A József Attila identitásai - Alkotáspszichológiai esettanulmány című, nemrég megjelent munkájában a megszokottól teljesen eltérő módon közelít Garai László professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.
Egyetem tanáraként, majd a Szegedi Tudományegyetem tanszékalapító és doktori iskolát vezetõ professzoraként egyetemi kurzusok és
kutatószemináriumok céljaira alakított ki - egyfelõl a társadalmi
szerkezetek termelõfolyamatainak, másfelõl kiemelkedõ személyiségek (például Bólyai János, József Attila) alkotástörténetének elemzésére alkalmas.
„Sem az irodalomtudomány, sem a pszichológia nem képes választ
adni a József Attila költészetével kapcsolatos miértekre, a
furcsaságokra" - mondta Garai László professzor, aki szerint az elõbbi csupán a versekre fókuszál, utóbbi pedig olyasmire, hogy például elmebeteg volt-e a költõ, s ha igen, akkor skizofréniában szenvedett-e, vagy úgynevezett borderline személyiségzavarról van szó, amely saját énrõl, értékekrõl, szenvedélyekrõl való állandó kép hiányában nyilvánul meg.
A szerzõ a megválaszolandó miértek közé sorolja, hogy a közismerten perfekcionsita, vagyis a tökéletességre törekvõ költõt, aki soha nem adott ki a kezébõl írást addig, amíg már nem talált több csiszolnivalót rajta, mi késztette arra, hogy így késszéalkotott egy-két év, de esetleg csak napok elteltével újraírja, néha csak egy-egy szót változtatva meg alkotásában, máskor csak egy-egy elemet hagyva változatlanul.
A rejtélyek közé tartoznak a szonettek, amelyeknek József Attila
mestere volt. Igazi bravúrnak számított az 1920-as években írt
szonett-koszorú, amelynek tizennégy verse elsõ sorából alkotta a
költõ a tizenötödik szonettet. Ennek fényében vajon mivel magyarázható, hogy késõbb tizenkét év alatt egy szonettet sem írt, leszámítva azokat, amelyeket „viccből” írt: társaságban „költői versenyt” foltatva pl. Illyés Gyulával, vagy fogadásból – aztán az egyik tréfából egyszer csak az lett, hogy hónapokon keresztül jóformán mást sem írt, csak szonettet (s ezúttal már annyira nem viccről van szó, hogy egyik legnagyszerűbb költeményét, a „Hazám” című versciklust is ekkor szonettek soraként írja meg.
Az alkotáspszichológia szemszögébõl elemzi Garai László professzor József Attila két nagy - Gyömrõi Edithez, a pszichoanalitikusához, illetve Flórához fûzõdõ - szerelmét is. A közismerten közéleti költõ József Attila 1934-1936 között a Gyömrõi Edithez írott szerelmes verseibõl, sõt az idõszak szinte valamennyi költeményébõl teljesen hiányzik a közéleti motívum, amely viszont a Flóra-versekben „ok nélkül” is előáll (ennek kívülről tudjuk mindnyájan egyik példáját, amikor a maga szerelmének jellemzésére írja: „Ugy kellesz nekem Flóra, mint falun / villanyfény, kőház, iskolák, kutak; / ...munkásoknak emberi öntudat).
A szerzõ egyébként nemleges választ kapott Flórától, amikor – akkor már Illyés Gyula özvegyének – feltette a kérdést, volt-e valamilyen motívuma József Attilával való beszélgetéseiknek, amely a Flóra-versek közéletiségét indokolta volna.
S hogy végül ki is volt József Attila? Garai László szerint az
alkotáspszichológiában nem lehet olyan ok-okozati összefüggéseket
feltárni, mint a természettudományban: itt a szociális identitás közvetítésével állnak elő az összefüggések az alkotó és az általa produkált szöveg között. Eközben „szövegként” egyszerre vizsgálja Garai László alkotáspszichológiája József Attila legkülönfélébb megnyilvánulásait:költõi és bölcseleti műveit, mindennapi életvezetését, testi és lelki betegségének tüneteit, öngyilkosságát…
A József Attila identitásai - Alkotáspszichológiaiesettanulmány című könyv Fejtõ Ferenc elõszavával a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány gondozásában jelent meg.
(MTI-Panoráma)
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |
