Norman Mailer szerint Amerika hanyatlik
Dátum: 2006. március 6., hétfő, 9:33
Nyolcvanhárom esztendős, már csak két bottal képes járni, nagyot hall, de azért még ma is van ereje felháborodni: Norman Mailert legjobban Amerika hanyatlása, és a George Bush befolyása alá került amerikai nép ostobasága bosszantja.

 A Meztelenek és holtak, az Amerikai álom, az Éjszaka harcosai és a legjobb Marilyn Monroe-életrajz szerzője, Muhamad Ali mérkőzéseinek és az amerikai holdraszállásnak krónikása, aki a vietnami és az iraki háború kapcsán is nagyhatású, rendkívüli éleslátásról bizonyságot tévő pamfleteket írt Miért vagyunk Vietnamban, illetve Miért háborúzunk? címmel, a hétvégén New Yorkban vette át a francia becsületrendet.
Életműve azonban nem zárult le. A kétszeres Pulitzer-díjas, kilencgyermekes író közös könyvet jelentetett meg legkisebb fiával, a 28 éves John Buffalo Mailerrel: A Nagy űr (The Big Empty) tulajdonképpen nemzedékek közti párbeszéd politikáról, sportról, kultúráról, nőkről. A fiú szerint a könyv egyfajta módja annak is, hogy „Norman Mailer eljusson az ő generációjához" is.

Az idősebb Mailer szerint ez a nagy űr nem más, mint az Egyesült Államok két legfőbb intézmény-rendszerének, a nagyvállalatoknak és a jelenlegi kormánynak erkölcsi üressége. A mai kort nevetségesnek tartja, de ez nem fejezi ki igazán azt a mélységes intellektuális pesszimizmust, amelynek állapotában jelenleg él. Még azt sem tartja kizártnak, hogy az Egyesült Államok „nem éri meg az évszázad végét." Elkeseredetten látja, hogy Amerika gazdaságilag egyre hatalmasabb, de egyre kevésbé kreatív és művelt, tévútra vitte a pénzhajhászás, elbutították a hazafias megszállottság és a televíziós reklámok.

– Bush a legrosszabb elnök, akit valaha láttam. Ez nem kevés, mert ismertem Ronald Reagant - hangsúlyozta Mailer New York-i előadásán, ahol nem kis felzúdulást keltett, hogy könyvében az amerikaiaknak az ostobaságba vetett hitét emlegette.

– Hinni abban, hogy ezt az országot terroristák képesek lerombolni, mi ez, ha nem az ostobaság-járvány jele? A kormány arról beszél, hogy exportálja a demokráciát. Ettől az amerikaiak jobban érzik magukat, de a demokrácia nem olyan dolog, amit be lehet injekciózni egy beteg országba - hangsúlyozta Mailer.

Az író szerint a terrorizmussal való riogatás sokkal fontosabb kérdést takar el: hová tart az ország?

– Jól tennénk, ha elismernénk - és ez minden bizonnyal elviselhetetlen megjegyzés sok amerikai számára - hogy már magunk mögött hagytuk hatalmunk csúcspontját - írja A Nagy Űrben és van egy ötlete is:
– Ha fiatal lennék, az ókori görögöket próbálnám tanulmányozni, hogy rátaláljak a boldogsághoz való érzékükre.

Mailer ma is azt vallja, hogy bár a világ aggódik, ő mégis boldog, mert sosem aggodalmaskodott, bizonyos dolgokat mindig félre tudott tenni. Ma sincsen más vágya, mint hogy dolgozzon. New Englandben, Cap Codban telepedett le hatodik feleségével, továbbra is ír, sőt, már egy internetes blogban is rész vesz.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ Mondd meg, mit olvasol, és én megmondom – kitől loptad a könyvet."
Ilf
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ