Megnyílt az Ünnepi Könyvhét
Dátum: 2007. június 1., péntek, 8:03
Megkezdődött a 78. Ünnepi Könyvhét a budapesti Vörösmarty téren; a kortárs magyar irodalom ünnepét Kovács András Ferenc kolozsvári költő nyitotta meg csütörtökön az eseményre írt versével.

A babérkoszorús és József Attila-díjas költő a rendezvénysorozat központi helyszínén olvasta fel Rigmus a könyvről című alkotását, amelyet a könyvhétre írt.

„Jaj, magyar íróság - csupa rettenet, ős jetik álma! Egy yuppie többre mehetne, ha csekkeket ő dedikálna" - hangzott az alkotó 78 soros, tréfás, rímektől és szóviccektől hemzsegő művének egy részlete.

„Gyűl a remekmű néma halomba - tetőzik a Könyvhét, Tódul a könyvszeretet, kavaroghat az ünnepi könyvlét" - szólt Kovács András Ferenc verse, amelynek első sora a száz éve született erdélyi költő, Dsida Jenő Kóborló délután kedves kutyámmal című írását idézte.

A szemerkélő eső ellenére már a megnyitó pillanataiban több száz érdeklődő nézelődött a könyves műhelyek standjainál.

A Vörösmarty téren és környékén csütörtöktől hétfőig több mint százötven pavilonban csaknem kétszáz magyarországi és határon túli magyar kiadó várja kínálatával az érdeklődőket.

A 78. Ünnepi Könyvhét hivatalos listáján több mint háromszáz új kötet szerepel.

Az esemény kísérőrendezvénye a 6. Gyermekkönyvnapok, amelynek keretében a gyerekkönyv-kiadók alacsonyabb pultokkal és harminc új kiadvánnyal várják a fiatal olvasókat.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett rendezvényen több mint ezer program: dedikálások, felolvasások, koncertek várják az érdeklődőket, szombat este pedig könyvheti utcabál lesz.

A központi rendezvénnyel párhuzamosan csaknem ötven helyszínen, közöttük harminc vidéki városban rendeznek könyves seregszemlét.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
 
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
Aforizmák
„ ...igazsága mindig annak van, akinek telik rá..."
Reymont
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ