Jorge Semprún: Húsz év, egy nap
Dátum: 2006. április 1., szombat, 11:51
A valaha „spanyol származású francia író”-nak megismert Jorge Semprún – az arisztokrata családba született diplomatagyerekből lett emigráns párizsi filozófushallgató, majd antifasiszta ellenálló, aki a buchenwaldi koncentrációs tábor foglyaként szerzett borzalmas élményeit a huszadik század egyik alapművének számító, legendás regényében, A nagy utazás-ban dolgozta fel.

A náci lágervilág mellett és mögött felsejlő szovjet verziónak, a Gulagnak immár az antifasizmus és a kommunizmus viszonyára is vonatkoztatott tanulságait pedig, a hatvanas évek végétől kezdődően, újabb nagy sikerű regények sorában . Semprún tehát, aki a szabaddá lett Spanyolországban másfél évtizede a kulturális miniszterségig vitte, fáradhatatlanul járja tovább a maga útját.

Legújabb regényének nagy újdonsága, hogy Semprún anyanyelvén, spanyolul íródott. Cselekménye két sorsfordító dátum, az egymástól pontosan húsz év és egy nap távolságban lévő 1936. július 18. és 1956. július 18. körül, előtt és után, Semprún életének és életművének legfontosabb, jelképes és valóságos helyszínein játszódik.

Középpontjában furcsa rítus áll: egy tragikus haláleset emlékére – 1936-ban egy csapat napszámos megölte egy nagybirtokos család legfiatalabb férfitagját – a gyilkosoknak minden évben el kell játszaniuk az egykori véres eseményeket. Az utolsó ilyen szertartáson a család tagjain kívül egy amerikai történész és egy francóista vizsgálóbiztos is részt vesz. Utóbbiak – ki-ki a maga módján – a család politikával és érzékiséggel telien szerteágazó történetét próbálják kibogozni. Így mintegy az ő nyomozásuk eredménye is ez a nagyszerű és izgalmas regény, mely színpompás tablója nem csupán húsz évnek és egy napnak, hanem szinte az egész elmúlt évszázadnak.

Kiadja az Európa Könyvkiadó
.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
 
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„ Ha regényt akarok olvasni, írok egyet."
Benjamin Disraeli
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ