Kiválasztották az idei Goncourt-díj jelöltjeit
Dátum: 2007. szeptember 12., szerda, 17:05
A Goncourt-díj idei 15 jelöltjének kiválasztásával megkezdődött a francia irodalmi díjak szezonja, amely igazi nagy esélyes hiányában a korábbi évekkel ellentétben nyitottnak ígérkezik.

A legjelentősebb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t 1903 óta ítélik oda az abban az évben megjelent, franciául írt legjobb prózai szépirodalmi műnek. Az őszig megjelent 493 francia regényből a zsűri szigorú kritériumok alapján 15 művet választott ki, melyek nagy részét a kritika már ízekre szedte.

Az első szelekció nagy áldozataként tartják számon a nagy sikerű színpadi szerző, Yasmina Reza L'aube, le soir ou la nuit (A hajnal, az este vagy az éjszaka) című művét, amely a köztársasági elnökségért kampányoló Nicolas Sarkozy portréját rajzolja meg. A kötet - amely nem tartalmaz sem szenzációs leleplezéseket, sem pedig politikai elemzéseket - az idei irodalmi és egyben politikai szezon nagy eseményének bizonyult: azonnal az eladási listák élére került, a kritikusok pedig azon tűnődtek, hogy zsurnalisztikai vagy pedig valós irodalmi művel állnak szemben. A várakozással ellentétben azonban a Goncourt-díj előválogató zsűrije nem jelölte a könyvet az idei legjobb 15 prózai mű közé.

A jelöltek között van azonban a 33 éves Olivier Adam A l'abri de rien (A semmi menedékében) című műve. A fiatal szerző már 2005-ben is jelölést kapott a Goncourt-ra. A kilencvenes években feltűnt és mára befutottnak számító írógenerációt képviseli a jelöltek között a Szürke lelkek című művéért 2003-ban Renaudot-díjat kapott Philippe Claudel Le rapport de Brodeck (A Brodeck-jelentés) című regényével, a több magyarul is olvasható regényt jegyző Marie Darrieussecq Tom est mort (Tom meghalt) című legújabb műve vagy a belga Amélie Nothomb Ni d'Eve ni d'Adam (Sem Évától, sem Ádámtól) című prózája. Vincent Delacroix, a La chaussure sur le toit (A cipő a tetőn) szerzője pedig tavaly a Francia Akadémia nagydíjára kapott jelölést.

A kiadók közül a legtöbb jelölést a Jonathan Littell Les Bienveillantes (A jószándékúak) című regényének kiadásával a tavalyi Goncourt mellett a Francia Akadémia nagydíját is elnyerő Gallimard kapta: összesen négy szerzője szerepel az idei jelöltek között. Az egyik legjelentősebbnek számító francia szépirodalmi kiadó szerint a 730 ezer példányban elkelt A jószándékúak elsöprő szakmai és közönségsikere jól mutatja, hogy az irodalmi díjak óriási téttel bírnak a kiadók számára.

Az elkövetkező napokban jelentik be a többi francia irodalmi díj, a Renaudot, a Femina, a Médicis, az Interallié és a Francia Akadémia nagydíjának jelöltjeit is. A díjak kiosztására október 25. és november 13. között kerül sor. A 2007-es Goncourt-díjat november 5-én adják át.

(MTI-Panoráma - Venczel Katalin, Párizs)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
 
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
Aforizmák
„ A tévedés többnyire olyan igazság, amely eltévesztette a maga időpontját."
Étienne Rey
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ