során a növekvő állami támogatásnak is köszönhetően.

Az irodalom térhódítása, a könyvkiadás növekedése az elmúlt évtizedekben az ország egyik sikertörténetének számít, a lakosság több mint fele napi rendszerességgel olvas könyveket - mutatott rá a nagykövet.

Elmondta, hogy a budapesti rendezvényen a Kanadai Nagykövetség több száz kötetet állít ki a standján, ezenkívül megtekinthető V. Tony Hauser kanadai fényképész Új élet - új haza című fotókiállítása is.

Az esemény első napján Umberto Eco pódiumbeszélgetésen vesz részt, és átveszi a Budapest Nagydíjat Demszky Gábor főpolgármestertől.

A könyves seregszemle számos szakmai programmal, kerekasztal-beszélgetéssel, könyvbemutatóval, írói felolvasásokkal és dedikálással várja a látogatókat vasárnapig a Budapest Kongresszusi Központban (új nevén Budapest Congress and World Trade Centerben).

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ ...miről beszélhet egy rendes ember a legnagyobb élvezettel? A felelet: saját magáról."
Dosztojevszkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ