Interaktív versrádiót indít a Magyar Versmondók Egyesülete
Dátum: 2006. április 9., vasárnap, 11:46
Interaktív online vers rádióműsort indít a Magyar Versmondók Egyesülete (MVE), amely a költészet napja alkalmából szombaton Budapesten tartotta szokásos díjátadó gálaünnepségét.

Hivatalosan a költészet napján, április 11-én indul el a versradio.hu kulturális weboldal, amely olyan interaktív program, ahol 500 előadó versmondásai közül lehet válogatni - mondta Lutter Imre, a szervezet kreatív alelnöke.

Klasszikus és kortárs hazai és külföldi versek mellett kétóránként kizárólag költészettel kapcsolatos hírek is hallhatóak a heti frissítésű műsorban, valamint video is letölthető lesz - ismertette Lutter Imre.

Az MVE már eddig is öt honlapot tart fenn mintegy húszezres közönség számára, többségében fiatalokkal - mondta az alelnök, aki szerint ez is példa arra, hogy a versekre ma is sokan fogékonyak. Lutter Imre hozzátette: „úgy látszik, az egyesületünknek közel másfél évtizedes működése alatt sikerült visszahozni a versnek a társadalmi szerepét és hitét az emberekben".

A szombati ünnepi gálarendezvényen átadták az egyesület „Ki viszi át a szerelmet?"-díját, amelyet Bella István Kossuth- és József Attila-díjas költőnek, valamint Káelné Kovács Ritának, a Kaleidoszkóp nemzetközi versfesztivál gondozásáért ítéltek oda.

„Versgondnok"-díjat kapott Turczi István költő, a Parnasszus Költészeti Műhely vezetője. A „Verskultúra lovagja" címet adományozták mecénási tevékenységét elismerve Besenyei Lajosnak, a Miskolci Egyetem leköszönő rektorának.

Magas szintű előadásaik miatt „Magiszter Versmondó"-díjat ítéltek oda Holics Szilviának, Wahl Lászlónak, Dudás Dorottyának, Mihályi Jánosnénak, Domány Zoltánnak, Popper Ferencnek, valamint Horváth Ildikónak és Korhecz Imolának.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Tamás István 2006-04-15 18:19 | Válasz erre | #1
Egy nagyon jó kezdeményezésnek tartom a "Versrádió" indítását. Napjainkban nem is tudjuk, hogy menyi Irodalmi Kör, Csoport szerveződött a rendszerváltást követően. Sokunkban megfogalmazódott már a főváros és vidék viszonya. Ez máig jól érződik a kultúrában. A vidéki lepusztult művházakat ma már nem helyetesíti semmi. Az itt élők, ha szeretnének sem tudnak "hol" felolvasó esteket tartani. Szerencse, hogy a fővárosi művész csoportok jól kezelik a vidék problémáját és egyre több lehetőséget adnak a perifériára szorult alkotóknak, így a költészettel foglalkozó rímfaragóknak is. Én bizakodó vagyok és reménykedem, hogy a Versrádió, megtalálja a megoldást a sokszínűségre, és lehetőséget biztosít a szárnypróbálgatóknak, valamint a vidéken élő alkotóknak. Számomra meglepő, hogy mennyi a jó vers, ami a fiókokban sárgul, és milyen sok azoknak a költőknek a száma, aki nem tud kibontakozni. A költészetben számomra egyébként sem létezik az "amatőr!" Nálam, vagy jó egy vers, vagy írhatta azt bárki, ha nem tetszik. Így igaz az a mondás: "a költő nem lesz, hanem születik!" Sok sikert kívánok a "Versrádió" csapatának...

Üdvözlettel:Tamás István

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„Rettenetes, hogy a valóságot nem lehet megismerni a tények miatt."
Rainer Maria Rilke
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ